Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Ez a nyaralás más volt, mint a többi!
A szokásos napozás - városnézés - kirándulás programhoz képest rengeteget meditáltam és csak úgy magammal voltam. Jó pár témát még a nyaralás megkezdése előtt összeszedtem, hogy majd önismereti meditációkkal rendezem azokat, valamint érett már bennem a vágy, hogy tíz év kihagyás után spirituális meditációkat is gyakoroljak végre.

Felismertem önmagammal kapcsolatban valami fontosat és még nem tudom mit kezdek ezzel a felismeréssel.
Rájöttem, hogy évek óta csak önmagam lelki és érzelmi problémáival foglalkozom, csak erről szeretek beszélni, ez foglalkoztat.
Természetesen jelen vannak az életemben más tevékenységek (munka melletti tanulás, némi sport, kisebb hobbi), de mindent elnyom az önmagam problémáin történő „agyalás”.

E három aspektus valamelyikének erőssége meghatározza azt, hogy valaki érzésorientált (Kapcsolatorientált), megértés/gondolatorientált (Tárgyorientált), vagy akarat (Cselekvésorientált) módon működik az életben és emberi kapcsolataiban… Ami térképet kínál nemcsak a párkapcsolatok, emberi kapcsolatok javításához, de az egyéni életfeladat meghatározásához, pályaválasztáshoz, vagy pályamódosításhoz is. Egymás jobb megértéséhez és elfogadásához.

Izzasztókunyhó.jpg

Szia! Állítólag az Izzasztókunyhóban átéltek a Legintenzívebb Spirituális Élmények 'Prémium Kategóriájába' tartoznak. Vagyis: valami Elementáris Élmény... Találkozás Önmagaddal, Valódi Lényeddel... Egy Ismerősöm erre esküszik... Pedig elég sok Önismereti Táborban és Tréningen megfordult már. Azt mondja, hogy ez az ABSZOLÚT, a Best, a Tuti.
Te voltál már Izzasztókunyhóban? Milyen volt? Hogyan élted meg? Mit tapasztaltál? Mit adott?
Ha még nem sokat hallottál róla, íme egy rövid, de nagyon jó videó: http://www.youtube.com/watch?v=OFs_zS3FW7c

Itt a sztorim volt a pánikolásaimról, ami már úgy érzem elhanyagolható tényező. Viszont a témát nem törlöm, mert a hozzászólásokban jó pár építő gondolat van a pánikbetegséggel kapcsolatosan, ami másnak/másoknak még jól jöhet...

queue1.jpg

Jelenleg Vietnámban élünk, így a kulturális különbségek sokszor adnak alkalmat az elfogadás fejlesztésére (kisebb-nagyobb sikerrel), önismereti megfigyelésekre...

Ezt a bejegyzést egy Vietnámban élő külföldi nő, kérdőívben adott vicces válasza ihlette.
"Mi nevettet meg Vietnámban?"- kérdésre a következő volt a válasza:
"Soha nem fogom megérteni, hogy a nyilvános csók/puszi rosszallást vált ki, míg vizelni bárhol lehet!"

És ebből már jönnek a kérdések, hogy miért nem szeretik kimutatni az érzéseiket?

Tóth Árpád Álarcosan.png

Kedves Önmegvalósítók!

Egy óriási kanyarral, évek múlva visszatértem ide, Hozzátok. Sanyi egyik debreceni tanfolyamán úgy négy éve vettem részt. /Előzőleg az ő tanítóját: Tóth Lacit ismertem meg../ Ezután regisztráltam itt, /már nem is tudom milyen néven…/ egy ideig részt vettem, majd másfelé vitt utam. Sok mindent „bejártam”, tanultam, több weboldalon beszélgettem /szerkesztettem/, rengeteget olvastam, ezeket most nem sorolom…Persze, előbbre jutottam az önmagamhoz vezető úton, de nem eléggé. Hisz mindannyian a teljességre törekszünk! :-)

fraktál.bmp

Ébredsz és a világ nincs veled.
Nézed, ez a világ elveszett.

Embermedúzák pulzálnak a térben,
átlátszóak, gondolatuk megértem.
Kívül-belül ott vagyok,
vágyaik rímeit mormolom.
Nem látnak engem,
mégis kimelegedtem.

Az idő úgy múlik, ahogy hagyom.
Ujjaim közül fonálként kicsúsztatom.
Az ízeket érzem, a szél is megsimít,
De messzire néz a két szemem.

ayashi40.jpg

Körülbelül 2 éve tudok egy kapocsról, amely erősebb bármilyen köteléknél, amit eltudsz képzelni! Ez az ún. reinkarnációs kapocs. Röviden annyiról van szó, hogy az előző életbeli társaddal vagy éppen közeli ismerősöddel együtt születtél le, több év különbséggel a Földre és amikor egymásra találtok a lelkeitek érzik a másikat, emlékeznek azokra az érzésekre, melyeket előző életetekben egymás iránt tápláltatok.

DSC00174.JPG

Ez volt az első karácsonyom, ami nem abban a ritmusban történt, ahogy eddig...
Egyetemista vagyok, huszonéves, kezdek elszakadni a családtól és a magam útját keresni-járni. Idén összeköltöztem a Kedvesemmel, amit a szüleim nem jó szemmel néztek, de elfogadtak... súlyosbítottam a helyzetet azzal, hogy közöltem, a születésnapját (dec. 25.) Vele szeretném tölteni, mert kerek évforduló, és ilyen ajándékot biztos nem kapott még...