A domináns anya kálváriája
Mivel nem szeretném szétoffolni Kati blogját,ezért nyitottam egy önnálló blogot
hogy itt folytassuk a nyomozást mi lehet a domináns anyai viselkedés hátterében.
,,Az anya magával hozza az eredeti családi mintákat, s mindazt az élményt, amit ott szerzett; így nem csak a jelen körülmények, de a múlt eseményei is hatással vannak rá. Ezek az élmények az anya új családjában, a párkapcsolatában, a szűk és a nagycsaládban új értelmet nyernek, együtt hatnak a gyermekre. Így az anya-gyermek kapcsolat túlzott hangsúlyozása leegyszerűsítés, s egyaránt káros hatással lehet mind a gyermekre, mind az anyára. "
részlet innen:
http://www.vasnepe.hu/gyermekszoba/20090112_tokeletes_anyanak_lenni
- u.erika blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
71 hozzászólásKöszönöm Erika! Azonban időnként a kevesebb több. :)
A domináns anyával kapcsolatban nagyon sok bejegyzésünk született, ezért most nem olvasnám újra az egészet, hogy megállapítsam miről írtunk és miről nem.
Viszont az élet olyan történéseket hozott elém, hogy én újra feszegetném ezt a témát, ha tudnánk erről higgadtan tapasztalatokat cserélni:)
A domináns anya adott, de mostani írásomban nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mi - domináns anyák gyermekei - mit kezdünk vele és tovább tudunk-e lépni, látunk-e fejlődési lehetőséget?
Amiket látok - a teljesség igénye nélkül -: olyat, aki idős korára is megmarad e hatás alatt, mert így kényelmesebb az élete. Látok olyat is, aki kicsit kitört, de idősödvén újra a befolyása alá került, bár már kevésbé mint régen.
A saját bőrömön pedig azt élem meg, hogy valahogy ez az egész átfordult már valami egészen másba. Ahogy felvállaltam a felelősséget először az új családom, majd a saját magam életéért, a domináns anyából egy hálás, jóindulatú anya lett, aki igyekszik értékelni a találkozásainkat (persze ez hol sikerül, hol nem annyira:).
Mindenesetre én is és Ő is érezzük az egymásrautaltságot, a szelíd szeretetet, azt, hogy megbékéltünk azzal amit a sors hozott és megbocsátottunk egymásnak minden félreértést. Szegényként 88és fél évesen, már időközönként megérzi a másik dimenzió hívó szavát, s átértékelt dolgokat. Persze ezt látva én is, nem is kicsit.
Egymásrautaltságon azt értem, hogy nem csak neki van szüksége (ellátása miatt) ránk, hanem én is hálás vagyok mindazért, ami lehetőséget a megszületésemkor és később az életben rajta keresztül/tőle kaptam és szükségem van arra, hogy az Őt megillető helyet fenntartsam neki a szívemben. Egyszerűen nem ismerek más lehetőséget/módszert, mert csak így teljes az életünk.
Jó ez a csendes öröm, jó ez a kegyelmi állapot, jó hogy értékelni tudom a még együtt töltött lehetőségeket/időt.
Másnak is van hasonló tapasztalata/meglátása?
Létezik továbbfejlődési lehetőség a domináns anyai szerepből, vagy nálunk másról van szó? (Úm.: megöregedtünk, bölcsebbé váltunk, elfogadtuk a sorsunkat,...?)
hogy pont azért választottuk ezeket a szülőket és ilyen társadalmi környezetet leszületés előtt, mert a fejlődésünkhöz erre volt szükség.
Nagyon sok esetben a gyermek is tanítja a szülőt. Michaelita, ha Te az édesanyáddal együtt a karmikus feladatot jól megoldottátok, akkor, ahogy tapasztalod, minden megváltozik a kapcsolatotokban.
Csak mi emberek vagyunk türelmetlenek a fejlődés ütemével szemben :-)
Nem is tudod milyen szerencsés vagy,és még sokkal több,hogy felismerted ezt a ,,kegyelmi állapotot,és
meg is éled azt.
Én nem ismertem fel,és nem tudom elmondani,hogy milyen iszonyatos utólagos ,,munka'' egy ilyen elszalasztott lehetőséget valahogy ,,pótolni''.És igazán talán soha nem is lehet.
Nem csak szerencse kérdése! Nagyon-nagyon sokat és sok évig dolgoztam (belső munkával, elfogadással, szeretettel) rajta.
