A helyzet fonákja...
Túl gyakran fordul elő velem, hogy meghallok, elolvasok egy mondatot, és nem az jön le, amit hallok, látok, hanem az, ami szerintem mögötte van!
Ilyenkor már szinte reflexből arra irányítanám a figyelmemet és a beszélgetés folytatását, ez sokszor be is válik, de néha csak néznek rám, elég furcsán...
Vannak élethelyzetek, amikor nem mindig azt mondom, amit gondolok?
Érdekelne a véleményetek, érnek-e hasonló hatások Titeket, és ha igen, hogyan kezelitek azokat?
- szeges blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
35 hozzászólásKívülről figyelni magunkat és közben jelen lenni tudatosan. Ez az igazi varázslat. Az ego és én méregetjük egymást. :)
Most szívem szerint csak egy kacsintósat ;) küldtem volna Neked és Jaguárnak, de az tiltva van, így most kénytelen leszek kitölteni legalább három sort. :))
Igen, valami nagyon lehet a közös hullámon való rezgésben, ezt néhány haverommal úgy szoktuk említeni, régebben, hogy egy húron pendülünk. DD
És tényleg elég általában egy összenézés, hogy tudjuk, mit gondol a másik, de néha akkor is jólesik a szó, hiszen azért van...:)))
Kivülről nem lehet tiltani semmit, csak Magadat korlátozhatod!:) Úgyhogy ne fogdDD vissza Magad!
Az, hogy jól esik, azt a gondolat táplálja, kicseréled a gondolatot máris bántó is lehet ugyanaz a szó.
A szavak simogatni és ölni is képesek.?:) Miért is?
Csak ESZKÖZ!:)
Megbántanak...
Aztán ha gyengébbnek érzem magam annál aki megbántott,elkezdek mesélni másoknak arról hogy mi történt velem bla bla bla...
Persze azt is hozzáteszem,hogy én hogy érzem magam,és ügyesen elérem a másik embernél hogy valamiféle indulatot ébresszek fel benne a helyzetet illetöen.
Szóval már nem vagyok egyedül! :)
Ráadásul sikerült a saját szemembe még több homokot szórnom.
Merthát ha már többen vagyunk egy véleményen,akkor az a dolog tuti hogy igaz!
Ugyhogy kényelmesen hátradölhetek,hiszen mindenki megmondhatja hogy én nem lehetek hibás.
S így megy ez kérem szépen!
Jól esik átháritani a felelösséget,és hibáztatni Àdám és Èvátol kezdve bárkit,a szomszédot,a politikusokat,a más nemezeteket,bárkit,csak egyvalakivel,csak önmagunkal ne kelljen szembe nézni!
De aztán ha sikerült is leszerelnünk a kellemetlenkedöt,veszünk néhány megkönnyebült lélegzetet,és hopp,ott a másik!De ez aztán még elvetemültebb mint az elözö! ;)
S ha még öt is sikerül félrefricskázni az útbol hogy ne zavarjon minket,akkor sincs vége ám!Jön még egy.Vagy kettö... három száz..ezer...S aztán az egész világ összeesködik ellenünk.
Merthát jön egy fizikai betegség,amit a sok sok hazugsággal elfojtással szépen megteremtettünk magunknak.
De hát nem mi tehetünk erröl!!A szennyezettség,a stressz.Az anyósom,a feleségem,a férjem,a doki aki félrekezelt...
Mindenki,csak én nem!
Nem kell hogy így elfajuljon a helyzet!
Ha zavar valami,vagy ugy érzed bántanak befelé indulj.
A megoldást minden problémára csak ott találod meg!
Bocs ha ezuttal ismét kemény voltam,remélem egyikötök sem fogja személyeskedésnek venni!
Mert hát én is voltam már ,,szélmalom" amit óriásnak néztek. ;)
Semmi baj,én is csak egy szereplöje vagyok a ,,színháznak"olykor csak statiszta,de kapok néha föszerepeket. ;)
Üdv!Erika
... hogy akitől "vereséget" szenvedtem, akinek a játszmájába vonódtam, az energiát is vett el tőlem, vagy én magam veszítek, ha akár egy közömbös, de tapintatlan megjegyzést bántásnak veszek, valamilyen belső, korábbi kudarcélmény rárezeg.
Ilyenkor beindul a láncreakció, és valóban, addig megyek, amíg alkalmas partnert nem találok, akinek elpanaszolhatom a bánatom, vagy szidhatom az akárkit, akármit, vagy jól megkritizálhatom, ráönthetem a késleltetett dühömet.
A verbális kommunikáció, a "játszma" lényege, hogy "behangoljam" a másikat az én nyomorult belső állapotomhoz hasonló rezgésre, érzelmi hangulatra. Ha ez nagyjából egyforma, csak akkor tud energiacsere végbemenni. Vagyis ekkor történik meg a bevonódás!
Mindennek a gyökere abból való, hogy amikor "különálló" lényekként leszületünk a "lelkünk tokjába", ezt a fizikai testet csak kívülről bevitt fizikai energiával lehet fenntartani. Ezt mindig a másiktól, vagy a környezetből veszem el. Gondoljunk bele, hogy az állatok egymást falják fel a fehérjebevitel végett. Mi is őket, és a növényeket, és még minden más megmarketingelt szemetet is.
Bejön aztán a fizikai kalórián kívül a munka végzésre és fűtésre alkalmas energia is - a szénhidrogének. Az emberiség egész eddigi története arról szól, hogy melyik nemzet tud több energiaforrásra szert tenni, elvenni a másiktól, bespájzolni, kontrollálni.
Ez eddig rendben is volna, vagy legalább is érthető, csakhogy ugyanezt a folyamatot megszokásból átvisszük a psziché szintjére is. Vagyis a másik rovására akarjuk lelkiekben is jól érzeni magunkat, a másiktól várjuk el, hogy figyeljen ránk, hogy tegye rendbe a lelkivilágunkat.
Ha felismerem, hogy mi a bajom, mitől vagyok magam alatt, milyen szinten milyen szükségletem nem elégül ki - akkor nyílt konfliktusban megpróbálhatom érvényesíteni a kívánságomat, ha a másik akadálya annak. Szerencsére, hogy feltöltődhessek, nem kell őt "megenni", bár sokan majdnem így próbálják orvosolni a rossz kedvüket.
A játszmák lényege, hogy nem tudatosak! Aki játszmázik, az nem tudja mitől elégedetlen éppen, hogy mi hiányzik neki... Ezért csak úgy vaktában próbálkozik mindenkivel, aki keze ügyébe esik, hátha sikerül a horgot beakasztani, és egy kis figyelemenergiát kipasszírozni belőle. Mindegy hogy barátságosat, vagy rosszallót, csak jöjjön vele egy kis használt prána is.
Pedig egy szint fölött mindenki képes lenne magát feltölteni, és lelkileg, energetikailag rendbe rakni, mielőtt hazamegy a szeretteihez.