Koraszülött vagyok, és elkésős :D erre varrjunk gombot! :)

A születésemmel kapcsolatban arra jutottam, hogy azért jöttem túl korán, sőt még az inkubátorban csináltam magamnak egy jóindulatú daganatot is, hogy akarjanak, szeressenek, mert nem tervezett baba voltam... Persze lehet hogy ez tévedés... (nem ástam le a magzati tudatomig, csak egy megérzés...) de mintha ezáltal teremtettem volna magam köré egy olyan légkört, hogy igenis akarjanak :) szépen megteremtettem a feltételeket amire szükségem volt... ez akkor tudatosult bennem, mikor a nagyszüleim meséltek erről az időszakról, meg látom hogy a kistesóimhoz hogy viszonyulnak...

A késés: ahova nagyon akarok, oda rendesen megérkezem... (illetve ha "muszáj") tehát ez valami fontossági sorrenden múlik nálam. Különben nemszeretem a határidőket, és az ezáltal keltett "stresszeltetést". Szeretem magát a folyamatokat ahogy a dolgok születnek, készülnek... a hullámzást, ahogy egyszer belevetem magam a feladatba, aztán hagyom ülni, érni...

Az együttélők táborát gyarapítom :) Tehát csak elképzelésem van a házasságról... meg persze amit látok magam körül... a korombeliek (huszonpár évesek) egyre gyakrabban állnak oltár/anyakönyvvezető elé... mintha valami kipipálandó dolog lenne, hogy lám én Már feleség vagyok... ez talán a lányokra jellemzőbb... "megfogni egy pasit" jujj, milyen kifejezés:S
A családom előszeretettel szekál, hogy "mikor lesz már eljegyzés", meg "mennénk már lagziba", ezeket a megjegyzéseket elviccelem, leszerelem.

Azt látom, hogy a házasság intézményétől sokszor azt várják a fiatalok, hogy levegyen a vállukról olyan terheket, amik egy szimpla párkapcsolatban jelen vannak. Konkrétan a hűség-esküre gondolok. És akkor eleresztik magukat. Kevésbé figyelnek oda a párjukra, mert "úgyis kötelessége nem-megcsalni, maradni"... Hangsúlyozom ez az átlagemberekre vonatkozik. Van persze olyan is -sőt, legtöbb esetben- hogy egy gyerek "jelez"... sokan születtünk így :P aztán a szülők vagy együtt maradnak, vagynem.
Persze vannak olyan párok is, akik elsők egymásnak, tini koruk óta együtt vannak, és (ha még mindig) ragyognak, jó rájuk nézni... :)

Úgy gondolom senkinek a magánéletébe nem láthatunk bele, és teljes mértékben attól a két embertől függ hogy mit kezdenek a kapcsolatukkal. Nem a házasság intézményétől működik-nemműködik egy kapcsolat.

Lehet, hogy emiatt a "versenyfutás" miatt az emberek nem a Lélekpárjukat választják, aztán a házasságot okolják, hogy az a rossz???

Szerintem a tánc sokkal több, mint bármilyen szabályokon nyugvó izé. Sose tanultam táncolni, semmilyen szinten, mégis olyan zsigeri részem a tánc, hogy belegondolni is szédülök. Egész életemben végigkísért... ahogy a zene is, bár neki könnyebb volt, mert beleszülettem :P (mikor vége volt a napközinek húgommal mindig mentünk Anya zeneórájára, és a zongorára táncoltunk a hátuk mögött.. most a 8éves húgom ugyanezt csinálja ha mi játszunk :))

Visszatérve, szerintem a tánc arra való, hogy kifejezzük magunkat általa, hogy MEGÉLJÜK az adott pillanatot... úgy szoktam mondani, hogy beengeded az Zenét a bőrödön át, és hagyod, hogy azt csinálja a testeddel amit akar. Egyszóval átengeded a Zenének a testedet... jajj nagyon jóóó! :) (ezt egy kicsit elhomályosítja ha arra kell figyelned, hogy most hova lépsz mivel... nem? bár, pl a jégtáncért eléggé odavagyok :P)

A pörgés is mennyire zsigeri dolog! Pici gyerekek hogy szeretnek pörögni!!! ...meg a nagyok :)

Másik szemszögből: elgondolkodtam hogy mi gátolhatja azokat, akik nem mernek táncolni? Otthon egyedül? Vagy akkorse? ... van köztetek ilyen?... aki mesélne, hogy mi zavarja?...
...én valahogy úgy születtem, hogy akár alkohol nélkül is felszabadultan át tudom adni magam... :) és teljesen mindegy hogy egy szál zongora szól amin egy 7éves kislány játszik, vagy egy nagyzenekar, vagy népzene, vagy metál... ha olyan, ami elragad, én hagyom magam... :)

Most is izomlázam van... a táncolástól :) napok óta :D

Láttam, nem tetszett, darabos. Nincs rendesen megdolgozva. Két filmet kellett volna csinálni belőle...