Az elménk békéjét fenyegető egyik legnagyobb veszély a harag csapása. Munka közben gyakran támad bennünk indulat a főnökünkkel, a munkatársainkkal vagy a beosztottainkkal szemben. Aligha akad olyan nap, amikor a munkahelyünkön valaki vagy valami ne billentene ki a lelki nyugalmunkból. Azt tapasztaljuk, hogy az otthonunk is az indulatos kölcsönhatások melegágya. Az egyik családtag nem fizette be időben a

Vasárnap utaztam hazafelé a buszon és valami különleges hangulat kerített a hatalmába. Mindenki ült, csak én álltam a busz végében. Csend volt. Még úgy is, hogy a motor valójában igen hangosan működött. Ahogy végig néztem az utazó embereken, az a gondolat kúszott a lelkembe, hogy az élet valójában csendes, nyugodt és sima.
Nyugodt, csendes, és sima. Semmi küszködés, semmi görcsösség, semmi harc.

„A kudarc az, amivel Isten tudtunkra adja: Ne haragudj, de most rossz irányba mész.” (Oprah Winfrey)

Miért lesz valaki a barátod, valaki meg nem? Azért mert szimpatikus?
Miért az? Mert ugyanúgy gondolja, érzi, értékeli a dolgokat mint te?
És aki meg másképp látja a dolgokat, azt miért nem szereted, az miért zavar?
Nem tök mindegy ki mit gondol? Miért kell egyetérteni?

Aki másképp gondolkodik,vagy él, azt vagy lehülyézzük,vagy megpróbáljuk meggyőzni, vagy nem csípjük, vagy egyszerűen nem érdekel.
Ez miért van, mire jó ez? A tudomány szerint evolúciós oka van.
Az emberek a magukhoz hasonló embereket kedvelik. Mindenféle embernek lehet barátja?