Erőss Zsolt mégsem volt elég erős?
Sokakat megérintett Erőss Zsolt és társa tragédiája. Elgondolkodtat, hogy vajon miért vállal ember ekkora kockázatot? Miért hagyja hátra családját, feleségét és gyermekeit minden alkalommal, amikor az óriás hegyek hívják? Mit akar megélni, bizonyítani vagy legyőzni egy hegymászó, amikor az élete kockáztatásával elindul a csúcsok felé?
Spirituális élményt keresnek a csúcshódítók? Önmagukat akarják legyőzni? Vagy szánalmas bizonyítási kényszerük hajtja Őket és ezért nem látják önző döntésük következményeit?
"Ti kanapé-huszárok ezt sohasem érthetitek meg, hiszen nincs bennetek elég bátorság, hogy kilépjetek a biztonságos börtönötökből és végre elkezdjetek igazán élni!" - olvasom a FB-on egy Erőss Zsolt motivációiról szóló parázsló vitában.
Mindenki máshogy látja, értékeli a történteket. Mindenki a saját szemszögéből, a saját értékrendje alapján. Kinek a család a fontos, az a gyerekeket és az özvegy asszonyt sajnálja.
Ki a szabadságot keresi, vagy Önmaga legyőzésén fáradozik, az felnéz Zsoltékra és hősnek látja a hozzájuk hasonló elszánt, fanatikus mászókat, mert Ők legalább megpróbálják a lehetetlent! Néha győznek, máskor elbuknak, de kockázat nélkül nincs siker.
Nehéz, vagy talán lehetetlen is megtalálni az igazságot, hiszen nem az Ő életüket, sorsukat és személyiségüket éljük.
De nem is ez a cél.
Inkább az, hogy átgondoljuk a történteket, megértsük, amennyire tőlünk telik és a saját életünkben, a magunk földhözragadt szenvedélyeiben ne kövessünk el hasonló, tragédiába torkolló hibákat.
Neked mi a véleményed, hogy látod Erőss Zsolték történetét?
Milyen következtetést tudsz levonni belőle a saját életedre vonatkozóan?
Bátorság, szenvedély, kockáztatás, kihívás, siker, elbukás... Mit mozdítanak meg benned ezek a szavak?
Hozzászólások
45 hozzászólásVan egy mondás, mely szerint a vél-emény olyan, mint a seggluk: mindenkinek van, de senki se kíváncsi a másikéra :D
Ebben van valami :D Úgyhogy én most nem fogom leírni a sajátomat, egyrészt a fentiek miatt :))), másrészt mert teljesen mindegy, én mit gondolok, az úgyis csak rólam szól és nem Rólad, nem ad Neked igazából semmit.
Egyvalamit viszont leírok, javaslatként, ami saját tapasztalat- természetesen ezt sem kell követni, csak ha úgy érzed.
Már ha szeretnél közelebb kerülni önmagadhoz és jobban megismerni magadat.
Abban segithet.
Minden ilyen nagy felbolydulást keltő, sokakat megmozgató esemény, tragédia reakciókat vált ki belőlem, belőled, mindenkiből. Ezzel nincs semmi baj!
Ezek a reakciók érzelmek és gondolatok összessége. Felháborodás. Szomorúság, harag. Különféle vélemények. Itélkezések - mi lett volna jó, rossz, helyes, helytelen, stbstbstb. Ezekkel sincs semmi baj.
DE vegyük észre, hogy ezek mind RÓLUNK szólnak. A reagálókról. Csak rólunk.
A vél-emény arról szól aki vél valamit. Az érzelem abból fakad, akiben az érzelem megszületik. A gondolatod valamiről a tied, az érzelem a tied. Az én gondolatom, érzelmem meg az enyém.
Következésképp ezek mind alkalmasak arra, hogy kicsit elmélyedjünk - nem a tragédiában, hanem ÖNMAGunkban, méghozzá azáltal, hogy tudatosan m e g f i g y e l j ü k mindezeket a reakcióinkat.
Ha már történt valami és arra reagálunk (az egó-elme ilyen, ezzel nincs semmi baj), akkor azt akár saját önismeretünkre és tudatosságunk emelésére is fordithatjuk, a tudatos figyelem alkalmazása által.
Tehát kedves olvasó, kommentelő: ha te, tegyük fel, nagyon kiakadtál a történteken, felelőtlennek és önzőnek tartod Zsoltot, felháborodás és düh van benned, akkor szépen górcső alá veheted ezeket az érzelemeket és az azokkal telített vélekedéseket.
