Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Számomra az ismeretlen megismertetése a legfontosabb céljaim egyike.
Olvasol és roppant érdekessé tesz az olvasmány akarod fokozatosan kitalálod miként lehetséges a megoldása a dolgoknak és bele kezdesz.

A szeretetlen emberről.jpg

Egyértelmű, hogy egy idő után mindenkinek elege lesz a szeretetből, ha abból sose kap. Meg lehet azt is unni bőségesen. Önmagukból a másik felé néha kitekintve, gyakran csak annyit veszünk észre, hogy valaki undok, bosszantó, konok és a jó szóra nem hallgat. Bőségesen rendelkezünk jelzőkkel az effajta viselkedés jellemzésére. Szeretnénk, hogy szeressen, mindennél jobban akarjuk helyette. Amikor pedig törekvésünk nem éri el célját, sorsára hagyjuk, hisz az biztos többet tud vele kezdeni, mint mi. Így esik meg néha, hogy a szeretetlen embert leírják.

tulipán.jpg

Tegnap délelőtt izgalommal készültem beteg barátnőmhöz Győrbe. Már több mint 2 hónapja nem láttam és már nagyon vágytam a vele való találkozásra. Vettem neki tulipáncsokrot, mert tudtam a kedvenc virága. Illetve, most jut eszembe, hogy nem tudtam!:-) Sőt, fel is hívtam a virágüzlet előtt a barátnőmet, sőt, nem is kellett... Döbbenet, hogy mennyire együtt rezegtem tegnap az Univerzummal! Csak gondoltam rá, hogy felhívom,hogy megkérdezzem, mi is a kedvenc virága beteg barátnénknak, de ő megelőzött és ő hívott fel, mármint a  közös barátnő.

Azt szeretném kérdezni, hogy meg lehet-e változtatni mások viselkedését agykontrollal?

Gyerekkoromban volt egy apró balesetem, amiben a testem nem sérült meg, de csak egy hajszálon múlott minden, viszont ami közben történt az nagy hatással volt rám.

Szóval a baleset pillanatában leperget az életem, 8-9 éves lehettem, de mégis hosszúnak tűnt, de ugyanakkor az idő mintha állt volna, a következő ami mély nyomot hagyott még bennem, hogy mintha belekerültem volna mindenbe, azaz minden részévé váltam volna, hallotam ahogy rohannak a nagyszüleim felém, de mintha velük lettem volna és a gondolataikban is egyben, de ugyanakkor a környezetm minden részében is éreztem volna magam.

A párkapcsolati fejlődés során eljutnak a lelkek abba a stádiumba, amikor megérzik lelkük hiányzó felének hívó szavát és ezért elkezdik felkutatni Lélekpárjukat.
A Lélekpárok létéről számtalan egymásnak ellentmondó eszme jelent meg, ezért ebben szeretnék fényt mutatni saját tapasztalataimmal és gyakorlataimmal.

kivalasztott.jpg

Ez a műsor is megosztotta a közönséget. Vannak, akik rajonganak érte és vannak, akik ki nem állhatják! Valóban parafenoméneket látunk a TV 2 - "A kiválasztott" című műsorában, vagy csalók, bűvészek lépnek fel a showműsorban? Neked mi a véleményed?

Egyre több tanító, spirituális Mester van közöttünk, hitelesek és hiteltelenek egyaránt.

Te kinek a tanításait követed?
Mire nézel fel benne?
Miben látod a hitelességét?
Miért tartod jobbnak a többi tanítótól?
Miben segített Neked?
Miért ajánlanád másoknak is?

Kedves Új Ismerősök :)

Nyári ezoterikus tábort keresve a neten találtam erre az oldalra, illetve az angyalsziv.hu-n láttam az idei tábor leírását.
Aki Önök közül már részt vett ezen az összejövetelen, írna pár sort, hogy milyen élményei vannak? Hányan szoktak részt venni? Van egy jellemző korcsoport? Itt a fórumon találok beszámolókat a korábbi táborokról?
Köszönöm szépen a kedves segítségüket! :)

További szép nyár-derekát kívánok :)

János

Visszatérő kérdés a táborokba először jelentkezőknél: Mi lesz a program, mivel töltjük az időt a táborban?

Nos, van egy alap program, ami a gyakorlásunk gerincét adja: Délelőtt és délután is önismereti beszélgetéseken, előadásokon és meditációkon keresztül ismerjük meg a problémáink valódi belső okait és oldjuk fel azokat. Ezt a gyakorlást olykor kiegészítjük lélekemelő spirituális meditációkkal és egyéb gyakorlatokkal.

35.Szerető kedvesség.png

Mindig,már gyerekként is elvarázsolt a Szivárvány Kapuja,pompája...a Színek Birodalma.
Aura-Soma konzulensként tevékenykedem,mely életem nagy örömforrása és kiteljesedése.

Bunna Gábor reflexológus, gyógymasszőr barátunk hívta fel a figyelmünket arra a nagyszerű kezdeményezésre, hogy a Szívesség háló oldalán önzetlen segítséget, vagy tárgyakat tudunk felajánlani másoknak és ha valamire szükségünk van, akkor azt is megkaphatjuk itt!
Segíteni másoknak nemes dolog, és akik ehhez internetes felületet és szervezést biztosítottak, azok munkája szintén dicséretes.

Szervusztok!

Egy kérést szeretnék továbbítani, egy lányét, aki szeretné, hogy meggyógyuljon az anyukája.
Már a közeli ismerőseimnek továbbítottam, de így többen értesülhetnek a lány kívánságáról.
Azt hiszem ez egy nagyon örömteli ajándék lehet, nem csak az örül aki kapja, hanem vele örülhetünk mi is, hiszen itt érezhető igazán, hogy adni öröm. Nem egy tárgyról van szó, hanem a hit megerősítéséről, és tudásról, hogy van szeretet.

Ugye teljesítitek!
Köszönöm.

Kedves Gabi!