Nagyon sok apró és nagyobb jelzést ad a testem. Ha valamiről úgy kell beszélnem, hogy még egyáltalán nincs magamban feldolgozva, vagy nagyon lefojtom, akkor egy idő után úgy elszorul a torkom, hogy nem bírok normálisan kommunikálni, vagy elkezdek folyamatosan köhögni.

Vagy például, ha valaki hosszabb időn keresztül belép a privát szférámba, folyamatosan ott tartózkodik anélkül, hogy én szeretném, nem veszi a jelzéseim, akkor elkezd iszonyú melegem lenni és hátrább kell lépnem, vagy egyszerűen otthagynom az illetőt.

Ha valaki nagyon szimpatikus nekem, önkéntelenül kitárom a szívem, szinte érzem, ahogy nyílik a hatalmas ajtaja, hogy befogadja melegséget. Ilyenkor az egész mellkasom egyetlen szív.

Maga az érintés, annak milyensége is nagyon sokat elárul számomra. Hogyan hat rám, ha megérint és megérintem, közelebb húzódnék, vagy inkább távolabb mennék. Ha jól esik, akkor az ujjaimon keresztül átfut rajtam valami megmagyarázhatatlanul kellemes érzés. Elég ehhez egy kézfogás, mielőtt kiterjesztenéd magadban a témát.:)

Ez a néhány kiragadott érzés bizonyára közhelyes már másoknak, de én csak a közelmúltban kezdtem felfigyelni rájuk és még sok-sok egyébre, de ezeket megtartom magamnak.:) Elnézést.

Szia Marcsi !

Könnyedén ide dobtad ezt a blogot, de a válasz már nem is annyira lájtos, mármint számomra.

Ha jó látom, kinn szürke minden, bent a lakásban harmónia, meleg, csend, békesség és nyugalom - ha kívülről szemlélem a dolgokat -.
Belülről nézve fegyverszünet és a "csakúgyvagyok" állapota megspékelve némi öniróniával és vállvonogatással, utána pedig megbocsájtó mosollyal.

Amúgy megszállt a nyugalom, mert tudom, minden lelkiállapot múló és minden helyzetet, érzést felülír egy újabb. Egyre inkább rajtam múlik, hogy az milyen lesz számomra.

A biztos pont a létezés (még most:)), innen lehet jó nagyokat lendülni, pörögni, lelassulni, bevadulni, hányingert kapni, szóval mindenféle finomságot megkapni, amire csak halandó vágyik. Kell ennél több ?

Hát persze ! Tudni kell(ene) megszelídíteni a vad kavargást, élvezhetővé tenni az unalmat, feldolgozni a fájdalom messzire nyúló csápjait, megmártózni a gyönyörben, elsimítani a gyűlöletet és még sorolhatnám a végtelenségig.
De akkor mi örömöm telne az életben ? Mit kezdenék a rengeteg tapasztalással és azokkal, amik még várnak rám ? Mihez viszonyítanám az örömöm, a fájdalmam, a sikereim, a kudarcaim...., a fejlődésem, avagy visszafejlődésem ?

Jó úgy minden, ahogy volt és ahogy van, szelídülési és kitörési folyamatokkal tarkítva, csak az nem mindegy, hogy milyen arányban adagolom magamnak. Ha idő előtt elindulok felfelé, úgyis "lerúg egy angyaltalp". :)

Köszönöm ismeretlen ismerős.:)

Szia Kati !

Alaposan átolvastam az egész blogot és nálad ragadtam le. Igazság - igazságtalanság !? Olyan, mint a varrók mérőcentije. Ha az egyik oldalát nézed, egyessel kezdődik, ha megfordítod, akkor is.

Ahhoz, hogy világunkban valamihez viszonyítani lehessen, lefektették a relatív igazság alapjait. Ha viszont a dolgok mélyére ásunk, főleg, ha velünk történnek meg azok a bizonyos dolgok, a kőbe vésett igazság megkérdőjeleződik és elkezdjük kutatni, vajon miért van az, hogy mások azt látják a teljes igazságnak, amit én még csak elfogadni sem tudok a saját szemszögemből.

Mind az igazság, mind az igazságtalanság elme kreálta fogalom. A saját tudatossági szintemen vélt és védelmezett igazságom süket fülekre talál, amíg a másik, vagy mások nem válnak befogadóvá, eléggé tudatossá az én igazságomra, és ez viszont is igaz. És akkor tényleg magától özönlenek a felismerések, saját magamon tapasztaltam, nem győzöm kapkodni a fejem.

És itt már felül tudok emelkedni azon, hogy kinek az "igazsága", mert nem ez a lényeg, hanem a befogadás, a megértés. Tudatosan változtatom a saját belső világom és megváltozik az addig foggal-körömmel védett saját igazságomhoz való hozzáállásom is. Nagyon kemény lecke !

Itt persze nem a jog "igazságára" gondoltam.