Ami a másikban zavar, az általában valamilyen formában b e n n ü n k van, csak nem tudunk róla, elfojtjuk, mert túlságosan fájdalmas lenne szembenézni vele, vagy túlságosan összeegyeztethetetlen az önmagunkról fenntartott képpel.
Mi is az valójában, ami annyira felháborít?
Talán te is egy édesapa vagy, aki egyszer (vagy többször) felelőtlen volt a gyerekével és ezzel a tapasztalással önmagadban annyira nem vagy kibékülve, olyan bűntudat él benned, hogy elnyomtad mert tudomást sem akarsz venni róla? S amikor ehhez hasonlóval szembesít a világ, kivetited a másikra önhibáztatásodat?
Talán te egy olyan ember vagy, aki SOHA de soha nem merte megélni az igazi vágyait, nem mert teljes életet élni, és aki erre képes, azt tudat alatt irigyled, talán gyűlölöd, mert megmutatja neked azt, amire te is vágynál de képtelen vagy rá?
Talán kisgyerekként azt élted meg hogy apád felelőtlen volt veled, ami neked nagyon fájt, és most tudat alatt Zsolt gyermekeiben önmagadat látod gyerekként, és velük azonosulsz, szolidaritasz?
Talán Te is hoztál már életedben olyan általad rossznak tartott döntéseket, amiket utána nagyon megbántál mert súlyos következményekkel bírtak a szeretteidre nézve, de ezt elfojtottad magadban? Most pedig a tragédia tükröt tart eléd, hogy meglásd az elfojtásodat?
Talán....valami egész másról van szó. Én nem tudhatom. Én csak a saját reakcióim mozgatórugóit tudhatom.
De amit te gondolsz, érzel, abban Te vagy ott, a reagálásod Rólad szól, és ha figyelsz, rájöhetsz arra, miből fakadnak ezek. Ennek kapcsán rájöhetsz a még feldolgozatlan érzelmi problémákra, traumákra, megismerheted önmagad jobban, kicsit tudatosabbá válhatsz arra, hogy milyen programok futnak a tudatalattidban.
Persze, ha nem akarod, akkor nem kell ezt sem megtenni. Csak egy lehetőség. Ami tapasztalataim szerint előrevisz. Előrevihet.
Ha "menni" akarsz.
Én ehhez az önfelfedezéshez kívánok mindannyiunknak sok erőt, kitartást és sikereket.
Megértem az elkötelezett, megszállott embereket. Ők viszik előre a világot, nekik köszönhetjük, hogy olyan világban élhetünk, amilyenben élünk. Ők a nem hétköznapi emberek, akik feltalálnak, felfedeznek... De ha valaki csak a veszélyben tud élni, és nagyszerű ember, ez felmenti-e az alól a hatalmas felelősség alól, hogy ő egy vagy két vagy több gyermek édesapja, akiket megszállottsága miatt esetleg egyedül hagy a nagyvilágban, tele kiheverhetetlen sérülésekkel? Én, mint gyakorló többgyermekes anyuka, ezt képtelen vagyok elfogadni.
Nagyon egyetértek az előttem szólóval.Én külön választanám a két dolgot,h ebben a helyzetben mit és miért reagálok az attól függ e,h mi történt velem gyerekkoromban,vagy hogy mit jelent a felelősségvállalás.Nekem nincs semmi bajom az ilyen extrém sportot űző emberekkel,tőlem tényleg mindenki azt csinál amit akar.Hoz egy döntést és megvalósítja álmait,elképzeléseit,de ez csak addig igaz amíg csak önmagáról kell döntést hoznia. Ha már családot alapított,sztem is az a normális ha átrendeződik vki belülről,ha erre képtelen,akkor nem kell minden áron család.Sztem az a szép,ha ezt vki felvállalja,és nem az,h a gyerekei apa nélkül nőjenek fel.Neki van döntési lehetősége,szabadsága,de a gyerekeket ki kérdezte meg,h ez így jó lesz e majd nekik?
csak azt nem ertem, hogyha a joIsten elszolit egy edesapat a gyermekei mellol, egy edesapat, aki eli a kis szurke eletet, es nem a kihivasok eltetik...akkor ebben az esetben kire fogunk haragudni, az Istenre?!
