Hatékony a mai pszichológia és pszichiátria?
Egy pszichológus - pszichiáter barátom mesélte a múltkor, hogy egyes orvosok mennyire kihasználják a betegeiket és az egészségügyi rendszert, mert olyan elnyújtott terápiákat alkalmaznak, amelyek célja nem a beteg meggyógyítása, hanem hogy minél több pénzt markolhassanak fel a TB-től. A több száz ülésből álló, évekig tartó pszichoterápiás kezelésektől, vagy a nyugtatók adagolásából álló pszichiátriai kezelésektől még egy beteg sem gyógyult meg, viszont a TB folyamatosan finanszírozza a - beteg kárára - saját maguknak teremtett munkájukat.
Véleménye szerint, ha a pszichológusok és pszichiáterek tisztességesen dolgoznának, akkor a betegek csak pár hétig járnának hozzájuk, majd gyógyultan távoznának / vagy bevallanák azt, hogy nem tudják meggyógyítani az illetőt! Persze így sokuknak nem lenne elég munkája, és erről nem csak ők tehetnek, hanem az az egészségügyi oktatás, amelyik évről évre ontja a "képzett" pszichológusokat és pszichiátereket, de valódi gyógymódot nem tud a kezükbe adni!
Neked mi a véleményed erről? Egyet értesz vele?
Hallottál már olyan esetről, ahol a pszichológusának vagy a pszichiáterének köszönhetően meggyógyult a páciens?
Te megbízol ezzekben az orvosokban?
Csak akkor lehet hatékony a pszihiátria, pszihológia, ha a beteg igazán gyógyulni akar.
Mert nélküle nincs az a gyógyító aki meggyógyítja.
Nagyon fontos a jó szakember is, aki nem csak a gyógyszerrel gyógyít.
Aki tudatositja a betegben, hogy a gyógyszer csak átmeneti segítség, a pszihológus és a pszihiáter is ármeneti segítő.
Sajnos azt tapasztaltam, hogy az emberek nagy részének egyszerűbb egy bogyót bekapni, mint dolgozni
önmagán. Nagyon gyakori az, hogy csak másoktól várják a segítséget. Mit is látunk a reklámokban ?
Fáj valamid, kapj be egy bogyót, akkor minden jó lesz.
Ahogy az emberek között, úgy a pszihológusok és pszihiáterek között is ahány annyi féle.
Kár lenne általánosítani, hiszen nagyon jó szakemerek is vannak közöttük, akik hittel és szeretettel
teszik a dolgukat.
Bizony a klinikákon túlnyugtatozott betegekről is hallottam, aki egy hónap alatt mig a klinikán volt, csak aludt, evett és a dolgát végezni kelt csak fel. Ezalatt az idő alatt, húsz kilót hízott, majd saját felelősségére távozott a kórházból.
Segíts magadon Isten is megsegít!
Igaz, hogy nem vagyok sem pszihológus, sem pszihiáter.
Minden segítő foglalkozás (pszichológus, pszichiáter, tanár, pap, szociális munkás, orvos, spirituális tanácsadó, asztrológus, stb.) ugyanazzal a pszichológiai csapdával kell, hogy szembenézzen. Természetesen ebben a csapdában rendesen kiveszi a részét a kliens is, de mivel nem feltétlenül várható el tőle nehéz helyzetekben a differenciált gondolkodás a problémájáról, ezért nagy a felelősége a segítő oldalnak.
Mint a legtöbb archetípus, úgy a segítő (orvos, tanácsadó, terapeuta, stb.) archetípusa is kétpólusú. Nincs önmagában orvos, vagy terapeuta. Viszont van orvos-beteg, terapeuta-kliens, tanár-diák, pap-hívő viszony. Ám a legtöbb esetben ezek a poláris archetípusok szétszakadnak. Beleállok az (egészséges) orvos pozíciójába és lehasítom magamról a (sebezhető) beteg pozícióját. Ezzel együtt a beteg is lehasítja az archetípusról a gyógyító oldalt. Kölcsönös játszma zajlik a kivetítésben, az orvos ill. a beteg (az archetípus két polaritása) két különálló személyben jelenik meg. Ám a két fél vonzza egymást, az összetartó erő a hatalom. Az orvos elfelejti, hogy ő is lehet beteg és gyarló: megmondó emberré válik. A beteg áttolja a felelőséget az orvosra és lemond öngyógyító oldaláról.
