Karácsonyi nátha és csontritkulás
Karácsony előtt egy nappal, amikor már jártak a vonatok Debrecenbe, a családomhoz igyekeztem és pechemre egy olyan vagonba szálltam fel, amelyikben rossz volt a fűtés, így egészen Debrecenig fagyoskodhattam.
Persze ez nem csak pech kérdése volt, hanem a saját lustaságomé is, mert akár át is mehettem volna a következő vagonba, de gondoltam kibírom azt a 2 órát, majd összehúzom magam, meg biztos bemelegszik az utasoktól a fülke!
De amennyit melegítettek az utasok, attól több meleget kivitt a huzat, így végig vacogtam az utat. A szemben ülő cukorbeteg bácsival beszélgettem út közben, kicsit meg is sajnáltam az öreget, ezért adtam neki energiát, pedig nekem sem volt sok. A vége az lett, hogy mire leszálltam az állomáson, rendesen megbetegedtem és az elmúlt 3-4 napban az ágyat nyomtam.
Pedig ez idő alatt játszhattam volna a gyermekeimmel, vagy többet beszélgethettem volna a rokonaimmal, de csak aludtam, meg gondolkodtam az életem dolgain. Eszembe jutottak a beteljesületlen, de nagyra törő terveim, így rendet raktam közöttük, kidobáltam azokat, amelyeket nem tartok már annyira fontosnak.
A reálisakat újra gondoltam, átláttam a megvalósulásuk útját és az ahhoz szükséges feltételeket. Ezek többnyire nem külső feltételek, hanem én magam vagyok, az én hozzáállásomon, vagy döntésemen múlnak a következmények.
Mindenesetre jó volt szembe nézni velük és számot vetni az életemmel és a jövőképemmel!
A náthának végül az vetett véget, hogy elengedtem a cukorbeteg öreg sajnálatát, így végre leváltam az energiarendszeréről, másrészt felfedeztem, hogy némelyik szervemnek szeretet hiánya van, így azoknak meditációban szeretetet küldtem.
Csontritkulás
Aztán történt még egy érdekes, betegséggel kapcsolatos dolog a napokban.
A vonaton a többi utassal beszélgetve szóba került a csontritkulás és elmeséltem nekik, hogy a Nagymamámnak olyan mértékű ritkulása van, hogy elég egy hirtelen lehajolás és a bordái elpattannak a feszültségtől! Aztán tegnap ott voltunk Nagymamámnál és Ő meséli, hogy a napokban megint eltört egy bordája, amikor lehajolt egy elguruló piruláért, így most hetekig feküdnie kell, hogy újra összeforrjon a csontja.
- Pedig Én olyan erős vagyok, csak ezek a fránya betegségek veszik el az erőmet! - mondja és szöget üt a fejembe, hogy bizony a tünet most tanít, azt mutatja, hogy "Mégsem vagy olyan erős, mint hiszed, lám milyen könnyen eltörsz!"
A csont az erő és a tartás szimbóluma, hiszen a test többi része már rég elenyészik, a csont még akkor is meg van. A csont ad tartást a lágyszöveteknek, a csont erős, majdnem eltörhetetlen.
De amikor valaki nem akarja magáról belátni, hogy Ő (már) nem erős, nem sérthetetlen, akkor pont a csontritkulás betegsége mutatja meg az erő múlandóságát, a sérülékenységet.
Köztudott statisztikai adat, hogy a nők jóval hajlamosabbak a csontritkulásra, mint a férfiak. Vajon miért?
Ha a lelki okot keressük, akkor elképzelhetőnek tartom, hogy a mai nők erősnek és önállónak akarnak látszani olyankor is, amikor gyengének és sérülékenynek kellene mutatkozniuk. A nőiségükhöz hozzá tartozik a lágyság, a törékenység, ezért amikor a félelmüktől vezérelve modern amazont, emancipált nőt játszanak, akkor megtagadják a valós természetüket és erre hívná fel a figyelmet a betegségük és annak tünete.
