Aiditi, mi már privátban is cseréltünk eszmét, a legnagyobb szeretettel és tisztelettel és nagyon szívesen olvasom itt a hozzászólásaidat, és mivel megosztottad velem, ismerek pár filmkockát az életedből, ezért kérlek-kérlek, ne vedd ezt személyes támadásnak, semmi ilyesminek !!!!! Muszáj erre reagálnom és eltér a véleményem…
Biztos vannak sokan, akik hasonlóan gondolkodnak, csak ez a gondolatmenet esetleg bántó és ezért nem másznak bele. Nem bántani akarok, egyáltalán nem!!
Ebben a témában egyszerűen mindig belső késztetést érzek megszólalni. Ez már eléggé elkanyarodik az alap témakörtől. Nagyon fontosnak tartom, mert 10 éve ezekkel a kérdésekkel szembesülök, mert úgy érzem, hogy ott ahol értelmes fülek vannak, ott muszáj kinyitnom a számat, még akkor is ha nagyon valószínűleg sokakban nagy nem-tetszést fogok kiváltani. Nincs nálam a bölcsek köve, talán tévedek.
Az asztrológiában a női szerepeket bolygók, aszteroidák szimbolizálják. Jó sok ilyen van (mondjuk pl Pallas a harcos, önálló nő vagy Ceres a „tápláló” nő) de a legfontosabb kettő a HOLD és a VÉNUSZ. A Hold az édesanyánk, a tőle étvett saját anyai megnyilvánulásunk, a feleség-szerepkör, az érzékeny lelkű, gondoskodó és érzelmi gondoskodásra vágyó nő. A másik a Vénusz, a „csábító nő”, a „doromboló cica”, aki szép, szexi, izgalmas, örömet és boldogságot sugároz ki, aki könnyed és butuskának tűnik, felhőtlen és megszépíti a férfiak életét valamint életben tartja a libidójukat, ami az egyik alapvető energiaforrás mindenkiben, nőben és férfiban is.
Férfiak , kérlek szóljatok ha tévedek, de szinte biztos vagyok benne, hogy MINDKETTŐ női megnyilvánulásra szüksége van egy férfinek…
Mi nők is szeretnénk a férfiban megkapni a többféle (asztrológiailag) férfi szerepkört, mint Mars, erős, védelmező, jó szerető, férfias stb, mint Jupiter bölcs, magabiztos, értékes és okos, egzinsztenciálisan rendben,… nem sorolom tovább, és optimális esetben ezt nem több férfiben szeretnénk megtapasztalni, hanem egyben együtt.
Sok probléma van ebből, ezért tartanak a férfiak szeretőt is, mert hiányzik otthonról a Vénusz… Sok-sok-sok nő nagyon nehezen tudja összeegyeztetni a két szerepkört, a szerencséseknek nincs gondjuk ezzel! A nőknél, ha valakinek a Hold és Vénusz valamilyen rossz kapcsolatban van egymással, akkor háziasszonyként, anyaként eltemeti magában a Vénuszt, Vénuszként pedig nem tud jól helytállni a Hold szerepkörben. A férfiaknál egyszerűen ha egy nő Holddá válik (feleségül veszi) akkor valamilyen szentként tekint rá, aki már emelkedettebb szerepeket tölt be mint a Vénusz, de mivel kell a Vénusz energia teljes működéshez, hát beszerez egyet, egy másikat. Ez persze leegyszerűsítve, végtelen variációban, speciális megélésekkel.
Nagyon fontosnak tartom, hogy ne haragudjunk a „doromboló cicákra”, a Vénuszokra, hanem mi nők próbáljuk azt a szerepkört is felvállalni, és folyamatosan életben tartani, tudatosan, örömmel, büszkén. Ez az egyik legfontosabb működésünk nőként. Semmilyen szégyellnivaló, lenéznivaló nincs benne, sőt!
Nincs köze ahhoz, hogy milyen a külsőnk, belülről lehet felépíteni. Folyamatosan foglalkoztat ez a téma. egy régebbi irományomban is magyarázom, ott a Vénusz típusokra is kitérek: http://asztrodimenziok.weebly.com/1/category/venusz7f9a7604e7/1.html

