Feleségem vetette fel a témát a napokban.
Az autósok egy másik kis világot, életet élnek az utakon. Sokan, nagyon sokan, ha trafipakszot látnak, szinte kérés nélkül villognak, mutogatnak a szembe jövő "társnak": rendőrök lesznek, lassíts!

Ez így önzetlen segítségnek tűnik.

Egy picit belemélyedve...Nem azért tesszük, hogy hátha majd nekünk is jelez valaki?

Más.
Figyelve magamat azt tapasztaltam, hogy nem is igazán a mások elvesztése bánt, hanem az, ami marad nekem utána. A semmi. Őt is sajnálom, de leginkább magamat.

- Mondd, Pinokkió, milyen volt marionettbábunak lenni?

- Kényelmes. Nem kellett döntéseket hoznom, megtették Mások helyettem.

- Nem volt olyan érzésed, hogy nem vagy szabad?

- Nem. Annyira ügyesen mozgatták a zsinórjaimat Mások, hogy észre sem vettem, hogy nem a Szabad Akaratomból mozgok. De amikor elszakítottam a zsinórjaimat a Belső Hang tanácsát követve, megéreztem, milyen Határtalan Lehetőség is a Szabadság. Elveszítettem a Korlátaimat, és a Korlátlan Szabadságot kaptam helyette.

- Mondd, Csipkerózsika, mit álmodtál?

- Azt álmodtam, hogy ébren vagyok. Láttam fényeket, pillangókat, örömöt. Segítségemre voltak és segítségére voltam Másoknak. Tanultam, és tanítottam. Vezettek, és vezettem.

- És milyen volt az Ébredés?

Ma kaptam egy nagyon kedves barátomtól ezt az idézetet emilben:

„A spiri egó a legrosszabb. Növeszt egy felsőbb egót, aki aztán ontja a baromságokat, de ez nem a belső bölcs.”

Egy kissé érintve éreztem magam, bár ez így nekem túlzottan kódolva van, nem teljesen értem az üzenetet. Viszont enélkül is érzem, hogy nálam is bizonyos stádiumban van már az a növesztés, csak nem tudom megfogni ezt az egész spiri meg felső egó témát.