Ha már egy ,,ezoterikus" oldalon vagyunk akkor beszélhetünk arról,hogy preegzisztenciális akarat. Vagyis a lélek születése,létbejövése előtt kiválasztja hova születik,és azt is milyen szülőkhöz. A körülményeket,sőt a személyiséget is a megélendő,megtanulandó feladatokhoz igazítva.Tehát ezen az alapon ez sajnos benne volt a pakliban. Vagyis Erőss Zsolt is és a gyermekei is ,a feleség is,csak a saját sorsukat élték,élik meg. Ez lehet,hogy szívtelenül hangzik,de egyféle felfogása az ok-okozatoknak, miérteknek. Aztán,hogy mi ,hogyan igaz,az itt és most nem fog kiderülni.
Másfelől miből gondoljuk,hogy a gyermekek tele lesznek sérülésekkel? Az egyik ehhez még túl kicsi. A másik pedig,ha olyan mint az édesanyja,akkor nagyon büszke lesz az apjára. Tehát nem tudhatjuk ,hogy ezek a gyerekek hogyan élik meg. Tulajdonképpen minden ember véleménye inkább azt tükrözi ,hogy ő hogyan éli meg ezt az eseményt,tragédiát...
Szerintem a gyerekek úgy fognak felnőni,hogy mindenkitől aki megfordul náluk azt fogják hallani,hogy az apjuk milyen csodálatos ember volt,és mekkora nagy hős. Mert mit is mondanának a hegymászó barátok a gyerekeknek? Szerintem ebben fognak felnőni,és nem a kétségbeesésben. Meg azt sem hiszem,hogy sokáig apa nélkül maradnak majd...Ez egy közösség,összetartanak ,nagyon szoros barátságok vannak pont a ,,sport" életveszélyes volta okán. Mindezek miatt én nem látom olyan tragikusan a helyzetet.
"a lélek születése,létbejövése előtt kiválasztja hova születik,és azt is milyen szülőkhöz. A körülményeket,sőt a személyiséget is a megélendő,megtanulandó feladatokhoz igazítva."
Honnan tudod?
(Ez egy ELMÉLET a sok másik, ennek ellentmondó mellett, amit másoktól hallhattál, olvashattál.
Honnan nyert Számodra igazolást? Vagy csak elmélkedel a témán?)
Kedves Ismeretlen, nagyon értékes számomra a hozzászólásod, köszönet érte!! El is mentem valahová magamnak. :-)) Áldás az utadra!
http://www.youtube.com/watch?v=Ky0xeSC6RWo
Egy szémi -Norvégiában élő őshonos népcsoport tagja-nő énekel,2 30-nál egy féllábú ember fekszik a hóban a hegyen-él és boldog. A Himaláján,egy európai féllábbal.
Véletlen leltem erre a klippre,jóval utána ,hogy itt olvastam erről a bejegyzésről,de azt az érzésemet erősíti,hogy Erőss Zsolt,erős volt.Nem kicsit.A családját is erre kéri.
A klipp feltöltési ideje 2008.10.18.
Zsolt balesetének napja: 2010.01.02.
Kiss Pétert sajnálom, ez egészen biztosan nem az ő "bulija" volt. Erőss Zsolt haladt a sorsa beteljesítése felé, amely felé már az "öncsonkítás" is egyértelműen mutatta az irányt. De miért kellett ebbe belevonni egy fiatal, tapasztalatlan embert?
Talán azért, hogy a következő születésében már tapasztaltabb legyen: Ne bízd az életedet még egy hősre sem, mert Ő is tévedhet!
Nem hiszem hogy egy hősre bízta magát, és nem vonta bele senki ebbe sem Kiss Pétert, sem egyik fiatal és még fiatalabb hegymászót. Az csinálja ezt, akit erre szólíta saját hangja. És az csakis saját magát követi. Minden lépésért a hegyen saját maga felelős, senki más (nicsak, mint mindenki más az életben...). Méga kkro is, ha ott a csapatban nagyon is együtt kell dolgozni, és van egymásért extra felelősség.
