Szigorúan Bizalmas
Kedves Olvasó. A nevemmel most lehet először találkozni, ámbár egy rövidke ideje már regisztrálva vagyok itt, és jól kiolvasgattam magam! : ) Nem terveztem azt, hogy Én ide valamit is írni fogok, mert inkább csöndben figyelek és tanulok. De azért lenne valami amit megkérdeznék itt is mert érdekelne a véleményetek, feltéve ha valaki innen, olvasta volna a magyar híresség jelenleg rádióból nagyon jól ismert S. Balázs - Szigorúan Bizalmas c. könyvét. Nem tervezem a könyvet reklámozni, egyáltalán! Másnak a véleményre vagyok kíváncsi.
Én most fejeztem be, és elég sok minden eszembe jut a könyv olvasása után. Nem tudom, hogy éppen ezért jó egy könyv, ha rengeteg érzést ad vissza, vagy inkább legyen egy érzés és az is jó vagy rossz. Ezt ki-ki maga döntse el, és talán egy másik téma is lehet.
Az egyik érzésem az az, hogy jó könyv, mert jó a téma amit Balázs választott. Rengeteg információ van benne, talán túl sok is a könyv terjedelméhez képest de nem nyomasztó, elfér benne pont. Sok mindent lehet megtudni emberek – akik népszerűek, nem annyira népszerűek, de sikeresek valamilyen területen – életének változásairól, forduló pontjairól, annak mikéntjéről, és ami a könyv hangsúlya, életfelfogásról és embertársak viszonyáról. Lehet következtetést levonni a beszélgetésekből, saját életünkben párhuzamot vonni, hogy- ha talán akkor Én is azt teszem akkor lehet nekem is ment volna-. Ilyen téren szerintem nagyon jó könyv.
Van egy fokú csalódás érzésem is. Talán többet vártam volna, azoktól az emberektől akik megszólalnak benne. Mély csalódást jelentett egy humorista színész nézete akit eddig kedveltem, csak nem „ismertem”. Most sem ismerem, és azt az eredményt továbbra is elismerem amit elért, de a személyisége már nem annyira szimpatikus. Ezzel szemben van benne színész akit kifejezetten nem kedveltem ezidáig de az élet szemlélete kellemes csalódás volt.
Nagyon meglepő volt számomra (pozitív értelemben) Balázs könyvben mutatott nagyon magas intelligenciája. Jók a meglátásai az életben, tettei amit csinált azért, hogy ne a világban legyen sikeres, hanem Önmagának legyen sikeres, akit a média hidegen hagy. Ezt nagyon örömmel fogadtam.
És az utolsó!
Egyáltalán nem szimpatikus, hogy reklámozik benne valamit, de sajnos ezt el kell viselni.
Bízom benne, hogy ezzel inkább érdeklődést váltottam ki azok körében akik még nem olvasták, és próbáltam úgy írni, hogy ne áruljak el mégse semmit.
Ha mindez nem jött össze akkor tényleg csöndben kell tanulnom...:):)
Köszönöm a figyelmet.
- Tshabalala blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
5 hozzászólásNekem felkeltetted az érdeklődésemet! El fogom olvasni. :)
Ezen egy kicsit meglepődtem, de örülök neki:):)
Szia!
Balázs egy Nagyon Spirituális Emberke.
Prána Nadi tanfolyamokat is végzett, és A.J. Cristian tanfolyamokon és kúrzusokon is többszr láttam már...
Úgyhogy nem véletlen, hogy Jó Meglátásai vannak, és néha Bölcs.
Én is birom a fejét, egy időben néha meg is néztem egy-két műsorát... csak úgy Ö(n)maga miatt...
Mónikával ellentétben Ő nem agresszív, nem bunkó, nem kétszínű, stb... és a végén nem bealázza a vendégeit, hanem tényleg építő és potózitív következtetéseket igyekszik levonni, ami talán segíthet a kedves delikvensnek a ovábblépéshez... és ezt sem bántóan teszi... hanem objektíven, de emberi hangnemben, kedvesen...
Csizike ;-)
Szia Csizike...
Tudom, hogy Balázs is nadizik, 6-os szintű, és a felesége is de talán Ő csak 5-ös, és a Vikivel már Én is találkoztam itt-ott. Tény, hogy vannak jó meglátásai, és azzal amit leírtál róla jellemzést azt itt-ott el tudnám fogadni, DE! Én voltam a műsorában 35 alkalommal mint a közönség 1 tagja! És így volt "szerencsém" több alkalommal is közvetlen mellette ülni, és hát voltak olyan percek amikor nem volt felvétel!:):):) És akkor hallottam tőle egy s mást amit nem tudok szívlelni egy picit sem! Volt még valami ami miatt Ő maga nem szimpatikus egyáltalán, de ez egy hosszabb story nem írnám le most.
