... gond nélkül. Még azt is elhiszem, hogy amilyen sorsot, kapcsolatot a Teremtő elébem hozott, annál jobb a számomra nem történhet, agyalással nem találhatok ki.

De, gondolatkísérletként, milyen felemelő lenne, ha a saját megkülönböztető képességem birtokában tudatosan felismerném és választanám ezt a legoptimálisabb verziót? És így lehetnék szerelemes, hogy azt kivártam?

Egyébként meg valszeg igazad van, csak kíváncsi voltam Ildikó mit mond erre...:DD

Jó a kérdés... és jó a mai termés is! (De mikor fogom a szufi dolgozatomat befejezni?)

Sikka: Szerintem hagyjuk meg a tudatos jelzőt az áramláshoz, a sodródás meg legyen tudattalan... ebben már profik vagyunk, és éppen most próbálunk itt írásban kapálózni. :)

Nálam ez úgy jön elő ritkán, hogy egyik dologból következik a másik teljesen természetes módon, és nem lavina lesz belőle, hanem megszületik és előrelendül valami új. Vegás hasonlattal élve, mint amikor egy virslit elkezdesz kihúznia dobozból és jön utána többi...:)

Valamikor sikerül egy álló napig benne lenni, spontánul... valamikor napokig szenvedek attól, hogy nem találok vissza. Mindig a fokozott Jelenlét-ből indul el, amikor kisebb az egóm elmés tevékenysége (se múlt. se jövő)

Ezt úgy próbálom elérni, hogy befelé figyelek az energiaáramlásokra.

Nemrég jöttem rá, hogy a harmadik csakrába helyezett tudatossággal (felfokozott kiáramoltatással) sokkal nagyobb az önbizalmam, és az életbe vetett bizalmam is. Így könnyebb elfogadni, ami előállt, és megengedni, hogy történjen az én kontrollom nélkül a Teremtő akarata szerint valami. A saját magam Szoláros áramlásához próbálok vivő áramlatot találni. Ha ez összejön, akkor csodás napom szokott lenni.

Lehet, csak nálam működik így, mert ha nem érzem energikusnak magamat szolárból (számomra feladat a tehetetlenség és passzivitás leküzdése), akkor jön elő a "valamit gyorsan csinálni, és ellenőrizni" kényszere. Rendszerint ilyenkor már késő, mert előállt valami mulasztás, amiből kudarcélmény, vagy kételkedés származik, és kiesek a jelen pillanatból. Elszakad a virslifűzér...

Pl. most már furdal, hogy reggeltől csak blogolok a dolgozatírás helyett, mégis valami azt mondja, hogy most ez jó, és valami megnyugtat. Még benne vagyok a flowban. De ez annak köszönhető valszeg, hogy reggel "Napfonatból kelek fel" és igyekszem ott tartani a tudatosságomat.

Eszembe jutott, hogy Redfield Shambalájában van valami hasonló dolog leírva, hogy minden mozdulatot indíts a tested középpontjából. Nagyon jó a Szolár energetizálására a lábemelgetős, légzéssel összekapcsolt jógagyakorlat, és az agni (tűz) légzés végzése napközben többször is. Peter Kelder öt tibetijében a csipőkiemelős gyakorlat is tök jó hozzá. Aztán már ráfigyeléssel fent lehet tartani a saját áramlást.

Az intuíció pedig, ami a többségnél már azért elég fejlett, ha a jelenben tudok maradni, és "van mit" hozzáhangolni az Univerzum áramlataihoz - segít megérezni, hogy ez valódi áramlás-e. Nagyon jó élmény ezt gyakorolni, biztatnék mindenkit.

Érdekes, ebből döbbentem rá, hogy utolsó öt évemben csak szívcsakrából működtem, a szoláros önérvényesítő energia nélkül. Nem is ment az életem sehová. Nem kell a szívcsakrát megtagadni - csupán szeretetbe kell a szoláros erőt burkolni. Mert az empátia cselekvő erő nélkül csupán cukormáz.
.................................

Utólag írom ide, hogy ez a recept energikus cselekvésorientáltaknak, ha erős az egójuk - nem jó!

... elméletekhez, mint utolsó formákhoz. Ezek komoly energiabefektetéssel elért egós azonosulások, amihez nagyon tudunk ragaszkodni. Ki hogy értette meg, hol tart, hogyan gondolja a saját, és a világ működését. Nem könnyű feladni.

Úgy értettem, hogy ebből jön a csetepaté. De néha lehetne kevésbé személyesen is.

A kapálózással pedig karmikus energiahullámokat kelt az ember, amelyek egyszer majd visszaverődve utolérnek és beborítanak...

És csodálkozva nézünk körül, hogy vajon ezt miért és kitől kaptuk, hiszen már rég elfeledtük a kapálózásunkat.