Kedves Edit, köszönöm!

Minden, amit írtam, Wilber nyomán való, csak lefordítottam a csakra-elmélet fogalmaira. Jó szívvel ajánlom őt mindenkinek, aki kíváncsi magára. Tanítani kellene a felnőttképzésben legalább... De valahogy az önismereti tréningekből is hiányzik a személyiségfejlődés, csak a tipológiával foglalkoznak. Ebben a fene nagy demokráciában mindenki tagadja a hierarchiát, a bölcsességet nem tudják megkülönböztetni a tudástól. Elszállt ezoterikus körökben meg egyenesen felháborítónak tartják a kis egót elemezni, mielőbb ki akarják dobni.

Én Wilbernek köszönhetem, hogy megértettem a krízisem lényegét. Hogy túlságosan előreszaladtam a spirituális úton - de csak elméletben! A hiteles megélés még koránt sem tartott ott, ahol az elmém. Persze, hogy ütközött a külső a belsővel... Kicsit vissza kellett jönnöm bepótolni bizonyos átlépett leckéket. Gyanítom, hogy sokan vannak még hasonló helyzetben...

Kedves Beatrix!

Megint csak az előbb említett "pasira" tudnék utalni: minden egyes tudatszinthez rengeteg rá jellemző személyiségbeli sajátosságot sorol fel (még személyiségzavarokat is), amiből magára ismerhet az önismerettel foglalkozó. S ami még nagyszerűbb, hogy a spirituális szintekkel is foglalkozik, vagyis a személyiségen felüli régiókkal, magával a tudat fejlődésével.

A fel nem ébredett, át nem kattant ember szerintem nem igazán képes felfogni hol tart, de őt a szűk azonosulásainak ádáz védelmezésén kívül más nem nagyon érdekli. Szívcsakránál, ha sokszor találkozna vele - már talán hajlandó lenne elgondolkodni rajta, különösen, ha éppen rosszul mennek a dolgai. (Ezért lenne jó tanítani, mint általános etalont, amihez néha mindenki hozzámérheti önmagát. Gyermekkorban pl. teljesen elfogadott annak a követése, hogy a korához képes milyen fejlődést mutat valaki). Följebb aztán már nagyjából átláthatja mindenki, aki nem rest megismerkedni vele... De lehet, hogy ez csak utópia...:))

Vízió: Úgy történne az első randi, és ez általánosan elfogadott lenne, hogy mindenki önbevallás szerűen elmondaná a másiknak, szerinte ő hol tart az etalonhoz képest...:))

Üdvözlet Mindenkinek: Hermess

Kedves Hédi,

Azt lehet meghatározni, hogy a tudatunk súlypontja melyik lépcsőfokon tartózkodik. Mert hogy liftezünk folyamatosan – egyszer feldobott állapotban vagyunk, másszor magunk alatt. Vagyis hogy időnk zömében pl. milyen érzelmeket-gondolatokat tudunk megtartani a tudatunkban – ez a súlypont. Ehhez képest tudunk néha úgy reagálni, hogy később mi magunk is szégyelljük, de néha magasztosabban is, mint az átlagunk. Egy kis részünk már fölfelé kapaszkodik az adott szintról, egy másik kis részünk pedig még lejjebb kóricál valahol. Ha pl. valaki ingerlékeny, agresszív, indulatos – az inkább a gyökércsakrája és köldökcsakrája közötti szinten jár. Borítékolni lehet, hogy sok húst is eszik és alkoholt fogyaszt.

Érdekes megfigyelés, hogy minél szűkebb tudatállapotból nézi valaki a világot, vagy ütközik tágabb "igazsággal",annál inkább képes körömszakadtáig vitatkozni, vehemensen védelmezni a saját kis világát, mert számára az jelenti a biztonságot.

El is jutottunk a személyiségig. A személyiség a fizikai és az étertested (fizikai sík), valamint az asztrális, és alsó mentális, energiatesteknek az összessége (káma-manasz, másképpen psziché, asztrális-mentális sík) - védikus értelmezésben. Nem más, mint azonosulás a testtel, gyakran ismételt érzésekkel és gondolatokkal, a személyes történettel, a megtanult világgal, közvéleménnyel, hiedelmekkel, tapasztalatokkal és azzal az énképpel, amit magadról képzelsz.