Valószínűnek tartom, hogy mindketten teljes életet éltek, teljesebbet, mint sok más ember. Hegymászáshoz 'hasonló' extrém sportban (a föld alatt) érintett vagyok, ha nem is ilyen végletesen és ilyen fokban, nagyon sokat adott és ad nekem is (elgondolkoztam már párszor, egy balesetem kapcsán is, hogy bármikor lent lehet maradni, elég 10 métert zuhanni akár, nem kell a legextrémebb utakat helyeket járni ehhez. És mi a gyerekeinket is visszük. Valahol mégis totálisan biztonságban érzem magunkat, és azt érzem, hoyg jó amit csinálunk.). Valószínűnek tartom, van, aki a hegyre nem tudna újból és újból felmenni anélkül nem lenne teljes az élete. Egy hegymászónak a legszebb halál a hegyen van talán és semmiképp sme ágyban párnák közt. Engem leginkább az érintett meg a történetben, hoyg a felesége ennyire engedni tudta önmagának lenni Erőss Zsoltot, hagyni menni ahányszor csak indulni akart, mindezt úgy, hogy minden alkalomban benne volt hogy bármikor ottmaradhat. Ez a szeretet.
egyébként Erőss Zsoltot ahányszor láttam akár az amputációja után, egy teljesen egyensúlyban levő, boldog embert láttam, akire jó ránézni, még erőt is kapsz.
Hát nekem ennyi.
a végén nemzeti hőst csinálnak belőle,esetleg Kossuth-díj???
Ez a fajta hegymászás egy extrém SPORT,vagyis semmiben sem különbözik akár a sport olympiai számoktól sem. Ő pedig Magyarország színeiben mászott mindig,a magyar zászlót tűzte ki mindig a meghódított hegycsúcsra. Ha a sikeres sportolóinkból nemzeti hőst csinálunk,akkor Őbelőle miért ne lehetne ?
Sokan úgy gondolják,hogy ez egy öncélú dolog volt a részéről,egy szenvedély ,egy hóbort. Pedig ez nem így van,ezt értünk is tette,és ezt demonstrálta mindig is.
Itt különböző feladatokat kellett megoldani,ki volt tűzve célul,hogy a Magyarok megmásszák mind a 14db 8000 m-en felüli hegycsúcsot,és ebből már 10-et sikeresen teljesítettek is.
Csak azt szeretném mondani,hogy ezt is úgy kéne értékelnünk,mint az egyik legnehezebben véghezvihető sportteljesítményt /ráadásul a Magyarország képviseletében/,tehát semmiképpen sem lehet öncélú hobbinak,mániának,szenvedélynek minősíteni,mert akkor minden sportolónkat ,bajnokainkat ugyan így kéne minősítenünk.
Nem véletlenül dobbant meg az ország szíve a halálhírüket hallva...
http://www.youtube.com/watch?v=Ky0xeSC6RWo
Egy szémi - Norvégiában élő népcsoport tagja- nő énekel ebben a klippben. A bejegyzést már régebben olvastam ezen a honlapon,már akkor is vitattam ,és azt éreztem,hogy Erőss Zsolt erős volt. Egy féllábú férfi a K2őn boldogan fekszik a hóban 2 30-nál a klippben. Nem biztos , hogy ő, de ez itt teljesen mindegy, hisz akár ő is lehetne. Erőss Zsolt erős, és arra kéri a családját is .
Én azt gondolom, hogy ezek az önző emberek csak magukkal törődnek.
Arra nem is gondolnak, hogy eközben tönkreteszik a családot.
Én is egy olyan családban nőttem fel, ahol örökké rettegni kellet. Tele voltam aggodalommal, félelemmel, hogy mi lesz az anyukámmal, mi lesz a testvéremmel? Ők jól érezték magukat (az örömforrásuk hatása alatt) én pedig szenvedtem az aggodalom miatt.
Ha valakit szeretünk azt féltjük, ezzel ne éljen senki vissza. Ha valaki csak a saját vágyai kielégítéséért jött erre a világra, akkor maradjon magányos farkas, legyen hős, csak ne a más bőrőre. Az aggódás ára a szívbetegségem lett, amit az általam legjobban szeretett személyeknek köszönhetek.
Ma már távol tartom magamat az ilyen emberektől, mert szeretnék egészségesen és boldogan élni. Olyan emberekkel veszem körül magam, akik viszont szeretnek és akarattal nem okoznak nekem szívfájdalmat.
Éva
Azt gondolom, Zsolt felnőtt ember volt és fizikai és mentális ereje meghaladta az átlagszintet, így el tudta dönteni és felmérni, hogy ahova indul, kockázattal jár. A felesége nyilván tudta, kit választott és ez a hivatás mivel jár.
