Kavics22

Kedves hermess !

Nem véletlen, hogy a Kavics nevet választottam magamnak. Valóban csiszolódni szeretnék, idővel bölcsebb, nyugodtabb, türelmesebb lenni magammal és másokkal is. Nehéz út, de tudatosan választottam, talán ez az egy biztos pont van most az életemben. A 22-es szám végig kísért az életemen, miért pont most hagynám ki ? :)))

Nem tudok még nyugodt szívvel kilépni a kapcsolatomból, mert nem tettem meg mindent annak érdekében, hogy feltárjam az okokat, ami ide vezetett. Folyamatosan dolgozom-dolgozunk rajta a férjemmel, hullámvasútban ülünk, csak nem annyira élvezetes, inkább a mélység maga a pokol, a magasság pedig egyáltalán nem a mennyország, csak a létezés átlagos szintje. A házasságunk megromlásáért mindketten felelősek vagyunk, közös teher, ha most itt elvágom hirtelen a fonalat, tényleg tovább viszem a problémákat az esetleges újabb kapcsolatomba is, amit most még a hátam közepére sem kívánok.
Megadjuk egymásnak azt a lehetőséget, hogy fejlődjön, dolgozzon a kapcsolat javításán. Részemről ez a befogadás most nehezebben megy, mivel még a másik kapcsolat feldolgozása tartja fogja a lelkem. Idő kell, amit a legnehezebb felfogni és megértetni valakivel, aki azonnali javulást és változást akar. Sok-sok év alatt tettük tönkre a házasságunkat, irreális lenne elvárni, hogy a "nászutas" állapotban folytatódjon.

Tény, hogy én nagyon megváltoztam. Más lett az érdeklődési köröm, az életvitelem, a szokásaim és még sorolhatnám, amit nehéz a férjemnek befogadni, hiszen hosszú éveken keresztül nem ilyennek szokott meg. Csakhogy én így teljesedem ki, végre látom az út elejét, semmiképpen nem akarok visszalépni.
Mondja is a férjem, "egyáltalán nem ismerlek, rejtély vagy előttem". Szerintem pedig most kezdek igazán önmagam lenni, ami engem is néha "megrémít", ugyanakkor naponta új csodával lep meg, amit már nem akarok elnyomni.
A lehetőség ebben az elválási folyamatban is benne van, nyitott vagyok mindenre, ha érzem, hogy közelebb tud hozni bennünket egymáshoz. Viszont ez a "mindig veled akarok lenni, szeretnék mindenről tudni, mit csinálsz, még a gondolataid is érdekelnek" stratégia nálam nem jön be, inkább menekülésre ösztönöz.

Valóban sokk volt ez a férjemnek, nem is tért még magához, pedig én ezt várom. Hogy végre összeszedje magát, férfi módjára viselkedjen, kiálljon önmagáért. Lehet, hogy akkor sem jön rendbe a házasságunk, de talán ad neki még egy esélyt, vagy az is lehet, éppen ezzel a határozottabb magatartással vonzza majd be az életébe azt, aki neki igazán kell. Sajnos nincs türelme, pedig ezekhez a folyamatokhoz idő kell. Szóval az esély meg van, élhet vele, ha tud. Én a szelíd beszélgetések híve vagyok, meggyőződésem, csak ez fog eredményre vezetni, bármi is legyen az.

A volt Kedvesem számára már nem vagyok ajándék, úgy szabadult meg tőlem, hogy a lelkem is kidobta, most próbálom megtalálni. :) És ebben a folyamatban valóban az értetlenség, ami a legjobban fáj. Egyszer talán megadja majd a Sors, hogy rájöjjek, miért történtek így a dolgok, miért nem kaphattam meg a "levezetés" lehetőségét, ami az egyedüli kérésem volt. Éppen ezért nem akarom ezt tenni a férjemmel, mert tudom, milyen hihetetlenül fájdalmas.

Ha az elmúló kapcsolatomon a volt Kedvesemet érted, akkor nem is tudom, hogy jelen pillanatban szubjektíven mit írhatnék róla.
Úgy robbant be az életembe, hogy időm sem volt tiltakozni, bár nem is akartam. Barátságnak indult, ő vezetett rá az ezotéria útjára, ő nyitotta fel először a szemem. Azóta felismertem, mindig ezt az utat kerestem, elmélyülök az anyagokban az olvasni valókban, jelenleg éppen Tolle "tart fogva". Nagyon az elején vagyok, de élvezem minden percét ennek a létnek.
Nagyon értékes, figyelmes embernek ismertem meg. Azt tudtam róla, hogy nehezen érvényesíti az akaratát, még akkor is, ha minden szempontból igaza van (relatív igazság). Nincs ereje kiállni önmaga mellett, inkább enged, mintsem felvállalja a konfliktust. Sokat fejlődött az elmúlt időszakban, de úgy látszik, nem eleget. Neki sem lehet könnyű ezt belátni, mert szenved, ezt biztosan érzem. Talán számára is majd egy új lehetőséget ad a fejlődésre ez a szakítás. Kívánom, hogy így legyen. Még akkor is, ha most úgy érzem, minden szempontból elárult.