Ha megmaradtak volna a valós szerepükben, lágyak, törékenyek lennének, ahogyan az belülről fakad, akkor Önmagukat adnák és nem lenne szükség a betegségre, mint külső jelzésre. De ezt nem merik megtenni a Nők, mert változó társadalmunkból eltűntek a régivágású, biztonságot adó férfiak és minden azt sugallja, hogy csak magadra számíthatsz, légy erős, küzdj az életedért!
Ebben a világban - látszólag - nincs helye már a lágyságnak, ezért nem meri azt magában megélni a Nő, igyekszik keménynek és határozottnak mutatkozni. De mivel ezek alapvetően férfias tulajdonságok, így hazudni kényszerül az új szerepébe bújva és ezt a falsságát kapja vissza a betegsége által.
A megoldás tehát az lenne, ha a Nők újra tudnának lágyak, esetlenek, kiszolgáltatottak és gyengék lenni, de ezt immár tudatosan érnék el, így ami veszteség ezzel együtt járna, azt is tudnák kezelni! Nem könnyű feladat, de nem látok más tudatosan járható utat.
Kíváncsi vagyok a véleményetekre!
- Huszti Sándor - Önismereti tanító blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
8 hozzászólás"A megoldás tehát az lenne, ha a Nők újra tudnának lágyak, esetlenek, kiszolgáltatottak és gyengék lenni"
Bizony, bizony, itt is magamra ismerek Sanyi :).
Én egy kicsit másképpen látom azt, hogy mitől betegedtél meg.
A nátha a levegővétellel van kapcsolatban a levegő pedig mindennel kapcsolatot teremt, így egyértelmű, hogy minden légzőszervi probléma (nátha, megfázás stb.) kapcsolati jellegű, s minden kapcsolati probléma egyben kommunikációs zavar is.
A nátha "oka", hogy nem az történik, amit mi akarunk, de azt is mondhatnám, hogy nem élvezzük azt a helyzetet, amiben vagyunk. A megfázás egyértelműen jelzi, hogy probléma van lelki síkon a kommunikációval: ami a lelkünkben van, nem tudjuk megélni vagy megnyilvánítani.
Természetesen elfogadható számomra, hogy Te az energiavesztéssel magyarázod betegséged létrejöttét.
Magam is tapasztaltam ezt (mármint az energiavesztést) amikor még a saját energiáimat adtam át.
Sokszor olyan voltam, úgy legyengültem, mint a játékbaba, akiből kivették a Duracellt.
December óta tudom és gyakorlom azt a fajta energiátadást, amelyben már nem az én energiámat használom, hanem univerzum energiákkal "dolgozom".
Azóta nem merülök le mert mindig van bennem feltöltött Duracell.
A csontritkulás a mozgás szervrendszeréhez kapcsolódik: a csontok nemcsak a vázrendszer részei, hanem hanem jelzi az emberi célok meg- vagy belemerevedését és a szárazságot. Itt mindig a kitűzött céllal van a probléma. A csont törése azt jelzi, hogy nincs meg bennünk az alázat, hogy elfogadjuk kereteinket, korlátainkat, ha kell, minden figyelmeztetés ellenére neki megyünk a korlátainknak, mert megakarjuk csinálni azt, amit elterveztünk.
Ha sorsunk a mozgással kapcsolatban le akar állítani (a leállítás a szabadsággal, függetlenséggel összefüggő legvégső analógia) a mozgás megszüntetése már csak legvégső analógiaként jelenik meg, aminek totális kiszolgáltatottság a vége...
Megoldás?
Először is a mai nők többsége nem tudja, hogy mi az, hogy "NŐ".
Fogalma sincs, mert már az előző nemzedék sem tudta, tehát nem volt, akitől a női létet, életformát ellesse, megtanulja, élvezze azt, hogy NŐnek született.
Elképesztő, amikor az intimtornára bejelentkező 3 gyermekes anyuka azt mondja telefonba, hogy neki mindkét "nyílásával" probléma van. Semmi gond gondolja az ember lánya, itt az ideje, hogy megtudja, odalent 3 nyílása van...
A nők igenis szeretnének nőnek lenni: szeretnének lágyak, odaadóak, gyengédek, esendőek lenni.