Ezzel szemben állapítom meg, hogy a könyve jó, nekem tetszik!
Van a Youtube-on egy 2 részes videó, amikor is Balázs barátunk beszél Spirituális Témákról.
Itt ni: http://www.youtube.com/watch?v=anFqUsH7MGg
http://www.youtube.com/watch?v=Vqayp95Zy-I&feature=related
Az átlag ember nem is gondolná Róla, hogy milyen Spirituális Érdeklődésű.
Bár mostanság már egyre inkább Tudatosodik Mindenki és nyit, érdeklődik a Spiritualitás Iránt... mert Mindenki Érzi, hogy valami Több kell, mint a pénz-hajkurászás, a Fogyasztói Társadalom, és a Mókus-Kerék...
Mellesleg persze, hogy "amúgy" Balázs sem hibátlan, és nem tökéletes, mint ahogyan senki más sem.
Mint ahogyan ezt a szintén a Youtube-on fellelhető korai videói is mutatják.
Mint pl. ez a kettő itt ni: http://www.youtube.com/watch?v=2ewL4W5gQ40
http://www.youtube.com/watch?v=ulREAQa7O7g&feature=related
Ő is tud köcsög, bunkó, paraszt, nagyképű, alpári, tírpák, meg szemét lenni... ha akar...
"Fiatalság, bohóság..."
Egyszer mindenkinek kell hülyének is lenni... és nagyon lazának. ;-)
Végső soron Ő sem tudja levetközni és meghazudtolni Önmagát.
Benne is ott van és megbúvik a KisÖrdög és néha elő is mászik...
Ez lehet egyfajta Feszültség levezetés is, egyfajta kompenzálás... a "Végletek Játéka" szerint.
Egyes nézetek szerint meg kell élni ezt is - azt is, mert
"Csak annyira lehetsz jó, amennyire rossz is tudsz néha lenni."
Az embereknek valahogy a Túlzott Pozitív Hozzáállásuk után meg kell élniük a Másik oldalt is az Egyensúly miatt.
Megfigyeltem, hogy a "Seggnyaló" Pincérek és Kereskedők szokták a háta mögött a legjobban szidni a Kedves vendéget, illetve Vásárlót...
Amennyire kileng az Inga az Egyik Oldalra... annyira fog utána kilengeni a Másik Oldalra is.
Persze attól még hogy valaki sikeres nem feltétlenül kellene még bunkónak, nagyképűnek, beképzeltnek és köcsögnek lennie... de ha egyszer a vérében van, akkor olyan, amilyen...
Kutyából nem lesz szalonna.
De ha ez a Vagányság és Lazaság, meg Pimaszság és Csibészség nem lenne meg Benne, akkor lehet hogy a Kamera előtt sem tudna ilyen magabiztosan mozogni és műsort vezetni... és akkor nem lehetne ilyen Fiatalon, ilyen Pofátlanul Sikeres... és abszolút befutott Sztár.
Azt vettem észre, hogy néha az ember kifejezetten szeret Tabukat döntögetni... mert valamiért az Olyan jó érzés.
Egy kicsit olyan Bizarr.
Olyan dolgokat kimondani a maguk teljes egyszerűségében, amit mindenki más is gondol magában, csak mivel általában álszentek vagyunk és álprűdek... ezért ezeket a dolgokat nem ILLIK szóba hozni és hangosan is kimondani...
És ezért bírjuk annyira azokat, akik végre kimondják ezeket a dolgokat és tabukat döngetnek (mint pl. Fábry - aki részletekbe menően mesél a székletéről, illetve az élményeiről az urulógusnál), még ha néha meg is botránkozunk rajtuk...
De valahol tetszik az, hogy Más végre ki meri azt mondani, vagy meg meri azt csinálni, amit magában mindenki gondol, és amit amúgy mindenki más is megcsinál, amikor nem látják...
Persze minden Tabut nem kell nyílvánosan feltétlenül ledönteni...
Megmaradhatunk a JóÍzlés határánál...
Csak hát ez is mindenkinek máshová esik... ;-)
Konklúzióm:
Balázs sem Szent, Balázs sem Tökéletes, Ő is csak egy Ember... Egy Közülünk.
De mégis JóFej, Okos, Vág az Esze, Képben van, és úgy jó, ahogy van.
Csizike ;-)