Ergo: az a segítő ember inflálódik, aki elfeledkezik a „sebzett gyógyító” állapotáról önmagában. Nehéz a dolga, hiszen az egyszeri kliens nem a sebzett gyógyítóra kíváncsi (hiszen az közös munkát igényelne), hanem a megmondó emberre, a nagy varázslóra. Azonkívül ha mégis felvállalná a „sebzett gyógyító” (a tanácstalan tanácsadó) archetípust, akkor sérülne a brand-je, s ezt nem engedheti meg magának (ebből él). A kliens választásában 80%-ban a segítő ember brand-je számít és nem konkrét gyakorlata.
Hozzászólásod egyszerű és zseniális. Ezért a mottóm. Eltárolom, hogy na "nagy" leszek és végre én is segíthetek, SOHA ne feledjem el!!! Sok nagyfejű embernek mantraként kötelezővé tenném eszmefuttatásod kivonatát.....
Huh! Mi lenne abból! :-)) Köszönöm.
A segítő és segített viszonya nem szabad, hogy alá-fölérendeltségen alapuljon. Szakemberként kellene tekinteni a segítőre, aki ezen a területen többet tud, és EGYÜTT gondolkodva legjobb egyénre szabott megoldást keresni (elindulást) a hogyan továbbra. Vagyis párpeszédek közös feltárást, megoldáskeresést nyújtsanak. A személyi követelmények is fontosak, vagyis szimpátiára képes, együttérző, felfedező, érdeklődő legyen a segítő. Ne tünetet kezeljen, csak akkor, ha életet veszélyeztető helyzet van.
Sajnos mivel ez SZAKMA, és nem hivatás, sok a "férgese" aki pénz és egyéb céllal nem őszinte hit szerint segít. Sokakat a páciensek kényszerítenek ebbe a helyzetbe. Beleszól ebbe az egyén, a divat, a barátok, barátnők, gyógyszer és más lobbi, (divat vagy éppen szégyen segítőhöz fordulni) stb.
Bizony némely esetben nem száz, henem ezer ülés is kevés, hogy elinduljon valaki. Ez sokmindentől függ.
Minden orvoslás, gyógyítás különleges lelki képességek, ajándékok alkalmazásával jár, és bizony gyakran előfordul, hogy 10-20-xxx év tanulás után a gyakorlatban kiderül a pályetévesztés. Gáz akkor van, ha valaki képtelen ezt felismerni, vagy ha felismeri önző módon nem változtat, ezzel másokat és önmagát is becsapja.
Összefoglalva a hatékonyság nagyban fögg attól, hogy a két embert mi motíválja, mennyire aktívak, és mik a lehetőségei. Egy kellen hogy közös legyen: A probléma megoldódjon.
Segíts magadon Isten is megsegít!
azért még akár pszihológushoz is lehet járni.
nekem Albert Györgyi esete nagyon megrázó, mert ország-világ elé tárta problémáját, mégsem tudta senki meggyógyítani
Valószínű, hogy azért nem tudta senki meggyógyítani, mert Ő maga NEM akart meggyógyulni. Szerintem kényelmes megoldás volt számára a depresszióba menekülni. Ragaszkodott a betegségéhez.
Továbbá minden negatív megnyilvánulásával, botrányával (szerintem) a szüleit büntette, még ha az életébe került is.
Engem is megrázott a halálhíre, még mindig felfoghatatlan számomra.
A témához kapcsolódóan az a véleményem, hogy a pszichiáterek, pszichológusok (és ez a saját személyes tapasztalatom) sötétben tapogatóznak. Fogalmuk sincs, hogy is működik az emberi psziché. (nekem sem, ezért nem vagyok pszichoizé.) Tisztelet a kivételnek... Hú ez egy nagyon izgalmas téma, szívesen vennék részt egy pszicho-fórumon, ha lehetőség nyílna rá.
ez nem olyan, hogy minden dolog ami intézményesül, az el is romlik, lényegét veszti? vallás, pszichológia..
