Felismertem önmagammal kapcsolatban valami fontosat és még nem tudom mit kezdek ezzel a felismeréssel.
Rájöttem, hogy évek óta csak önmagam lelki és érzelmi problémáival foglalkozom, csak erről szeretek beszélni, ez foglalkoztat.
Természetesen jelen vannak az életemben más tevékenységek (munka melletti tanulás, némi sport, kisebb hobbi), de mindent elnyom az önmagam problémáin történő „agyalás”.

Az Aditivel újra fellángoló vitánkról jutott eszembe ez a fórumtéma:

Vajon meddig érdemes vitázni? Meggyőzhető-e a másik vitázó fél?
Kiderül-e, hogy kinek van igaza?
Vagy mindenkinek igaza van? Esetleg senkinek sem?

Boldogság iránti vágyunk végigkíséri egész életünket. Az elmúlt napokban jó vagy jónak vélt kívánságok milliói keltek útra. Reménykedünk, hogy az új esztendő talán jobb lesz, mint az ó, de sokak szívében makacs érzés a kilátástalanság, az aggodalom, az önző célokért folytatott boldogtalan hajsza. Aggódunk a jövőnkért, a munkánkért, a kenyérért.

Hello minden kedves forumozonak, tanacsra lenne szuksegem. Egy ferfi erdeklodik irantam es felvallalna a kapcsolatunkat, en is elvalt vagyok, es szabad, de van egy gyermekem es közöltem a ferfivel hogy en titokban tartanam a kapcsit mert akkor megoriznem a bejarasi jogom a volt ferjem hazaba, amikor a lanyom is ott van, mivel sajnos közös a gyamsagunk. A gyerek altal markaban vagyok a volt ferjemnek, mert meg tul kicsi es nem tud nelkulem lenni egy hetig az apjanal. Ez a kijelentesem vajon megalazo az uj ferfi szamara, serto e, vagy engem minosit sunyinak?