Nem értem, és egyre elfogadhatatlanabb számomra ez a jelenség. Nem vállaljuk gondolatainkat, nemzeti, politikai, és éppen vallási identitásunkat. Miként várhatjuk el, hogy akár a vallások, akár a politika tegyen értem, értünk bármit is, mint emberért, egyénért, és mint társadalomért, ha egyszer nem ismer minket, éppen ezért mi sem ismerjük őt, mi pedig nem ismerjük

Valamelyik reggel ébredés után, fél-álom állapotomban kezembe vettem a kis kabala-aranyamat, hogy érezzem a rezgését, érezzem a gazdagság érzését. Ahogy a kezembe fogtam, hirtelen belém nyilalt a tudat, hogy akármennyi aranyat magamhoz ölelhetnék, akkor sem lennék gazdagabb, mivel a gazdagság érzésének a szívemben kell élnie és ott pedig jelenleg nincs meg az érzés. Az aranyat kívül ölelem és belül nincs meg hozzá az érzés. Íjesztő volt a tudat, hogy belül kell megteremtenem az érzést és a belső érzés független attól, hogy kívül fogok egy darab aranyat vagy sem. Ha belül meg van az érzés, akkor megjelenik kívül is.

Hajni bejegyzése indította el a gondolatot, hogy vajon létezik-e jó és rossz út, vagy mindenkinek meg van a saját útja és azt úgysem vétheti el?
Hajni szerint: "Csak AZ ÚT van" - kinek ilyen, kinek olyan. Mindenki mester és senki sem az.
De vannak, akik szerint igenis van különbség utak és Mesterek között, ezért keresni kell a jobbat, hatékonyabbat és elkerülni a hamisat, a sehova nem vezetőt.
Mit gondoltok erről? Ti milyen utat kerestek, vagy milyen lelki úton jártok?