De jelen világunk nem ezt várja el tőlünk: teljesítsünk az otthonunkban éppúgy, mint a munkahelyünkön, a szülés után ragyogjunk úgy, mintha nem is néhány hete adtunk volna életet a Föld egyik új polgárának.
Iszonyatosan kemény nyomás nehezedik ránk és korlátok, amelyek közé a patriarchális világrend szorít több ezer éve.
Ma már ott tartunk, hogy a Nőiséget nem anyáinktől, nagymamáinktől tanuljuk meg, hanem különböző tanfolyamok állnak rendelkezésünkre.
Egyre több könyv, cikk, írás jelenik meg a nőies nőről, az igazi nőről.
Engem ez gyakran zavarba ejt: egyrészt úgy érzem, hogy az Igazi Nő mítosza minden nőben ott rejtezik, csak engedni kellene, hogy utat törjön belőlünk és előragyogjon.
Időbe telik, amig rájövünk, hogy mi nők egyek vagyunk a természettel és annak folyamatosan változó energiamintázatával.
Ennyit kell csak megértenünk és ha ezt még élni is merjük, a patriarchiális korlátok egy pillanat alatt leomlanak és az összes korlátozó elvárást oly könnyedén rázhatjuk le magunkról, mint a tollpihét.
Mert Nőnek lenni nem egyszerűen jó, hanem több, mint csodálatos.:-)
Himnusz a nőkhöz
Mi tudjuk,
hogy kik rejtik el a fényt a nőkben.
Ölükben a kéjt, a fájdalmat
és a szenvedést,
miközben óvják a bölcsőt,
ismerik a múltat és tudják a jövőt...
A halált ők nem rettegik.
Miért is tennék?
A lelkükben, testükben hordják
a szüntelen megújulás magvait
s a halál mögött azt,
ami elmúlhatatlan és örök.
Anyák, nővérek, szeretők
minden ember között
áldott teremtmények
a nők,
mint megfoghatatlan
és megfejthetetlen
égi tüzet őrzők.
Akik a "küszöbön átkelők"
szemére boldog álmokat szőnek
angyalként az emberek között.
A könny, vér és verejték
kezük által érik a nagy Egésszé.
Nevük sok van:
Lehet Kleopátra vagy Csipkerózsika,
netán dajka vagy hetéra.
Oly mindegy.
Hisz gyermekük megfeszített,
keresztről véresen leemelt
testét is úgy ringatják
szelíd altatódalt dúdolva,
mintha csecsemőként
éppen csak elszunnyadt volna...
Hiszen tudják a Titkot.
A Férfiről és a Teremtő Erőről,
A Kék Madárról és a
Sárkány Szeméről,
melyet a női lélek
szelíd toporzékolással,
lágy odaadással
féltő óvatossággal és gondoskodással
hagy áramolni
a Galaxisban...
Megteremtve a jelen csodáit
napról napra
múlhatatlan...
Köszönöm az ötleteket!
"A nátha oka, hogy nem az történik, amit mi akarunk, de azt is mondhatnám, hogy nem élvezzük azt a helyzetet, amiben vagyunk." - először én is arra gondoltam, hogy valami elégedetlenség, el nem fogadás, ellenállás lehet az oka, de érdekes módon ez volt életem első olyan Karácsonya, amit valóban vártam, aminek örültem már egy hónappal előtte is!
Mint korábban írtam a blogomban, a karácsonyfát előre elterveztem, megvalósítottam. A gyermekeim ajándékait hetekkel előtte megvettem, lelkileg eléggé jól fel voltam készülve az ünnepre és nem volt most senki olyan rokon, akinek ne örültem volna! Ezért is nem találtam olyan lelki okot, amire ráfoghattam volna, ezért gondoltam, hogy talán az energiavesztés van a hátterében.
A Nők
Ezt írod a Nőkről:
"A nők igenis szeretnének nőnek lenni: szeretnének lágyak, odaadóak, gyengédek, esendőek lenni.
De jelen világunk nem ezt várja el tőlünk: teljesítsünk az otthonunkban éppúgy, mint a munkahelyünkön, ... Iszonyatosan kemény nyomás nehezedik ránk és korlátok, amelyek közé a patriarchális világrend szorít több ezer éve."
Ezzel nem teljesen értek egyet.