Mindez Maya – délibáb, elszigeteltség, elszakadottság a felsőbb, valódi Éntől, akinek a személyiség csak eszköz a tapasztaláshoz (a nyuszi viszi a puskát esete). Nem a személyiség tapasztal, hanem a Lélek, a személyiségen, mint eszközén keresztül. Ezért kell a személyiségnek ráébredni arra, hogy ő nem az, akinek hiszi magát, és lassan fejlődve feloldódnia (már nem veszi olyan komolyan és nem tartja olyan fontosnak magát), aztán a torokcsakra fölötti fejlődési szakaszban visszakapcsolódik a gazdájához, átadja neki a vezérlést (beavatás). Nem a hétvégi beavatás, hanem az az állapot, amikor folyamatosan kapcsolatban vagy a Felsőbb Énedel!!!

Vissza Wilberhez. Nem azt mondtam, hogy általánosan elfogadott, mert látod milyen kevesen tudnak róla, hanem amiből a tudatlépcsőt összeállította, az minden kultúrában megfigyelhető, közös, és fokozataiban meghatározható tudati folyamat. Nem tuszkolunk senkit semmilyen skatulyába, az ember önmaga választ egyet, és mutatja meg a cselekedeteivel, reakcióival, beszédével, stílusával, önzésével, szeretni és megbocsátani tudó képességével, hogy melyik szinten áll. Természetesen csak annak, aki ismeri az Etalont. Ha egy lépcsőfokon van valakinek a súlypontja, akkor bizony több lesz, ha felfelé törekszik, és kevesebb, ha lefelé lép egy tartósabbat. Ha tudja, hogy mi az, ami feljebb van, és mi az ami lejjebb... Két lépcsőfok között van nagy gond. Ilyenkor találja magát az ember fia, meg a lánya krízisben. A perszonális/transzperszonális váltásnál jelentkezik pl. életünk egyik legnagyobb válsága, az életközepi, vagy másképpen egzisztenciális válság (átlagban).

A fanatikus vallás, szekta, vagy bármilyen eszmekövetők, és a játszmázós emberek zöme a szívcsakrás szinthez tartozik. Ha valaki torokcsakrás szinten áll – fel fogja ismerni őket, mert ismerős számára a megnyilvánulásuk. Már túl van rajta. Ha valaki köldökcsakrás szinten áll – számára fejlődést jelent, ha hozzájuk kapcsolódhat. De ezt csak akkor ismerhetné fel, ha érdeklődne ilyen dolgok iránt, ami sajnos a köldökcsakra szintjén szinte kizárt dolog.

Lekerekítve, és visszatérve a témához: egy magát ezoterikus gondolkodásúnak valló nő, ha elért a torokcsakrás szintjéig – lehetőleg ne álljon össze egy szívcsakrás pasival, mert fájni fog neki a másik összes megnyilvánulása. Kivétel, ha reményt látsz arra, hogy magadhoz tudod emelni a társad. (Persze, a remény hal meg utoljára, és a nők végig abban reménykednek, hogy majd csak megváltozik a pasi…:). Úgy is lehet valaki szívcsakrás szinten, hogy egyáltalán nem ezoterikus gondolkodású, de olyan is van, aki kihagyva az érzelmi szinteket (férfiakra jellemző az érzelmi taplóság), nagy IQ-s tudással a racionalitás szintjére kapaszkodik (ez is torokcsakra), de az érzelemteste le van szakadva, tehát a súlypont még nincs a torokcsakránál.

Ha pedig úgy véled magadról, hogy a szívcsakra szintjén jársz, akkor a világért se állj össze egy köldökcsakrás pasival, akármilyen sármos, és akármennyire kívánod is, mert csak nagyon rövid ideig fog tartani. Nagyjából addig, amíg a szerelem lecseng. Fordítva mehet a dolog, ha átlátod ezt a rendszert, magasabb szinten lévő pasihoz társulj bátran, mert az húzni fog felfelé. De a szívcsakra szintjén még mindenki játszmázik, csak a torokcsakra szintjétől fölfelé nem hajlamos valaki visszaélni a másik gyengeségeivel. Pasiknak is tudnám mindezt tanácsolni, csak hát le vagyunk ám maradva a hölgyekhez képest, mint a borravaló. De ez egy másik téma.

Utolsó mondat, aztán már be is fejezem. A személyiség típusok felosztásánál és összepárosításánál akár horoszkóp, akár enneagram, akár bármi más szerint keresünk párt – ne feledjük el, hogy egy függőleges skálán is mozog mindenki, ami a tudatossági szinteket jelöli. Túlságosan nagy különbség nem él meg egy kapcsolatban, éppen úgy, mint két, egyformán erős, köldökcsakrás egoista sem fér össze sokáig, legyen bár az egyik Macho, a másik meg Díva.

Szeretettel: hermess