A két út | Önmegvalósítás.hu

A két út

Minden ember kialakít magának egy képet Istenről, Krisztusról és minden másról is, egy olyat, ami segíti a saját életében vagy netán ha fejlődni akar akkor a változásban.
Ez természetes, mert mindig kellenek kapaszkodók,amik segítenek átlendülni a nehézségeken. Itt ami a lényeges különbség,hogy kapaszkodókat keresünk, ami által könnyebben élhetjük az életünket, vagy az igazságot kutatjuk. Ez
nagyon nagy különbség! A "kapaszkodók" mindig pozitívak számunkra, míg az igazság az inkább fájó, mint jó érzés. És ez a mindennapokban is így van. A spiritualitásról nem is beszélve! Pl. Isten csak jó lehet,mert ha elhiszem azt ,hogy Ő küldte rám a rosszat,hogy próbára tegyen minket embereket, akkor csalódok Istenben és nem tudok már úgy hozzáfordulni alázattal, áhitattal...stb. ,mint előtte.Akkor összeomlik az eddig felállított nézetem és kereshetek újat (új
kapaszkodókat). De nekem ez nagyon megfelel,még ha nem is igaz,mert ettől megváltozott az életem és jobban érzem magam.
Ez csak egy példa, de mivel a szellemi lét nem kézzel fogható így megmaradok a fizikai létünknél. Gondolom erre mindenki tud példát hozni, főleg akik vizsgálják magukat,mert fejlődni szeretnének.
Szerintem mindenki tudja magában,hogy a könnyű, kapaszkodós utat választja vagy a nagyon nehéz ,őszinte, szembenézős, igazságot kutatja. Az utóbbi érdeklődik és nem adja fel,ha olyat hall ami számára fájdalmas is
lehet, míg a kapaszkodós nem hajlandó elfogadni semmit,csak azt ami számára szimpatikus.
Itt mondják sokan, hogy persze,hogy a könnyebb ,szebb utat választom, hisz nem vagyok magam ellensége.....stb. Ez is érthető. De valaki szereti a kihívásokat és nem elégszik meg a kegyes hazugságokkal, hanem az őszintét akarja tudni, még ha az igazságtól karóba is döl. Ez fontos kérdés,hogy ki hova sorolja magát, mert akkor tudjuk ,hogy kivel miről érdemes beszélgetni.

Zoeya

http://remeny-a-teljesseghez.hu/


Beküldte: | 2011. jan. 31. hétfő - 18:20

Hozzászólások

2 hozzászólás
Épp erről gondolkodtam én is
2011. január 31. hétfő, 20:58 | KatiPotter

Épp erről gondolkodtam én is a napokban. A 2. verzió vagyok, aki csak akkor hiszi, ha látja/érzi, és azt mondom, az igazságot akarom tudni a dolgokról kegyes hazugságok helyett. És összesítve azt látom, hogy ez az út is szép "helyre" visz. Hiszek Istenben, mert érzem a mindent átható szeretetet. Azt is tapasztaltam, hogy a szeretetnek van a legnagyobb ereje, tehát tapasztalat alapján mégis kapaszkodok valamibe. De az az igazság, hogy bizonyos dolgokban, amik még nem történtek meg velem, de szeretném, mert annyira bennem vannak, még nem tudok hinni 100 %-ban így sem. Viszont most azzal kell szembenézni, hogy nem tudom 100 %-ra elhinni, de bízok, ameddig lehet. "Amíg élek, remélek". Ez az a legjobb kifejezés erre, amit igaznak érzek és tapasztalok, ahogy érdemes élni. De azt sem akarom, hogy magamra erőszakoljak valamit, egy nézetet. Ha megpróbálom, zárul a szívcsakrám érezhetően. Ha őszintén kimondom, még ha antielméletes cucc is, kinyílik. Akkor érzem, hogy önmagam vagyok, pont erről írtam előző, Az igazság blogomban. Először megtud az ember fájdalmas dolgokat is, de az igazságnak van az a része, ami meg mégis reményt ad. Kinek van kedve hazugságban élni, illetve mesterségesen magára rakni elméleteket? Persze segítenek, és lehet bennük sok igazság, ami működik, de ha nem egyeztetjük a valósággal... Akkor az olyan mesterséges.
Azt hiszem, továbbra is ezt szeretném alkalmazni. :) Nálam így is az jön ki, hogy a szeretet a legnagyobb erő... :)
Az erő velünk van, csak legyünk rá nyitottak. :)

Találtam egy ide illő
2011. január 31. hétfő, 21:47 | KatiPotter

Találtam egy ide illő idézetet, amit igaznak tartok: "Éppen ezért a fény harcosai. Mert hibáznak. Mert kérdeznek. Mert keresik az élet értelmét. És bizonyára meg is találják." (Coelho)

Feliratkozás Hírlevélre