Ez valóban meredek téma, nekem két fontos gondolat jutott eszembe. Az egyik, talán emiatt szólok hozzá, egy „angyalos” barátnőmtől származik, vagyis neki jött le ez az üzenet:
Bárki is van hatalmi pozícióban az emberek szidalmai, rossz kívánságai, morgolódása, energetikaliag gyengíti őket és méginkább rossz hatással van a működésükre, arra hogy sikerülhessen hatékonyan irányítani. Ezért aztán sokkal hasznosabb, még akkor is, ha néha az ember totál kiakad az eseményeken inkább szeretettel gondolni rájuk (vagy ha nem megy inkább sehogy), drukkolni nekik, imádkozni értük, függetlenül attól, hogy milyen politikai nézettel azonosulunk, mit tartunk helyesnek. Ha nagyon nagy ellenérzést vagy haragot vált ki valamilyen politikai esemény, hát igazából azon is lehet önmagunkban dolgozni, mert valószínűleg van vele valami dolgunk, pláne ha ismétlődik. Ez elég logikusnak és fontosnak tűnik számomra, ezért gondoltam, hogy megosztom veletek!
Van egy saját példám: én magam, ki tudja miért, a liberális nézetekkel szimpatizálok, de kifejezetten bántanak és mi tagadás felháborítanak a szélsőséges megnyilvánulások. Mondom magamnak, hogy én nem foglalkozom a politikával, de mégis néha elborzaszt. Nagyon érdekes, hogy folyton-folyvást jobboldali közegbe kerülök. Mindenki, a családom, a barátaim, a rokonok, a munkatársak, az iskolatársak, a régi barátok, ráadásul nem egy közülük pont az a számomra nagyon kevéssé elfogadható szélső jobb. Türelemmel hallgatom a legeslegjobb gyerekkori barátomat, ahogy mondja és mondja és szó szerint fáj: hogy mondhatja ezt? És elgondolkodom, hát ki és mi vagyok én hogy kilógok mindenhonnan, hogy senki a környezetemben nem ért velem egyet, sőt egyenesen hülyének néz. Hogy lehet hogy a saját rokonaim (akiket emberként szívből szeretek, úgy ahogy a gyerekkori barátomat is) a saját gyerekeim fejét olyan fajgyűlölő szöveggel tágítják, amit még hallgatni is szégyellek? Kemény dió, mit lehet ezzel kezdeni? A gyerekeim néznek rám nagy csodálkozó szemekkel: nyilván anyu a hülye, ha mindenki az égvilágon mást mond.. Olyan nehéz… Próbálom megérteni, elfogadni a másik pólust, biztosan ez is nagyon fontos és kicsit sikerül is közelebb kerülni néha. Ez az élet sok-sok más területén is nagyon fontos: megérteni és elfogadni, akkor is ha az ember nem tud egyet érteni.
Csináltam erre most nemrég valamilyen meditációféleséget, megnéztem, hogy esetleg lehetett-e hogy én magam előző inkarnációkban bántottam, kirekesztettem és magamnál alábbvalónak tartottam embereket, akik nem szolgáltak rá. Jöttek is a lelkek szépen…. próbáltam ezt meditációban feloldani, remélem sikerrel járok és nem kell ezzel a problémával újra és újra szembesülnöm…
Én azt gondolom, hogy talán valami ilyesféle tanítás lehet abban, ha valakinek baja van a politikával..

Nagyon érdekes cikk. Nekem még egy ilyen anomáliát juttatott eszembe... inkább tanítókkal, mesterekkel kapcsolatban. Amikor valaki a spiritualitás égisze alatt a saját "nagyságát" éli meg úgy hogy fölé helyezi magát másoknak, azoknak az embereknek akik tisztelik, szeretik, hallgatnak rá. (néha még egyenesen ki is beszéli azt, aki bizalommal fordul hozzá..) Nem olyan nagyon "gáz", és attól még egy csomó csodálatos dolgot adhat át, csak egy idő után kiábrándító lehet, ha ezen a szinten reked.
Viszont ennek az ellenkezője számomra nagyon-nagyon tiszteletre méltó és teljes bizalmat és elfogadást (néha elragadtatást) vált ki: ha valaki, akit az adott életszakaszodban mesterednek tekintesz őszintén, türelemmel, alázattal fordul ahhoz, aki kérdezi és tudja, hogy kihez milyen nyelven beszéljen. Nálam ez a két megnyilvánulás által kiváltott érzés generálja azt, hogy hiteles mesternek tekintsek valakit és spirituálisan tisztának érezzem, kövessem, tanuljak tőle.
Vannak jó példák..., nem kell messze menni :)
Úgy gondolom, hogy a spirituális út az, ahogy a számodra előrírt tanulnivalókat elsajátítod. Ki magától, ki egy-egy trauma által... és meg kell tanulni azt is hogy a számunkra tiszta forrást tudjuk kiválasztani.

Nagyon izgalmas ez a halál téma, nagyon örülök, hogy tudok menni holnap és kíváncsian várom. Ha lehet előzetes kérdésem, akkor feltenném...

Az elmúlt sok hónap alatt, pont a transzlégzés segítségével az elengedést én szinte tökélyre vittem magamban, ami a személyes kötődéseket illeti, ezért nagyon hálás vagyok, mert szerintem többéves szenvedést spóroltam meg...:) és alig hiszem, hogy sikerült.! Persze nagyon kíváncsi vagyok a tehcnikára, amit holnap tanulunk. Ami bennem azonban örök nagy kérdőjel az az hogy, ha a személyek, meglevő de már nyilvánvalóan túlhaladott dolgok elengedése sikerül szépen, mert tudatosan törekszem rá és csodás módon megengedtetik, akkor maradnak a vágyak. Ezt azonban nagyon nehéz nekem eldönteni, hogy vajon a vágyakat is lehet-e kell-e elengedni, nagyon kíváncsi lennék a véleményetekre és Sanyi a Te véleményedre is.

Van olyan vágya az embernek, amiről belül tudja, hogy nem "jó" vágy, ezeket persze az önámítások helyretétele után igen, valószínűleg muszáj elengedni. .....(??)

Vannak olyan vágyak, amiről az ember sejti, hogy talán el kellene engedni.. Mert nem sikerül ezredjére sem, mert mindig visszapattanok, mert nincs előrehaladás stb.. ...(??)

Aztán vannak olyan vágyak is, amelyekről belülről tudom, hogy muszáj őket megtartani, mert csak ezek tartanak életben, működésben, csak az enyémek, előre visznek stb. Ezeket is el kellene engedni..?

Aztán vannak azok a dolgok, amelyeket valamilyen félelem tart bennünk, félelem miatt nem akarjuk elengedni. Mit lehet velük kezdeni?

Az utóbbi 3 elég nehéz kategória nekem. Olyan sokszor köszön vissza, hogy akkor kapod meg, ha elengeded. Logikus is, személyeknél jé tényleg.. de így működik ez más dolgokkal? Tervekkel, áhított célokkal, titkos álmokkal? NEM LÁTOM, NEM ÉRTEM EZT TISZTÁN..