Jövök hazafelé a piacról. Kapucnis kabát a fejemen, hideg van. Jön velem szemben egy ötvenévkörüli fazon, valamit magyaráz messziről (hibbant, vagy részeg lehet, de valszeg kérni akar pénzt) de azért megállok hogy halljam kiváncsiságból mit akar, ezt mondja nekem:
"Ott van egy függöny, szedd ki magadnak azt add el, tudod milyen drága?"

A szeretet, önzésből fakad.
Minden önzésből fakad az emberi természetben.
Nincs önzetlenség. A fejlődni akarás is egyéni célokat szolgál.
A megvilágosodott ember talán mást lát mert képes az emberin túltekinteni és ismeri a teljességben való extázis erejét.
De ebben a tekintetben is indivídum, mivel arra törekszik hogy a számára ismert önzés nélküli állapotban létezhessen.
Tehát önös érdek nélkül nincs emberi létforma.
A gondolkodás állapota maga az önzés megnyilvánulása.
De ebben nincs semmi rossz.

Amikor valakivel történik valami rossz, esetleg sorozatban, akkor néhány new ages azt mondja: mert valami baj van veled. Te vagy a felelős, még ha olyan dologról van is szó, ami nem az illetőn múlt. És ez alapján esetleg még meg is ítélik, hogy ő ilyen és olyan ember, illetve ezen és azon a szinten áll. Csak mert lehet, hogy fél. Csak mert lehet, hogy fáradt. Érdemes lenne megvizsgálni ezt a kérdést. Az én felfogásomban és tapasztalataim alapján: nem erről van szó. Amikor történik valami, érdemes megvizsgálni, hogy mennyiben a mi felelősségünk.

Vagyok, aki vagyok. Mint Isten önmeghatározása számomra ezt jelenti: Én vagyok a nagy létező, minden létező, a teremtő, tehát önerőmből képes vagyok bámiben- az egész mindenségben abban megnyilvánulni, amiben szándékomban áll.