Nem is olyan régen a pszichológusok a psziché létét is tagadták. Akkor mit gyógyítottak? Tapasztalatokat szereztek viselkedési minták alapján, és nyugtatókkal vagy élénkítőkkel kezeltek. Ennyi történt, és ma is ez folyik. Gyógyításról beszélni elég nagyképű dolog. Fogalmuk sincs a probléma valódi okáról, ami pl. egy előző életben keresendő. (Tisztelet a kivételnek, mert szerencsére "felvilágosult" pszichiáterek is vannak, akik messzebb látnak attól, amit az egyetemen próbáltak beléjük verni.)
Szerintem ez még mindig jobb, mintha a bogyófelíró tipus karmai közé kerülnek az emberek. Azok nem a TB-t fejik, hanem a gyógyszercégek fizetési listáján állnak és mérgezik a pacienseket. Jómagam átestem egy idegösszeomláson, amiből egy psichiáter segitségével másztam ki. Igaz közöltem vele az átnyujtott receptre, hogy nem doktor ur velem dolgoznia kell, nem ússza meg egy két fehér cetli kitöltésével. Vigyorgott és jó ügyfele lettem, mert tudta alkalmazni azt amiért a padot nyomta az egytemen. Hetek alatt helyre tett.
Persze mint ahogy ez ilyenkor lenni szokott tanulni kezdtem ezen a vonalon és sok olyan terápiával találkoztam, ami nem az agyonülésezére specializálódott. Sőt egyik másik olyan eszközöket ad a kezedbe, amivel saját magad is megoldhatod gondjaid egy részét. Bevallom egyik másik tanáromhoz ma is beugrom, ha érzem , hogy valami nagyon beakad és sosem töltöttem 2-3 alkalomnál többet ott.
Ehhez persz a páciens hozzáállása is kell. Mert ma már egyre gyakoribb, hogy fizetek, tehát vagyok, tehát azonnal gyógyits meg. Azaz dilibogyó! De van aki társaságot keres a psichologusnál, az akkor is oda fog járni, ha már nem kell. Aki határozottan gyógyulni akar és nem sajnáltatni magát, vagy a máshol meg nem kapott szeretet ezúton beszerzni az képes olyan utakat találni, ami hatékony és gyors (NLP, Hellinger, stb.)
Igaz láttam példát a teáltalad emlitettre is, egy ismerősőm lányát szabály szerűen tőle függővé tette a psichologusa, szegény azt hitte már nem élhet többé nélküle, heti 3 ülés mellett. Elbeszélgettünk, észhez tért és ma egészséges ép emberpalánta.
És hát itt van még amiről kevesen beszélnek, a vitamin és ásványianyag hiány. Nagyon kevés psichiátert látsz aki vérvételt ir elő és nyomelem és vitamin hiány meghatározással kezdi az anamnézist. Pedig az ilyen jellegű dolgok tetemes része ezekből adódik. (ld. Demecs István irodalma)
Szóval kérdésedre, aki kitartó és valódi utat keres az talál, legyen az szellemi gyógyitó, bioenergetikus, psichiáter, vagy egy egyszerű gondolkogó lény.
Azok akik évekig dőlnek a psichologus kanapéján, vagy bogyóautomatáknak használják őket, azok azt is szeretnék, aki pedig valódi megoldást akar találni az arra az útra "téved"
MS terápia
...-vagyis itt is óvatosan lehet csalk általánosítani.. - figyelem és fegyelem kérdése...
Találkoztam már ilyennel és olyannal, időt húzó és aktívan segítő készséggel is, tehát azt gondolom, a kliensnek is ébernek kell lennie önmaga érdekében, éreznie kell, még ha nem is tudatosan, mert ugye ha nincs jól, másra sincs gondja.. - és mégis... - szükséges,hogy jelen legyen a saját életében... szerintem..