Bár egy évtizede ezt hallom a Nőktől, hogy tőlük annyi mindent elvár a társadalom (a férfiak), de nem értem, hogy miért csak panaszkodnak, miért nem lázadnak fel az elvárásokkal szemben és élik meg az ősi ösztöneiket?
Nem kötelező megfelelni, nincsenek rákényszerítve a modern Nő szerepre, egyszerűen abba kellene hagyniuk és Önmaguknak lenni.
A férfiak ostobák, mindenre beidomíthatóak. Ha a Nők mostantól a duci alakot és a sminkmentességet tartanák vonzónak, akkor a pasik pár év alatt átszoknának arra a divatra! Amelyik meg finnyáskodik, az egyedül marad!
Hogy mit várnak el a férfiak, vagy a társadalom a Nőktől (...amelyiknek a fele Nőkből áll!), az azt hiszem javarészt a Nők önmaguk felé felállított mércéjétől, elvárásától függ!
Szerintem a Nők sokszor maguk teremtik ezt az álproblémát, hogy legyen egy látszat okuk a szenvedésre, az önsajnáltatásra!
A férfiak hasonló módon arról panaszkodnak, hogy tőlük mindenki azt várja, hogy sokat keressenek és a Nők csak kihasználják Őket anyagilag.
Ja kérem! Ha valaki szenvedni akar, akkor talál hozzá partnert, játszma játékost magának!
Persze ezekkel a szerepekkel sem él minden Nő és Férfi, csak azok, akik egyébként sem tudják kik Ők, és a szeretet és figyelem szükségletüket a sajnáltatás révén próbálják megszerezni.
Egy Önmagát szerető, Önmagát tudatosan irányító személyiségre, zúdíthatunk akármennyi elvárást is, még röhögésre se fogja méltatni, legfeljebb egy kicsit sajnálja az "elvárót", hogy Az nem találja a helyét és határait az életben!
Nem látom ilyen egyoldalúnak a problémát, mármint, hogy áttértünk volna a matriarhátusra. (Bár ennek is biztos meg volt annak idején az oka)
Szerintem nem a nők irányítják egyedül ezeket a folyamatokat, mint ahogy a divatot sem. Ha megnézed pl. a divatdiktátorok 90%-a férfi( igaz növekvő meleg részesedéssel). Az biztos, hogy a most nyugaton már nagyon elterjedt gebe kinézetet nem a nők találták ki maguknak, mert annyira mazohisták még sem vagyunk. De ez csak egy iciri piciri vetülete ennek az emberiség óta fennálló polaritásnak.
Szerintem ugyan úgy ahogy nincs igazán jó és rossz, szép vagy csúnya, ill. egyik sincs a másik nélkül, ugyanúgy nincs egyeduralkodó nőiség, mert - hogy a te szóhasználatoddal éljek - akkor fellázadhatnának a pasik is. Ez egy illúzió, hiszen mindig az tűnik ki/fel ami meghatározó, ilyen egy női elnök, vagy a női vezetők, a női karakánság általában. A lágyság sokkal mélyebb, nem olyan kirivó elem.
A szerepek egyszerűen átdefiniálódtak. Erre hatással van/volt ugyanúgy mindkét nem. Ja hogy egyesek nem találják helyüket, az nem baj. Valahogy meg kell tanulni a másikban a másikat. Ez egy út. A férfiak tanulják a nőiességet, néha kicsit jobban meg is élik mint tán jó lenne. A nők meg a férfiak rejtelmeibe vezetődnek be és néha túljátszák a szerepet. De nincs ez néha mással is igy? Dehonnem, tele van a világ ripacsokkal. Ezt a folyamatot még erősiti, hogy a világ lassan szerepekből áll, mindenki álarcot visel. Már lassan az sem divat, hogy saját magadra ismerj a tükörben. Nem csoda, hogy nem tudni ki a fiú és ki a lány.Csak egy példa erre az USA. Ha ott beszégetsz bárkivel azt hiszed, hogy imád téged, jól érzi magát és egészében egy nagyon pozitiv térrel vesz körül. Ez egy kellemes érzés, de hamis, mert hogy nem azt mondja amit szeretne, hanem amitől te - egy darabig - jól érzed magad.