Azért ha belegondolok, ugyan hol vagyunk biztonságban? Ha akár a házunkban maradunk, akár kilépünk az utcára (és még hegyet se kell hozzá mászni), úgy is történhet tragédia. A gyermek és anyja így is magukra maradhatnak. Akkor tán ítélkeznénk Zsolt felett? Vagy akkor marad az egyszerű sajnálat?
Véleményem szerint nincsenek jó vagy rossz döntések, csupán döntések vannak szabad akaratból. Vannak hozzá kapcsolódó folyamatok, "törvények" és tanítások. Nagy elméleteket gyárthatunk, de igazából sosem találjuk meg az "igazi" magyarázatot, mert mindenki szubjektív lényként született ide, és a saját gondolkodása szerint tanul mások vagy saját történetéből vagy nem tanul...
Ellentétes érzéseim vannak az egésszel kapcsolatban, két ellentétes értékrend miatt.
Egyrészt szakmámból adódóan együtt tudok érezni a családdal, mert láttam már családokat szétesni, a létfenntartás szélére sodródni hasonló helyzetekben.
Másrészt, nagy autóverseny kedvelőként meg tudom érteni azt, hogy valaki a szenvedélyének él. Ebben a sportban is minden másodpercben ott lebeg a levegőben egy esetleges baleset, és lehet, hogy nem tud kiszállni az a valaki az autóból.
Ugyanakkor tény az is, hogy ezek az emberek (értem ez alatt Zsoltot, és bármelyik veszélyes szakmát, sportot űző embert is) nem hiszem, hogy zsákbamacskát árultak, amikor összeházasodtak valakivel. A családjuk is tudta, hogy milyen következményei lehetnek a szenvedélyüknek. A család is ugyanúgy felelős a helyzetéért, mint amennyire az adott sportoló - elvégre közös döntés volt, az életük alakítása.
A kérdés csak az: mi lett volna jobb? Ha ezt teszi, amit, és akkor ez lesz az eredmény, vagy ha visszaül a kanapéba, és nem érzi magát teljes embernek, nem valósíthatja meg önmagát, és boldogtalanul él még tíz vagy húsz évet? Itt nincs jó megoldás, csak jobbik rossz.
De amit tudok tanácsolni: mindenki vegye szemügyre a saját értékrendjét, majd kezdjen el beszélni a párjával az övéről! Ha eltérések vannak beszéljétek meg, kinek miért fontos az ami, és NE akarjatok változtatni rajta (szerintem)!
Kedves Sanyi, én eddig tiszteltelek téged, de már látom, hiba volt.
Kanapé huszár a jó édes nénikéd!
Jogod van seggfejnek lenni, nekem meg jogom van azt mondani, hogy onnantól kezdve, hogy valaki családot alapít, kötelességei is vannak, és ha kihívásokra,. meg erőpróbára vágyik, akkor ne nősüljön, és ne csináljon gyereket.
Fantasztikus érzés lehet most az özvegyének, és gyerekeinek, hogy micsoda hős az apjuk!
Mindenki nagyon fog örülni neki a továbbiakban.
Minden jót mindenkinek, Sanyi, innentől kezdve az én szimpátiámra NE számíts.
Szia Csilla!
Ha majd lenyugodtál, tegyél meg légy szíves 2 dolgot:
1. Újra elolvasod az írásomat és ahelyett, hogy belevetítenél valamit, valóban azt olvasod, érted, amit odaírtam!
A kanapé-huszáros mondatot ugyanis csak idéztem, az nem az én véleményem.
2. Még ha igazad lenne és én azt írtam volna, mint amit kiolvastál, akkor sem teheted meg emberileg (a jogról nem is beszélve), hogy nyilvánosan alázol, seggfejnek nevezel, meg elküldesz a nénikémbe!
Ez részedről méltatlan, szinten aluli megnyilvánulás volt - legalábbis remélem.
Kérlek, szállj magadba és gondolkozz el azon, hogyan és miért jutottál el ide?!
Attól tartok, rendesen elszálltál magadtól, ennek pedig következménye, hogy másokat lenézel. Így engedheted csak meg magadnak, hogy ilyen válogatatlan szavakkal, stílusban lehordjál egy másik embert.
Kérlek Csilla! Hol van az alázat, az emberek tisztelete?
Remélem, átgondolod a fentebbieket és eljutsz az indulatkezelésedben az 5-ről a 6-ra!
Részemről nincs harag és sértődés sem. Egy botlásnak tekintem az ügyet, de szurkolok Neked, hogy tanulj belőle és legközelebb ne kerülj ilyen helyzetbe!