Ha valaki úgy távozik egy alkalomról, hogy csalódott, üres, bizonytalan.. - és ez többször megismétlődik - válthat terapeutát - vagy módszert... nagyon nem vagyunk egyformák.. ami az egyikünknek OK, a másiknak pont nem... - tehát keresni kell, mert aki keres - az előbb-utóbb: talál is.. itt is, ebben is..
Még az is érdekes lehet, ha a kliens környezetében is éber valaki, aki segít figyelni erre is, hogy ki, mikor, hogy lesz, mit érez, szívesen megy-e újra, ott miképp érzi magát...
Viszont (hazabeszélek.., bocs, :O)) - itt is van áthidaló megoldás: pl. az előre tudható, kiírt alkalom, óraszám, pl, egy csoportterápiában.
Ott adott, hogy mettől meddig - mekkora időtartamban zajlik a jelenlét.
Ha jól működött, lehet menni újra, vagy váltani egy másikra, így építkezni, fejlődni, ráadásul anyagilag azok számára is még bírható, akik egyébként nem feltétlenül állnak úgy, hogy hosszútávon fizessenek egyéni terápiákat.
ELnézést kérek minden pszichológustól, ha ez így túl direktnek tűnik - de a tény, az tény: sok rászoruló manapság is kényszerben van, és az anyagi nyomás általában nem javít az egyébként is terhelt léthelyzeteken.. - szerintem...
Hogy látjátok?
Üdv : P.Ildikó MS terapeuta
A saját tapasztalatomról tudok írni: Egy olyan személyt engedtem magamhoz közel, aki magát pszichológus-gyógyító-pap-arkangyalnak tartotta. Évekig hagyta, hogy odajárjak, minden látható eredmény nélkül. A kapcsolatban ő volt a fölérendelt, mégis nekem kellett meglátni és kimondani, hogy ennek a "terápiának" véget kell vetni. Rengeteg pénzt fizettem a semmiért, és végül betegebb voltam, mint ismeretségünk kezdetén.....
Aztán megismerkedtem egy "civil", gyógyító képességeit akkor bontogató férfival, aki mindössze néhány -ingyenes - kezeléssel segített rajtam. Meggyógyultam, amit égi és földi segítőimnek ezúton is köszönök!
Mindkettőt tanultam. A pszihológia a test közvetítésit tanulmányozza és elemzés után, az adott problémát szeretné megszüntetni amely a pszihére és az idegrendszerre hatással van. Ennek reményében vissza csatol a társadalom rendszerébe. Pl. migrén. alkoholizmus, drog problémák, stb.
A pszihiátria az elmében keletkezett (talán pszihében?)problémákat próbálja orvosolni, amik a fizikai környezetedre hatnak (test pl). A kényszeres evés, gyilkos hajlam, pedofília és sajnos még van bőven.
Tehát mindkettő arra való hogy a társadalom tagjaként tudj élni. Ennyi. Ebben segít.
Magáról a lélekről és mint individumról nem tárgyal hosszan egyik sem.
Vagyis igazán nem érdekli.
A tudomány már elismerte hogy, az agy 5%-át tudják feltérképezni. A többi ismeretlen terület. Ez lehet a lélek otthona vagy akár maga a transzcendentális dimenzió tudat. Ez még a jövő zenéje. Szerintem ebben a században eljutunk a valóban lélekgyógyászat kezdeti szintjére, hiszen a keresők spirituális természetességet teremtenek ennek a területnek.
sok szépet mindenkinek!!!!
Az a helyzet,én sajna egy pár éve depressziós lettem.Mániás depressziós.Dilidokihoz jártam és dilibogyókat is szedtem.Számomra nem volt hatásos a kezelés,de sok esetben kétség kivül eredményt értek el.
Én személyesen a pszichologusokat-dilidokikat..................egógyógyászoknak tartom.
Itt a lényeg nem az emberek gyógyitásának kéne lennie a célnak hanem a megelőzés.
Tudjuk,hogy egyre nő a pszichológiai betegségek száma.
Szerintem azért,mert tul komolyan vesszük az életet,mindent a szivünkre veszünk.
Azonositjuk magunkat az elménkel.
Tulzottan ragaszkodunk az élethez.
Félünk magunktól.
De én nem vagyok pszichiáter,ezt ők vitathatlanul jobban értik.
