Számtalanszor visszatértem már erre a blogra, pedig csak három mondat.
Három mondatban meg lehetne válaszolni, vagy lehet, hogy három szóban is, de számtalan élet is kevés hozzá, hogy megérezzük, átéljük a lényegét, ugyanakkor két perc is elég a megtapasztaláshoz.
Hogy miért ? Mert mindenkinek mást jelent a boldogság.

Létezik tökéletes boldogság, tudni fogod, mikor vagy benne. Írhatnék olyan közhelyeket, hogy olyankor kékebb az ég, ragyog a nap és mosolygóssá válik a világ. Ez így is van, de nem ez a lényeg.

A tökéletes boldogság nem azt jelenti számomra, hogy körülöttem minden és mindenki rendben, boldogan, gondok nélkül éli az életét. Inkább azt, hogy elfogadom ezeket a napi kihívásokat, olykor még élvezem is, vajon mit hoz még ki belőlem, amit eddig fel sem tételeztem magamról. Azt jelenti, tudok és képes vagyok a közel sem tökéletes körülmények ellenére felszabadult, őszinte, teljesen önmagam lenni és ez olyan érzés, amit nem cserélnék el semmiért.

A boldogság a félelmek elengedése, belemerülés önmagunkba bűntudat nélkül. A világ és önmagunk elfogadása olyannak, amilyenek vagyunk. A változás felvállalása. Amikor először megérint a szabadság, szinte lebegsz, hogy sikerült legyőzni önmagad, vagy csak egy kis részedet.

Valahol belül tudod, hogy már nem akarsz a régi lenni és már nem is érted, hogyan tudtad a régi módon élni az életed. Egyszerű a válasz, a régi módon kellett élni ahhoz, hogy végre merj boldog lenni. Végig kell lépkedni a tüskéken, hogy selymes fűvé változzanak a talpad alatt. És akkor minden szenvedést elfelejtesz, vagy inkább azt mondanám, a szenvedések átalakulnak tapasztalássá. Boldogan lépkedsz a harmatos fű gyógyító cseppjein és már azt se bánod, ha olykor megszúr egy-egy tövis, mert tudod, oka és célja van mindennek.
Az igazi boldogság csak belülről jöhet.
Számítanak persze a külső körülmények is, de hiába élsz anyagilag gondtalanul, ha nem érzed a boldogság simogatását.

Én most érzem, nagyon-nagyon érzem.:)

Kívülről figyelni magunkat és közben jelen lenni tudatosan. Ez az igazi varázslat. Az ego és én méregetjük egymást. :)

Kedves Szeges !

Azért megfordult bennem a kérdés a blogod kapcsán, honnan tudod, hogy a látott, hallott dolgok mögöttes értelmét látod és nem a valóságot ?

És ha valóban úgy is lenne, ahogy írod, talán azért látod úgy, mert arra akarsz választ kapni, hogy a látott és hallott dolog valódi mondanivalója, értelme nem érdekel, vagy éppen frusztrál. Egy kicsit átrendezed a filmet saját szád íze szerint. :) De vajon egy valódi filmből is mindenki mindig ugyanazt a következtetést vonja le a végén ? Ugyanazt a tanítást, élményt kapja mindenki ? Régen rossz volna, mert nem a filmmel lenne a baj, hanem a nézőkkel, akik sematikusan és robot módjára gondolkodnának.

Egy vitában mindig az ellenfél legyőzése a cél, akár bevalljuk, akár nem. A nagyon tudatosak ez alól kivételek, de nem mindig. Van ennek szelíd, bújtatott módja és igencsak látványos is. Ki a fene akar veszíteni ? De ha már vesztünk, akkor olyan legyen, amiért megérte és a végén kiderül, vesztesen lettem győztes önmagammal szemben.

Nem mindig azt mondod, amit gondolsz ? Hát, mit is mondjak. Képzeld el, hogy találkozol egy régi ismerősöddel, akiről tudod, hogy lehetetlen tőle megszabadulni, annyit beszél. Udvariasan leállsz vele pár szót váltani, de semennyi pénzért nem mozdul mellőled. Azt gondolod, menjen már a jó b.....s p.....ába, mert ezer a dolgom és különben is unom ! Még jó, hogy nem mondod ki, valahol ez érthető.) Arra viszont lehetőséged van, hogy egyszerűen közöld, nem érek rá, mennem kell, szia.

És vannak gondolatok, amit meg kell tartani, mert akkor éppen nincs ott a helye. Mindennek eljön az ideje, amikor úgyis kimondjuk, mert belülről feszít. De az szuverén joga az embernek, mikor mennyit ad magából és vonatkozik ez szerintem a gondolatokra is. Inkább mondj kevesebbet, bár ez Nálad rutinból megy.:) Most különösen beszédes voltál.

De, komolyan mondom. :) Nem is olyan könnyű meghúzni a határvonalat a bunkóság és az őszinteség között és itt nem csak a fogalmazásra gondoltam.