Azt mondod lázadjunk fel az ősi ösztöneinkért. Hát nálam nem tudom ki tartaná el a család tetemes részét, ide értve a felmenőket is. Az igaz, hogy én csupán azért mert nő vagyok és rámszakadt sok minden, nem panaszkodom. Megélem, hogy milyen felelősség volt annak idején egy pasinak amikor tudta, hogy csak rajta múlik emberek sorsa. És neki annak idején nem nagyon volt altrnativája sem.
Nézetem szerint sok nő azért panaszkodik, mert nem a lehetőséget nézi ebben a szituációban, hanem megpróbál küzdeni egy stigma ellen. "Ő valójában női szerepre vágyik de nem engedik". Dehogynem! De ez nem nemi kérdés, hanem önmaga fel nem vállalása.
Én ezeket a dolgokat sokkal egyszerűbben látom, élem meg. Aki amit bír azt csinálja. Ha nő és teherbíró, akkor vegyen magára annyit, amennyi ahhoz kell, hogy az életfeladatát meg tudja oldani. Ha pasi és gyenge, akkor élje meg azt. Nagyon sok papucsot ismerek akik élvezik.
És ahogy Wowereit -Berlin polgármestere - mondta amikor megkérdezték tőle egy interjúban, hogy igaz e hogy buzi: Igaz! és ez igy van jól.
Sziasztok! Én erre vagyok kíváncsi. Én is hiszem, sőt tapasztalom, hogy a betegségek lelki problémák megnyilvánulásai, s hogy minden testi betegségnek megvan a maga lelki, mentális megfelelője. A gyerekek betegségeivel azonban nem mindig vagyok tisztában. Vannak egyértelmű esetek (úgy értem, számomra egyértelmű), amikor pl. egy gyerek az iskolai tanítás alól szeretne egy kis felmentést, vagy a szülő figyelmét magára vonni, mert esetleg úgy érzi, több törődésre van szüksége, de mi az oka például egy 2 éves kisgyerek náthájának? A gyerekeknek, ugye még gyengébb az immunrendszerük, többet betegeskednek. De ha ragaszkodunk a lelki okhoz, milyen kommunikációs problémája van egy két éves gyereknek, milyen helyzetet nem akar elfogadni? Most tegyük fel, hogy otthon megfelelő törődést kap. Nekem 6 gyerekem van, mondhatom, van némi tapasztalatom e téren, figyelem a betegségeiket, és bizony, volt már olyan, hogy egyértelmű reakció volt a betegség egy -egy helyzetre. Egyébként elég ritkán betegek, szeretnek óvódába-iskolába járni, és könnyebben (és gyógyszer nélkül) gyógyulnak , mint sok társuk. De azért 3 éves koruk előtt ők is többet betegeskedtek, főleg, amikor amúgy is járványdús időszak volt. Miért tehát a "picik" betegsége, náthája?
Egyébként, ha valakit érdekel a módszer, hogyan lehet nem betegeskedő gyereket nevelni, az én módszerem a következő: egy adódó betegség esetén:1. a betegséget nem jutalmazom megkülönböztetett figyelemmel, csupán annyival, ami az ápoláshoz kell. Esetleges aggódásom, sajnálatom nem mutatom. 2. antibiotikumot nem adok, kivétel persze, ha egy betegség makacsul ráhúzódik egy szervre és súlyos szövődményeket okozhat. (11 év alatt kb. 3-4-szer alkalmaztam, akkor is szerintem fölöslegesen, inkább félelemből, és amikor elkezdtem adni, már múlóban volt a betegség.) Inkább gyógyteát adok, meg sok C-vitamint, (előbbitől az íze miatt már eleve nincs kedve betegeskedni a gyereknek!) 3. ágyban kell feküdnie,- amitől szintén elmegy a kedve a hosszas betegeskedéstől... 4. reikizzük. Ez igen gyors javulást hoz.
Visszatérve, a kisgyerek-nátha okára várom a választ! Köszönöm előre is, mindenkinek minden jót!