Sok mediben és gyógyító gondolatban/érzésben foglalkoztam a témával és próbáltam megérteni a saját és az Ő helyzetét, a feladatomat a helyzetben, a felelősségemet.
A sors iróniája folytán megtanultam beszélgetni az Anyukámmal, annak ellenére, hogy Ő nem beszélgetett velem. Megpróbáltam és megtanultam nem azt adni neki, amit tőle kaptam, hanem azt, amit mint anya a saját gyerekemnek adtam és láttam, hogy abban a kapcsolatban beválik, gondoltam akkor visszafelé is működnie kell. Hát működött is.
Sosem késő ilyesmin dolgozni, utólag is működik a helyretétel lehetősége, csak higgy benne és csináld kitartóan, mert asztrális és éteri szinteken elsímulnak a dolgok.
S ami a legfontosabb dobd félre a bűntudatodat, mert az nem szolgál Téged, csak belesüllyeszt egy reménytelennek ítélt helyzetbe.
dolgozni rajta, de ez ezerszer nehezebb. Azért van ez így, hogy megtanuljuk értékelni a jelent, amit most megtehetünk. Mert eljön az idő, amikor már késő.
Én is így gondolom Kati.Nem is az értékeléssel van a baj,hanem a felismerés hiányzik legtöbbször.
Amikor nem ismerjük fel az adott helyzetet,szituációt,amit kaptunk ./kegyelemből,ahogy Michaelita írta/
És vannak lehetőségek,amiket visszahozni már nem lehet. Főleg ,ha a halál a főszereplő a dologban.
Mindegy ki mit mond, ne add fel! Nem a mások véleménye a mérvadó, hanem csak a sajátod.
Mediben és gondolati energiákkal a halál vonalon is át lehet nyúlni és rendbetenni több generációs dolgokat is akár. Ezt tapasztalatból írom! S hidd el megéri, mert az a lelki könnyebbség, ami utána eltölt, az megéri, hogy próbálkozz!
Ha a lehúzó érzelmeket (önsajnálat, bűntudat, hibáztatás, meg nem értés, ridegség, keménység,...) ki tudod kapcsolni, akkor meg tudod csinálni az utólagos korrekciót és a napfény fogja beragyogni a kapcsolat egészét.
Ildikó is hasonlót csinál, amikor a családfelállításkor felszabadítja a megrekedt energiákat/érzelmeket, tehát műkszik a dolog!
Ne sajnáld az elmaradt felismerést sem, mert visszacsinálni már úgy sem tudod, élj azzal, amit itt és most még megtehetsz!
Az elmaradt felismerésre ráébredés véleményem szerint az elménk játéka, a rendbetétel meg a szívünk szeretetén keresztül zajlik, hagyd hogy a szíved vezessen az átélésben és akkor minden rendben lesz.
Köszönöm a tanácsaidat Marcsi ,és ez Kb. így is történt:)
,,hagyd hogy a szíved vezessen az átélésben és akkor minden rendben lesz.''
Ez volt életem legnagyobb ,legnyomasztóbb lelkifurdalást adó terhe,de már túl vagyok rajta szerencsére,
de nagyon kemény volt és hosszú folyamat.
Erre írtam ,hogy nagy ajándék amikor az ember felismeri a helyzetet,és akkor él vele,mert ez utólag sokkal keservesebb. De már a múltról beszéltem,ami már nem érint./nem mondom ,hogy soha nem jut eszembe,de már egészen másképp./
Valamit rosszul fogalmazhattam,hogy ennyire megijesztettelek.
Azért köszönöm neked.
Annak nagyon örülök, ha már múlt idő, de tényleg!
Az a mondatod szíven ütött, hogy: "És igazán talán soha nem is lehet.", ezért kezdtem el bizonygatni és Téged bíztatni. Nagyszerű dolog tudni, hogy felesleges volt, mert már ügyesen megoldottad:)
Szia Marcsi!
Ez nem volt olyan egyszerű természetesen,és nem véletlenül írtam,amit írtam.És köszönöm,hogy ,,szíven ütött,és beszéltünk róla.
Ez pár év súlyos kínlódás,volt aztán 10 év kemény ,,munka'' a feldolgozás. Már egy ideje rendben van bennem,de még egy évvel ezelőtt is engedtem el egy ,,fájdalom töredéket''.Remélem ,hogy az utolsót.
Úgyhogy nem akartam ezt elbagatelizálni a válaszomban.Egyáltalán nem voltam olyan ügyes sajnos.
Valószínűleg azért is tartott olyan sokáig.