Nehéz napom volt tegnap. Először a számítógép játszott a türelmemmel: eltűnt az összes adatom az egyik vinyóról. Nem bírtam itthon maradni. Felhívtam a kedvesem, menjünk el valamerre. Nem bírtam megvárni se míg ideér, állandóan hivogattam, ahogy haladtam, módosítva hogy hol találkozzunk. Közben nem voltam magamnál, csak vitt a lábam előre. Persze félreértettük egymást, és várnom kellett rá pár percet a Keleti előtt.

El szeretnék utazni januárban. méghozzá nem is munkavállalás szempontjából tervezem a külföldi utamat hanem világlátás miatt. Leginkább ilyen vándorlás lenne, minden anyagi háttér nélkül és lesz ami lesz ugyanis évekre tervezem ezt a kiruccanást
Lehet, hogy ezt azért szeretném megcsinálni, hogy teszteljem a univerzum csodatevő képességét, meg önmagamat is, mert biztos vagyok benne, hogy az univerzum is tesztelni fog engem, hogy milyen szinten tudom elfogadni a valóságot.
Talán mind ebből kifolyólag (ugyanis már csak 3 hónap van) annyira sokat gondolkodok a gyerekkoromon.

Feleségem vetette fel a témát a napokban.
Az autósok egy másik kis világot, életet élnek az utakon. Sokan, nagyon sokan, ha trafipakszot látnak, szinte kérés nélkül villognak, mutogatnak a szembe jövő "társnak": rendőrök lesznek, lassíts!

Ez így önzetlen segítségnek tűnik.

Egy picit belemélyedve...Nem azért tesszük, hogy hátha majd nekünk is jelez valaki?

Más.
Figyelve magamat azt tapasztaltam, hogy nem is igazán a mások elvesztése bánt, hanem az, ami marad nekem utána. A semmi. Őt is sajnálom, de leginkább magamat.

Az kopogtatott az agyamon miközben olvasgattam a bevonzásról, (amiket írtatok) hogy mi van akkor ha a nagy Ő-met, akár többen vonzzák.
Hiszen tudjuk , hogy a kollektív tudatnak mekkora ereje van, és a szubjektív abban helyezkedik el, része annak.

ÉS....

Szóval!

Mi van akkor ha azért nem tudom bevonzani a nekem járó jó dolgokat mert közben engem vonz valaki magához?

Nem örülök hogy ez eszembe jutott mert most ezen agyalhatok.

Segítség!!!!!

Kicsit olyan mint a kötélhúzás, ez jutott róla eszembe.