Nekem a boldogság a szeretet érzésével van összefüggésben. Mikor átérzem, mennyire szeretek valakit, boldog vagyok, pláne, ha ezt ki is fejezhetem. Amikor követhetem pontosan azt, amit igazán súg a szívem.

Számtalanszor visszatértem már erre a blogra, pedig csak három mondat.
Három mondatban meg lehetne válaszolni, vagy lehet, hogy három szóban is, de számtalan élet is kevés hozzá, hogy megérezzük, átéljük a lényegét, ugyanakkor két perc is elég a megtapasztaláshoz.
Hogy miért ? Mert mindenkinek mást jelent a boldogság.

Létezik tökéletes boldogság, tudni fogod, mikor vagy benne. Írhatnék olyan közhelyeket, hogy olyankor kékebb az ég, ragyog a nap és mosolygóssá válik a világ. Ez így is van, de nem ez a lényeg.

A tökéletes boldogság nem azt jelenti számomra, hogy körülöttem minden és mindenki rendben, boldogan, gondok nélkül éli az életét. Inkább azt, hogy elfogadom ezeket a napi kihívásokat, olykor még élvezem is, vajon mit hoz még ki belőlem, amit eddig fel sem tételeztem magamról. Azt jelenti, tudok és képes vagyok a közel sem tökéletes körülmények ellenére felszabadult, őszinte, teljesen önmagam lenni és ez olyan érzés, amit nem cserélnék el semmiért.

A boldogság a félelmek elengedése, belemerülés önmagunkba bűntudat nélkül. A világ és önmagunk elfogadása olyannak, amilyenek vagyunk. A változás felvállalása. Amikor először megérint a szabadság, szinte lebegsz, hogy sikerült legyőzni önmagad, vagy csak egy kis részedet.

Valahol belül tudod, hogy már nem akarsz a régi lenni és már nem is érted, hogyan tudtad a régi módon élni az életed. Egyszerű a válasz, a régi módon kellett élni ahhoz, hogy végre merj boldog lenni. Végig kell lépkedni a tüskéken, hogy selymes fűvé változzanak a talpad alatt. És akkor minden szenvedést elfelejtesz, vagy inkább azt mondanám, a szenvedések átalakulnak tapasztalássá. Boldogan lépkedsz a harmatos fű gyógyító cseppjein és már azt se bánod, ha olykor megszúr egy-egy tövis, mert tudod, oka és célja van mindennek.
Az igazi boldogság csak belülről jöhet.
Számítanak persze a külső körülmények is, de hiába élsz anyagilag gondtalanul, ha nem érzed a boldogság simogatását.

Én most érzem, nagyon-nagyon érzem.:)

Sajnos én még nem tartok ott, ahol Kavics22, de azt hiszem közelítek hozzá. Érzem belül, hogy lassan el fogom hagyni régi önmagam, persze most még szenvedek, mert nem merem elhinni, hogy tényleg van választásom.
Legutoljára egyébként az tett boldoggá épp pár napja, amikor megláttam a kislányom rajzát rólam az oviban kifüggesztve. Rá volt írva, hogy "Édesanyám", meg a jele és el sem akartam hinni, hogy ő rajzolta. Ez a kis ákombákom jelenti mostanában a boldogságot, én, az anyukája nagy mosollyal az arcán, a kezeim helyett pedig angyalszárnyhoz hasonlító alakzatot rajzolt. Egészen meghatódtam, mert éreztem a szeretetet, ami áradt a rajzból. És tényleg, a legtöbb boldog pillanat a lányaimmal kapcsolatos: szeretem nézni, ahogy eljátszanak egymással, ahogy hangosan énekelnek az utcán, nem törődve a külvilággal. Jó nézni, hogy ők még nem önfeledtek, és igyekszem ezt újra megtanulni tőlük.