Minden ember kialakít magának egy képet Istenről, Krisztusról és minden másról is, egy olyat, ami segíti a saját életében vagy netán ha fejlődni akar akkor a változásban.
Ez természetes, mert mindig kellenek kapaszkodók,amik segítenek átlendülni a nehézségeken. Itt ami a lényeges különbség,hogy kapaszkodókat keresünk, ami által könnyebben élhetjük az életünket, vagy az igazságot kutatjuk. Ez

Sokat gondolkodtam azon: vajon minden történést az életünkben valahogy mi váltunk ki, mi akarjuk? Arra jutottam, hogy szerintem nem teljesen. Mert az egész közösség, környezetünk és mi, együtt formáljuk a történeseket. Mi csak annyit tehetünk, hogy nyitottak vagyunk a jóra, és akkor kapunk segítséget, de nem történhet minden úgy, ahogy mi akarjuk, mert nem vagyunk mi egyének mindenhatók. Bennem ezért szült egy kis ellenérzést a Titok című könyv, mert olyan mindenhatónak mutatta be az egyéneket. Vagy csak én értettem félre?

Lányom 34 éves. 7 éve elhatározta, hogy pár évi munka neki elég volt, és egy 7 éves gyermekkel abbahagyta munkát. Akkor már elvált, jövedelme a gyermektartás és a családi pótlék. A Az élete így teljesen üres lett, egész napja azzal telik, hogy alszik, stámítógépezik, Azt mondja "a Fiam a mindenem". Hát kérdem én, hogy akkor, amikor még enni sem tud adni az Unokámak, ruházni sem tudja, nem tanul vele, akkor ez a mondat mennyire igaz?