Dehogy akarom mások szeretetén keresztül elfogadni, szeretni magam. Bár egy dolog, hogy nem akarom, a másik pedig az, hogy azért még belemegyek ezekbe a játszmákba.

Itt egyszerűen csak arra céloztam, hogy ha érzem a felém áradó őszinte szeretetet, még a világot is más színben látom. És itt az őszinteségen van a lényeg. Lehet, hogy ez a szeretet bírálat formájában érkezik meg hozzám, ezt az egom miatt nehezebb feldolgoznom, de legalább már eljutottam odáig, hogy többnyire mélyen magamba nézek és megvizsgálom, mire akarják felhívni a figyelmem. Aztán vagy igazat adok, vagy hárítok, nem tudom még pártatlanul, kívülről szemlélni magam. Arról nem is beszélve, hogy sokszor a bírálat mögött van az igazi szeretet, a jószándék, ha ezt sokszor fel is ismerem, a tüske egy kis része azért bennem marad.
Leírni mennyivel könnyebb ezeket a dolgokat, mint befogadnom.

Saját magam elfogadása, szeretete megy a legnehezebben. Haragban vagyok a hibáimmal, utálom, hogy türelmetlen vagyok, nincs bennem kitartás, kiborít a túlzott érzékenységem és még sorolhatnám.
Pontosan ezért megy nehezen mások elfogadása is. Hideg és elutasító vagyok azzal, aki unszimpatikus nekem, hogyan tudnám szeretni !? Még csak nem is törekszem rá. Hát nem hinném, hogy ez az igazi szeretet, a tudatosodás útja, vagy ki tudja ?:)

Hát ez az ! Mások véleménye normális esetben mégsem lehetne fontosabb, mint a saját önértékelésünk, önbecsülésünk. Hogy miért helyezem sokszor mégis előtérbe ? Mert akkor, abban a pillanatban megerősíti az egomat, hamis szárnyalásra buzdít, hogy aztán jó nagyot zuhanjak. Jó párszor átéltem és átélem ezt a szituációt, mégis újra és újra beleesek a hibába.

Pontosan ráéreztél a másik oldalra is. Amikor tényleg segítő szándékkal közelednek felém, de nem tetszik a tartalom, vagy ezer más ok miatt lerázom a vállamról a segítő kezet és makacsul ragaszkodom a hülyeségemhez. Persze, hogy csalódok és duzzogva elvonulok önsajnálni magam, kreálom a mentségeket. Le is szív alaposan, nem csoda, ha a boldogság és az öröm igencsak elkerül. Pedig mindez ott van valahol mélyen bennem, ritka pillanataimban már mozgolódik.

Eszembe jut a nem is olyan régen vetített riport egy részlete Törőcsik Marival. Müller Péter megkérdezte tőle, mikor volt életében a legboldogabb, hiszen olyan gazdag életutat tudhat magáénak. És azt válaszolta, hogy a kórházban az intenzív osztályon, mert akkor érezte igazán, hogy féltik, szeretik az emberek. Hát ennyit számít a szeretet kinyilvánítása és ennél még ezerszer többet.
Aki önmagát nem szereti, annak kimutatni is nagyon nehéz mások felé, pedig ha nem félsz megnyilvánulni, ha őszintén elmondod a másiknak, hogy szereted, tiszteled, ezzel önmagad is gyógyítod. Én most próbálgatom, sokszor nagyon nehéz kimondanom azt a szót, hogy "szeretlek" és itt nem a szerelemre céloztam, hanem a tiszta, önzetlen szeretetre.

Igen, eldöntöttem végre, hogy sz@rul érzem magam a bőrömben, (bocsi, muszáj volt itt ezt a szót használnom :) lépnem kell már végre valamit, amit el is indítottam. Eldöntöttem, hogy a világ nem értem van, nekem kell megmozdulnom, ha közelebb akarom hozni magamhoz. Eldöntöttem, hogy kíméletlenül leszerelek mindenkit, aki két mondatnál többet panaszkodik a körülményeire és a lelkét nekem akarja kiönteni, még akkor is, ha ezen megsértődik.
Eldöntöttem, hogy még nem tudom felvállalni önmagam és ezt felvállalom.

Én azokat a szócsatákat kifejezetten élvezem, ahol nem egymás kinyírása, hanem a meggyőzés, érveink elfogadtatása a cél. Érdekes megfigyelni a reagálásokat, ahogy kezd gyengülni az akarat, az ego, vagy éppen fordítva. Részt venni bennük viszont nem az erősségem, erre még gyúrnom kell.:)

Nem zavarnak a "más" emberek, így nem zavart Skorpió és Iván sem. (Talán csak azért, mert nem velem hadakoztak ?) A való életben sem tudom teljesen elzárni, önmagamat elkülöníteni az érdekes, érthetetlen, ellentmondásos személyiségektől, miért kellene pont itt elhatárolódnom tőlük ? Nyilván meg kell szabni, hol az a határ, ahol ezek az emberek már zavaróak. De vajon hol az a határ ? Rajtunk múlik-e a tolerancia, érdemes-e tőlük is, vagy inkább úgy fogalmaznék, rajtuk keresztül fejleszteni a tudatosságunkat, a másság elfogadását ? Vajon ezek az emberek képtelenek fejlődni, vagy csak a többség látja így ?

Mindig lesz újabb "Iván" és újabb "Skorpió". Még az a szerencse, hogy nem nekem kell döntenem a létezésükről ezen a weboldalon.:)