Minden jót!
Sanyi
A negatív érzések és gondolatok feloldása és tudatosítása helyett Kassai Csilla azt tanítja és gyakorolja, cseréld ki, fojtsd el és végezz önszuggesztiót.
A fenti "pozitív" hozzászólásból látszik, mennyire ingatag talajra épül a személyiség a hú de szuper vagyok "programozásával".
Rövid távon sok embernél sikeres ez a technika, viszont a pozitív megerősítések úgy működnek, hogy mint amikor a fogkrémet nyomjuk ki a tubusból, úgy nyomja ki a beprogramozott pozitív a negativitást a felszínre. Én erre szoktam használni, hogy jöjjön végre fel, oldjam ki és kerüljön a helyére.
Bízzunk benne, hogy Csilla is feldolgozza azokat a dolgokat, amik ilyen kiborulásokat gerjesztenek.
Az önbecsapást még rövid távon sem nevezném sikeresnek :-(
a helyét és a jó oldalát a teremtésben.
Az önszuggesztió és más önbizalom növelő technikák segíthetnek abban, hogy teljesen ismeretlen dologba is bele merjünk vágni. Hiszen valós önértékelésünk nem lehet egy olyan dologban, amit soha nem próbáltunk.
Ha valami sikerül, nem elemezzük ki órákon, akár napokon keresztül, hogy miért jött össze.
Ezzel akkor van dolgunk, ha valami nem sikerül és akkor általában az egónkat rá is lehet venni erre.
Persze nem árt életben maradni.
"Ha valami sikerül, nem elemezzük ki órákon, akár napokon keresztül, hogy miért jött össze."
Már ugyan miért nem?
Én szoktam.
Kedves Sanyi! Teljesen egyetértek veled a fentiekben. Nagyon tetszik a válaszod. De szerintem nem túlzottan érdemes az energiád pazarolnod erre a "kedves" megmondó hölgyre, Csilla itt is "csak" hozza a saját formáját úgymond, a szokásos stílusát, amelyben már egy kedves barátom FB oldalán és youtube videója alatt is megnyilvánult. Nem csak Veled ilyen, máshol is bizonyitotta már, hogy képtelen a tiszteletre alázatra és a normális hangnemre. Látható hogy azóta sem változott. Ne vedd magadra, az egész komment Őróla szól. (Te is tudod.) Én is szurkolok Neki, hogy egyszer tanuljon az ilyen helyzetekből. (Amúgy sem árt ez egy olyan ember számára, aki mások lelki életével foglalkozik hivatásszerűen, és másokat próbál a tudatosság felé terelni...)
Nekem egészen "furcsa" vagyis inkább szokatlan gondolataim vannak erről az egész helyzetről. Most nem olvastam el mások hozzászólását, lehet, hogy felvetett esetleg valaki más is hasonlót. Ennek az embernek, mármint Erőss Zsoltnak a hegyek és a hegymászás volt a szerelme, az élete. Talán a lelke mélyén meghalni is ott akart, anélkül, hogy ez a "kívánság" a felszínen tudatosult volna benne. Nem tudhatjuk az egyéni sorsát, miért ezt az életformát választotta és hogy miért nem tudott és nem akart lemondani erről az életvitelről, még akkor sem, amikor már a fél lábát is elvesztette. A halál szerintem csak nekünk szörnyűség. Én nem vagyok egyértelműen biztos abban, hogy őt az egója vezette ehhez az életformához. Mivel a lelkünk örök, nem tudhatjuk, hogy esetlegesen egy későbbi élethez vagy valami másért volt szüksége ezekre a tapasztalatokra, nem tudhatjuk, hogy minek lehet ez az alapja. Hiszem, hogy semmi sem történik véletlenül. Az Univerzum óriási és szerintem tele van számunkra elképzelhetetlen világokkal, életformákkal. Még az sem biztos, hogy ha újraszületik, akkor ez itt a Földünkön fog megtörténni. Itt a Földön egyet tehetünk - bár ez nyilvánvalóan nem könnyű feladat a családjának - hogy elfogadjuk Erőss Zsolt és a társa döntését.