Azt hiszem lejárt annak az ideje, hogy csak a pasik tartsák el a családot. Ma már nem kell vadászni, megterhelő fizikai munkát végezni ahhoz, hogy a család megélhessen. Azaz a tipikusan fizikai erőnlétet igénylő feladatok a techika fejlődésével egyszerűen megszűnnek. A kommunikáció hihetetlen fejlődésével pedig a tudás mindenhova bekúszik és kiderül, hogy a csajoknak ugyanolyan szellemi képességeik vannak mint a vegyes kromoszómájúaknak és a modern létfentartási feladatokat egyenlő kiindulási energiával, képességgel tudják megoldani. Az erősebbik nem tehát már nem erősebb és a gyengébb sem gyengébb. Ez a helyzet mindkét társulásnál viselkedési és pszichés problémákat hozott, hiszen eddig mindig a pasiknak volt hatalmuk, ami erősen megingott.
Én valahol természetesnek tartom, hogy a férfiak egy része erre úgy reagált, hogy ha a másik is ugyanolyan erős akkor miért kell neki mindig erősnek lenni, sőt sokan a nők nyakában pottyantották teljes terjedelmüket. Mások pedig megpróbálják erőszakkal fenntartani a korábbi hatalmi poziciójukat. Szerintem el fog telni egy idő, mire lenyugodnak a kedélyek és egy önellátó, karakán nő nem lesz többé emanc. (Ezt a kifejezést szerintem az önbizalomhiányos férfiak találták ki önvédelemből.) A GYES-en otthonmaradó férfiak pedig nem lesznek kinézve.
Megjegyzem tőlünk nyugatra ez a kérdés már nem annyira aktuális. A szerepek közeledtek és a többség már termszetesnek tartja ezt a folyamatot.
Jó gyengédnek és lágynak lenni? Hát persze! De miért kell ehhez nőnek lenni? Jó határozottnak lenni amikor kell? Persze! És miért kell ehhez pasinak lenni? Kell néha sirni? Hát persze! De miért nem férfi aki sir? (hányan lennének kevésbé neurotikusak, ha az apjuk nem fenekelte volna ez azért, mert a férfi nem sir!) Ugyanúgy ahogy a feladatok ellátásában egyre kevesebb szerepet játszik a nem, van egyre inkább joga minkét nemnek gyengédnek és keménynek lenni egyaránt. Az lenne a jó ha ezt mindkét nem megtehetné anélkül, hogy mesterségesen fenn kellene tartania nemi szerepéhez tartozó álarcát.
Lehet, hogy igy tanuljuk egymást? Nem tudom. Csak azt, hogy ezt a problémát sokszor túlmisztifikáljuk.
Egy nő attól nem lesz nő, hogy olyan hajlékony mint a nád és a férfi nem lesz attól férfi, hogy oroszlánüvöltéssel adja tudtára létét. A megoldás gondolom az önismeret. Attól mindenki megtalálja a saját egyensúlyát és akkor gyengéd amikor arra van szüksége és akkor kemény amikor annak van ott az ideje, függetlenül attól, hogy hogyan hivják. Igen igazad van, hogy jó lenne ha a nők mernének gyengédek lenni. Meg is fogják tenni, ha a pasik is rájönnek arra, hogy csupán azért mert 1essel kezdődik a személyi számuk még nem biztos, hogy erősek.
Elég régóta követem Angela Merkel tevékenységét, aki úgy néz ki mint egy megremett bajor ősnagyi. Nagyon tudom őt csodálni, pasasokkal van körülvéve egész nap, viseli az ország és néha az EU gondját és mégis mindig lágy, nőies és kemény mint a gyémánt. Az egész kommunikációjában sosincs egyetlen uszitó, keménykedő, durva elem. Nem autoriter és mégis mindig mindet megold, keresztül viszi az akaratát. Na valami ilyen lenne nekünk nőknek az igazi!
Mindenki legyen az aki valójában,de azért törekedjen a jóra.
Önmagunk akarjunk lenni elsősorban, ha ezt bevállaljuk, jól érezzük magunk a bőrünkben.
Nagyon szépen írtál a nemi szerepek elhalványulásáról és a lágyság és keménység szükségességéről! Teljesen egyetértek Veled!