A napokban a kezembe került egy könyv, melynek az volt a címe: Meditáció. A szerző Sri Chinmoy.
Nézegettem a fedőlapot, és figyeltem a bennem kavargó érzéseket.
Sajnos azt hallottam Chinmoyról, hogy szívroham vitte el.
Hogy hallgassak egy olyan útmutatására, aki a szívről, szeretetről beszél, mégis a szíve miatt halt meg?

Attól tökéletes a párkapcsolat, ha folyton szerelmesek vagyunk?
Sokan élnek abban a hitben, hogy egy párkapcsolat akkor jó, ha folyamatosan szerelmesek vagyunk. Nos, Ők valószínűleg vagy nem élnek párkapcsolatban, vagy boldogtalanok a jelenlegi párkapcsolatukban is.

A szerelmet sokszor csak a kivetített vágyaink keltik bennünk. Csak addig vagyunk szerelmesek, amíg meg nem ismerjük, milyen valójában a másik. Minél jobban megismerjük Őt, annál több dolgában csalódunk, míg végül ott áll előttünk illúzióinktól megfosztva, és ebbe már nem tudunk szerelmesek lenni többé.
Magunknak keltjük a szerelmet, magunkat is csapjuk be vele.

Persze létezik az ideális eset, amikor a másik pont olyan, mint amire vágyunk. Ilyenkor a szerelmünk igaz, nem az önbecsapósdi játszma része, azonban ettől még nem biztos, hogy jól fog működni a kapcsolat, hogy tudunk együtt élni békében, harmoniában és szeretetben.

A jó párkapcsolathoz, amely sok örömöt és boldogságot ad, nem kell feltétlenül a szerelem!

Megtudta, hogy Patrik házas, ráadásként némi nyomozgatás után találtunk képet neten az aráról, az ara nővéréről én a nővér adatlapján esküvői fotókat.
Minden nagyon titokzatos, nincs csókolózós közös fotó, ahol a két kéz felvágja a tortát, nem látszik az arcuk.
Úgy kellett összedominózni a vőlegényt és a menyasszonyt.
Tamarának novemberben kezdett udvarolni, sok sok randit generálva, erre november 25-én összeházasodott mással.
Köszönöm a hozzászólásokat, mindkettő logikus, de mint tudjuk a szerelem nem az!
Sosem volt és nem egyszerű ennél fogva a döntés sem.

A hétköznapok minden percében, az élet minden jelentségében mindig minden formában elkötelezzük magunkat, akár tudunk róla, akár nem.
Ha éppen eszem/dolgozom/pihenek, akkor a táplálék befogadásával/munkára koncentrálással/pihenésre hangolódással együtt áramlanak a gondolataim, érzéseim. Küldöm, fogadom és energiával áthatom a körülöttem levő teljes teret.
Bármennyire is szeretném, hogy ráfogjam arra, hogy másokon múlik, hogy én hogyan érzem magamat, ez sajnos – és már épp ideje:) - be kell látnom, hogy nem igaz.

Sokat dolgozunk életünk megannyi problémájának megoldásáért, küzdünk, hogy jobb, könnyebb, szebb legyen, miközben azt láthatjuk, hogy mások játszi könnyedséggel élik az életüket, minden olyan szép, felhőtlen, gazdag az életükben, ahogyan az még a mesében is lehetetlen. Joggal tesszük fel ilyenkor a kérdést: Miért?

Neki miért olyan egyszerű, könnyű, nekem pedig miért kell megküzdenem minden egyes lépésért?

Nos, a választ nem lehet elintézni egy frappáns válasszal, ugyanis az élet rendje egy fokkal bonyolultabb, de azért átlátható. Nézzük a lehetséges okokat:

1. Talán nem is könnyebb neki, csak úgy látod,