Az elmúlt kapcsolatomról nem tudok beszélgetni a férjemmel. Nagyon érzékeny még rá, támadásnak és összehasonlításnak veszi, úgy van vele, az én saram, oldjam meg magam. Valahol igaza van.

A leveled komolysága ellenére nagyon is oldott hangulatú, köszönöm Neked és a többieknek is. Hagyom, hogy csiszoljatok, csak ne legyek túl érdes. :))

A francba a szenvedéssel ! :))

Kavics22

Kedves Pajkos !

Nem én döntöttem, hanem Ő. Lehet, ha én döntöm ugyanezt vele szemben, akkor kevésbé fájna.
Sajnos még nem tudtam elengedni, annyi szépet és jót adott, amennyit régen kaptam életemben. Ezen nem lehet csak úgy keresztül lépni egyik percről a másikra és hát nem is kell. Be kell építenem a tapasztalataim közé, ezen dolgozom, csak még rettenetesen fáj a szakítás, ez ellen nem tudok tenni.

Gondot adtam a szerettemnek ? Valóban a "padlóra küldtem", de minden külső kapcsolatnak meg van az oka és ezt a férjemmel együtt mindkettőnkben kell keresni. Közös "bűn", még ha adott esetben most csak én léptem félre.

Most inkább a zenét tudom leginkább beengedni az életembe, a humortól még valahogy nagyon félre áll a szám és nem az igazi a mosoly.

Köszönöm a leveled.

Kavics22

Hogy sajnálom-e magam ? Valóban veszteségként élem meg ezt az egészet, méghozzá olyan veszteségként, ami nagyon letepert, számomra is érthetetlenül. Ez önsajnálat lenne ? Nem tudom.
Először az volt a topicom címe, hogy "Miért" (háromszor egymás után), utána javítottam. Rátapintottál a lényegre, nagyon érdekelne a miért.

Eddig a Kedvesem minden döntésében volt logika, mélységes empátia, emberség. Most pedig mintha minden bevezetés nélkül teljes fordulatot vett volna a viselkedése. Egy kapcsolatot megítélésem szerint nem csak elkezdeni kell tudni, hanem befejezni is, méghozzá úgy kellene megpróbálni, hogy az a másiknak minél kevesebb fájdalmat okozzon. Ez a lezárás számomra a legfájdalmasabbak egyike volt, mivel semmiféle magyarázatot nem adott, teljesen lezárta a jövőt és nekem sem hagyott időt, hogy némileg feldolgozzam, vagy legalább leírjam az érzéseimet. Bezárta a kaput és kész, nincs további magyarázat, "számodra többé nincs belépés", ez volt ez üzenete a levelének, még ha nem is így fogalmazta.

Ez a lépése ellentétben állt minden eddig mondatával, üzenetével, viselkedésével ! Ezt nehéz feldolgozni.

Több trauma volt az életemben, még "elemzem" őket. Az tény, hogy a férjemet szinte teljesen kizárom az életemből, ettől rettenetesen szenved. És azért nem merem még "lapátra tenni", mert öngyilkossági szándéka is volt, a búcsúlevelét is megírta. A komolyságát illetően nem tudok nyilatkozni, talán megtette volna, talán nem. Iszonyú lelkiismeret furdalást okozott !! A pszichológus tanácsára tartom be a fokozatosságot, hidd el, nem könnyű számomra. A szemem előtt megy tönkre. Sokáig már nem fogom csinálni, mert egyszerűen nem bírom kitartással és energiával.

Ma már ott tartok, hogy a függetlenségem jóval előbbre helyezném a biztonságomnál.

Kavics22

Kedves Edit !

Milyen érdekes, ahogy írod, miszerint többet kellene foglalkoznom önismereti dolgokkal. Nagyon rövid ideje, hogy regisztráltam ide és a sok lehetőség közül az első, amire beiratkoztam, az önismereti tanfolyam volt. :)
Ha nem tartanék ennyire a megismerés útjának elején, valószínűleg többet látnék a dolgokból, viszont ha ez nem történt volna velem, lehetséges, hogy nem merülnék bele ennyire önmagam megismerésébe.

Köszönöm a biztatást . Már a válaszoktól is sokkal jobban érzem magam. :)