Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

allatkinzas.jpg

Aki ismeri az tudja, hogy mi van a videó felvételen:

http://www.liveleak.com/view?i=bb4_1283184704

Mindenképpen megnézendő annak aki post-ot ír be, hogy az hiteles legyen.

Életem szakaszának utolsó fejezete. A befejezés.

2014. augusztus 12. kedd
Reggel korán keltünk. Pestre kellett mennem állásinterjúra. Szilvi felajánlotta, hogy elkísér. Nagyon jól esett, örültem neki. Örültem annak, hogy azt a napot is együtt tölthetem Vele. Vonattal mentünk. Vittem magammal
pénzt az útiköltségre, egyáltalán nem vártam el, hogy az én részemet Ő állja. A vonatállomáson mindkettőnk jegyét megvettem. A vonaton leültünk.

női box.jpg

Három nappal ezelőtt, egymást követő két estén is,  komoly tanításokat kaptam. Az egyik tanítást a tarot kártya mutatta meg, a másikat pedig egy kedves ismerősöm.

Az első kiütős tanítás az volt, mikor ezt a mondatot hallottam: " Te mindig valakinek a valakije vagy."

flakk.jpg

Tegnap találtam ki :)

Flakk

A flakk annyit tesz: "Valami, ami van". Olyan dolog, amiről nem tudunk semmit, de mégis tudjuk, hogy létezik még ha nem is tudjuk kifejezni. Intuitívan érezzük, hogy valós. Lehet egy szükség, egy nem tudatosult cél, vágy, esetleg valami, ami hiányzik még a "képből". Bármi, amit még nem tudunk megfogalmazni, de létezik.

Ha tudod, hogy tartasz valahová, de nem tudod hová, akkor egy flakk felé tartasz :)

Saját történetem
Megtapasztalás
Első rész: Remek gyermekkorból hogy lettem kudarcot valló felnőtt ember.
A szüleim, akiknél megláttam a napvilágot két nagyszerű és remek ember. Nagyon erős igazságérzettel jöttem e világra. Mind a későbbiekben megtudtam én édesapámhoz születtem le, ez már érzékelhető volt egész kicsi koromban is.

"Ha isten egy pillanatra elfelejtené,hogy csak egy rongybábu vagyok,és még egy kis élettel ajándékozna meg,azt alaposan kihasználnám.

Talán nem mondanék ki mindent,amit gondolok,de meggondolnám azt,amit kimondok...

Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel, 60 másodperc fényt veszítünk....

Egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon,fedetlenül hagyva nemcsak testemet, hanem a lelkemet is.

A férfiaknak bebizonyítanám,hogy tévednek,amikor azt hiszik,az öregedés okozza a szerelem hiányát.

Ne ítélj, hogy ne ítéltess…. mondják a bölcsek

Hogy is néz ez ki az Erőszakmentes Kommunikáció tükrében?

Na de hogyan?????

Már megint egy ezoterikus maszlag? Már megint rosszul csinálok valamit?
Na, de hogyan ne ítéljek, amikor végig fut rajtam a düh, gyűlölet a fájdalom? Mit tegyek, ha legszívesebben a pokolba kívánnám? Hideg zuhany? Kényszerzubbony? És ha a legközelebbi kocsmáig sem bírom ki?
Remélem, lesz pár kuka útközben, aztán legalább majd azt szétrúgom…

johfra_hermes_trismegistos.jpg

Minden mindennel EGY.

Minden meglelhető belül, az ok, és az okozat, és minden amit látunk, ennek kivetülése. (Ezért visszafelé is lenyomozható..) A TISZTA TUDAT a legteljesebb hatalom, ami mindent önmagából teremt, ami legbelül van, és ami mégis mindenben állandóan, időtlenül van jelen, és ami ugyanakkor mindenben és mindenki mással is EGY.

Jelensége nem felfogható a változó világ szemléletével, a gondolkodással. Nem leírható a szavakkal. Csak megközelíthető. És megélhető.

Vasárnap kirándulni mentünk. Igazi tavaszi időjárás van, nagyon változékony. Egyszer esik, aztán kicsit kisüt a nap, néha egyszerre esik és süt a nap. Ennek ellenére útra keltünk. Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk.

Szia Skorpio!

Valamiért jött, hogy ezt küldjem el Neked...

http://www.youtube.com/watch?v=78Ruh0ewBVo

Macskák: Memory /Emlék - a szöveg magyar fordítása:

Éjfél, csak egy hang sír a szélben,
És a Hold gyűrött arcán ül egy fáradt mosoly.
Itt a járdán egy sárgult levél haldoklik még,
És a szél fölöttünk zúg.

Emlék, ne hagyj magamra, várj még!
Ezt a félelmes holdfényt végre el kell, hogy űzd.
Régi órák, te boldog múlt, te rég volt remény.
Édes emlék kell, hogy élj.

Minden gázláng intő jel,
És titkot rejt minden árnyék.