Sokat hallani a történteket, engem is elgondolkodtatott ezért. Zsolték a nagyon magasba vágytak, olyan országban, ahol erős a spiritualitás. Azt hangoztatták, hogy egyedül segítők nélkül akarnak feljutni, mégis a más által lerakott köteleket használták és majdhogynem azon buktak el, hogy ott már nem volt kötél visszafele jövet, ami segítette volna őket, nekik meg erejük nincs ilyen magasban ezen dolgozni. Mert a kötélrakó sherpák vezetője idő előtt visszafordult. Kicsit olyan, mintha spirituálisan szeretnénk önállóan magasra jutni elméletben, de gyakorlatban nem teszünk érte eleget, miközben titokban másokba kapaszkodunk és ha már nincs ott a segítség, elbukunk. Hibáztak Zsolték, több ponton is, és a természet visszaütött. Én kedd-szerda magasságában hasonlót éltem át, kevés aktivitás részemről és más erejének a kihasználása, de ha ő már nincs, hol vagyok? Tükör, és szerintem mindannyiunknak, lehet hogy más szögben, de ott van.
Amikor fenn voltak a hegyen, akkor nagyon együtt-éreztem Velük és szurkoltam nekik.
Azután kiderült, hogy nagy adag elvárás van bennem, hogy visszatérjenek (legalább egyikük), hogy legyen legalább egy nagyszerű magyar hősünk.
Most utólag meg már csak arra lennék kíváncsi, hogy vajon mit érezhettek, mit élhettek át az utolsó reménytelennek tűnő "időben"? Persze ezt soha nem fogom megtudni, mint ahogy azt sem, hogy mi lehetett a Lelkük/Szellemük kívánsága/hívása.
Nincs jogom véleményt, ítéletet mondani Velük és a történtekkel kapcsolatban, mert nem tudhatom miről szólt az ő életük a Lélek szemszögéből.
Jó ha azzal némileg tisztában vagyok, hogy miről szól az én saját életem:) Pont!
Azokkal nem értek egyet, akik hibáztatják Zsoltot, hogy magával vitte/rántotta Pétert! Mert ez a Péter saját döntése, saját felelőssége volt, csak az Ő Lelke tudhatja miért hozott ilyen döntést!
Azokkal sem értek egyet, akik Zsoltot azért hibáztatják, hogy árva gyerekeket hagyott maga után.
Egyrészt azért nem, mert lehet, hogy a gyermekek karmájába épp az árvaként felnőni életprogram szerepel, másrészt meg azért sem, mert Zsolt hirtelen balesetben is meghalhatott volna a saját utcájában/kertjében/lakásában, ha a sorsában ez van előírva.
Ne kérdőjelezzük meg az Isteni terv szükségességét könyörgöm! (S legalább ezeken az oldalakon lássunk egy kicsit nagyobb látószögből, az egónkon túlról)
Kedves Csilla!
Rá kell jönnöd arra, hogy az élet és a spirituális élet egyáltalán nem az indulatokról, a kedvtelésekről, az ítéletekről és a szimpátiáról szól.
Gyógyítsd meg azt a lélekrészed, amelyik most megsebezve érzi magát - és tudd, hogy a Zsolttal történteknek ehhez semmi köze! - csak a saját múltadnak, a saját életednek, a saját megsebzett Lelkednek.
Nem tudom olyan ember aki nem hegymászó vagy extrém sportot üző,miért akar Zsolt nevében vagy az extrém sport nevében megszőlalni.Nem bántás képpen csak az az ember aki ezt a sportot nem üzi,ugysem érti meg.Ezt nem lehet leirni elmondani.Ott kell lenni, végig kell csinálni,és utána
jön a válasz.Igaz én nem hegyet mászok hanem barlangászom.Viszont van egy nagyon jó kis énekünk amiben röviden benne van a válasz."Aki nem látta még a csend világát,úgy sem érti azt"
Ezzel azt hiszem olyan embernek aki eben nincs benne talán egy kicsit felnyitja a szemét.
Igen az az ember aki nincs ebben benne nem fogja megérteni.Én sem tudom különösebben megmagyarázni azt az érzést,hogy miért barlangászom?Miért sározpm össze magam.Van még egy mondásunk."Hülyék vagyunk de jól esik".Én azt mondom ott kell lenni megkell tapasztalni.Akkor megérti az ember.Zsoltot pedig hagyjuk az égieknél had pihenjen.Bár én személyessen nem ismerem,de tisztelem és becsülöm Öt,sremélem majd találkozunk ott fenn.
Tisztelettel mindenki felé.
Jurecz Tamás (Fürgeszarvas)