Önismeret | Önmegvalósítás.hu

Önismeret

Avatar Planetary másolata.jpg

"Gondolkoztál már azon, mi a tudat, és hogy hogyan működik? Létezhet-e például az univerzum tudat nélkül? Ha sorban eltávolítanánk az univerzum elemeit - a napokat, bolygókat, tereket, energiákat -, utoljára a tudat maradna!
El tudnánk-e távolítani magát a tudatot? Ki vagy mi tudna róla? ha megtennénk?"

Kezdődik így Harry Palmer a Tudat Felszabadítása című könyve, mely életrajzszerűen meséli el hogy jutott el élete során a megvilágosodásig, és hogyan alakult ki az Avatár.

És mi az Avatár?

tánc.jpg

Tehetségesnek születtem. Már gyerekkoromban szembe kellett néznem azzal, hogy ez felelősséggel jár. A Sors úgy akarta, hogy az ezzel járó népszerűségbe csak jóval később, felnőttként kóstoltam bele.
Meddig kell, lehet elmenni? Muszáj a végsőkig? Mennyit kell beleadni? Mindent?
És aki menekül? Aki a felelősségre ráismervén nem akarja beteljesíteni, amire predesztiálva van? Biztosan kemény pofonokat kap.
És aki beteljesíti, de közben "elszáll az agya"? Úgy érzi, őt kell szolgálja a nép?

Hallgatom a Szeretet és elfogadást, amit nagyon köszönök. Nagy dilemmát okozott bennem, mivel közben a Vonzás is foglalkoztat, és úgy érzem, mintha a kettő kizárná egymást. Ha valami nagy egész részei vagyunk, és nem mi irányítjuk a sorsunkat, és csak úgy juthatok tovább, ha elengedek mindent, ami vagyok, akkor a Vonzás nem létezik. Ezt ízlelgetem, emésztgetem...

A kineziológiáról, annak hatásáról, céljáról beszélgethetünk.

A Hasfájás

ez az ami minden baba életébe eljön kinek jobban kinek kevésbé.
azt mondják a bélrendszer éretlensége, a túl mohon evés, a sok bélgáz termelés miatt, de majd 3 hónapos korukra kinövik.
konkrét ok nincs.
Általában du-án kezdődik és estig eltart, hogy mitől szűnik nem lehet tudni, de nyűglődés,sírás illetve ordítással jár.
A baba szenved, fáj a hasa és nem tudsz rajta segíteni.

Az élet első leckéi közé tartozik az emésztés.
Átgondoltam és rájöttem, hogy maga az emésztés mennyi mindennel összefügg.

A kezdet....

az első két hét, maga volt a pokol, a legnagyobb mélységet éltem át, anno (ie.Sanyi) biztos nekimegyek a Dunának.
Nem jött semmilyen érzés, csak néztem és úgy éreztem elrontottam az életem,vége, innentől kezdve már nincs vissza út. Bűntudatom volt, hogy ilyeneket gondolok.
Aztán a sok sírás közben rájöttem, hogy ezek az érzések bennem vannak és nem szabadulni kell tőlük,hanem feldolgozni, megérteni,befogadni, elengedni.
tudatosan figyeltem meg ezt a mélységet.

Megszületett, itt van, visszavonhatatlanul.
Már nem csak a gondolattal játszom el,hogy mi lenne ha lenne, nem csak vágyom rá.
Nem lehet meg nem történté tenni.
Megkaptam, feladták a leckét, kérted hát megkaptad.

Megérkezett, és rögtön csalódtam, mert elvárásaim voltak.
9 hónapig nem foglalkoztam a a bennem zajló eseményekkel, a környezetemet próbáltam változtatni ahelyett, hogy belül tettem volna rendet,felkészüljek, megváltozzak,anyává váljak.

aya120x120.jpg

A fenti cím az ayahuasca nevének jelentése, amely egy dél-amerikai sámánszertartásoknál használatos kétféle őserdei növényből előállított főzet neve.

A Pszichedélikus Sámánizmus című könyv így ír a kémiai működéséről:

szülinapi_torta.jpg

Tegnap azt kérdezi tőlem egy barátom, hogy nem csinálok olyan szülinapi akciót a weboldalamon, amit mások is szoktak csinálni? "Tudod olyat, hogy ma van a szülinapod, és ezért  minden terméket kedvezményesen rendelhetnek meg...!"
Miért ne!? Ha így könnyebben adhatok spirituális tanításokat az érdeklődők számára, akkor ez egy egészen jó ötlet!

Tartalom átvétel