A mániás depresszió azt jelenti, hogy kényszeríted magad a befordulásra, mert azt "tanultad", hogyha nyomorult vagy akkor figyelnek rád, és törődnek veled, mert a környezeted ezt csatolta vissza, erre tanított.
Tudom hogy így túl egyszerűen és talán egó rombolónak tűnik mégis ez a helyzet. A mánia kényszerűséget jelent . Az egyént bizonyos körülmények illetve hatások védekező reakciókra kényszerítik, amiben , vagy aminek hatására "vészjelzései" megsemmisülnek. Olyan állapotba kényszeríti magát, vagy azt cselekszi aminek hatására biztonságot érez. Ez nagyon összetett és természetesen most leginkább a te esetedről beszélek. Az emberek félnek azoktól az emberektől akik boldognak, nyugalommal töltöttnek látszanak mert sebezhetőek általuk. Ha lehet akkor elzárkóznak előlük.
A boldogság a mi társadalmunkban nem ismert fogalom, és leginkább a boldog embereket akarják pszihésen elmarasztalni. Pedig ez a természetes létforma. A társadalom nem ismeri el, mert normáiban a boldog ember felelősség nélküli. Akiben van felelősség az roskadozik alatta mert szegény nyomorult tele van gondokkal, és ez az elfogadott normatíva. Akarunk nyomorultak lenni?
Persze.
Mert akkor majd talán megesik a szíve a főnöknek és segít több munkához jutni, hogy SEGÍTSEN rajtunk.És ez így van a társunkkal vagy a gyerekünkkel és mindenki mással szemben. A nyomorúságnak sok arca van.
Én azon vagyok hogy felszámoljuk végre.
Nem kell mindent a szivünkre venni és bizalommal kell az élet felé fordulni, mert ha sosem vagy "otthon"
akkor a neked való dolgok hiába látogatnak el hozzád és hiába kopogtatnak az ajtódon.
Figyeld a boldog embereket és tanulj tőlük.
Arra is oda kell figyelned hogy ne panaszkodj.
Érezd jól magad!
Megtaníthatod önmagadnak hogy mennyire jó ha az ember nem nyomorult!
Sok boldogságot!!!
Az előttem szólónak tetszik a meglátása. Nekem is van egy mániás depresszióban szenvedő fiam. szeretném visszaterelni az életbe, de az egyik legnagyobb gondom vele ,hogy mintha utálna dolgozni. mit gondoltok mit kelllene tennem?
Az általánosítás , a kategórikus kijelentés mindig hamis . ( mint ahogy ez is . )
Én hiszek a gyógyító emberben , aki miközben náthára kezel , elindít a paranoiád gyógyítása felé.
Az éppen mellémsodródó betegtársamnak is általában azt tanácsolom , hogy lényegtelen , hogy hóhérral ,
természetgyógyásszal , orvossal , táltossal vagy pszihológussal kerül kapcsolatba , a lényeges az , hogy rokonszenves legyen neki az illető , megbízzon és higgyen benne , hogy meggyógyítja .
Szerintem az egészségügyiek többsége becsületes , legfeljebb nem veszi észre a módszerei alacsony hatásfokát , ami még alacsonyabbá válik , ha kiábrándítják belőle azokat az embereket , akiknek nem elég
erős a hitük a számukra hókuszpókusznak tűnő módszerekkel való gyógyuláshoz .
Pszihológusnál általában meg szokták határozni az első ülésen az elérendő célt , és a rászánt időt .
Valódi gyógymód : mindenkinél más . Nem ismerek olyan embert , aki annyira átlátja a másikat , hogy a rendelkezésére álló lehetőségek közül az egyetlen és legjobb és leggyorsabb , személyre szabott gyógyító módszert kezdené el alkalmazni , de hiszek benne , hogy van ilyen . Többnyire megközelítőleg pontos sémákkal dolgoznak . Akinek fejszéje van az mindenkit avval szab , de van olyan akinek egész barkácsszerszámboltja van .
Nem hallottam olyan esetet , hogy valaki meggyógyult volna pszihiátriai kezelés közben , de nem lehetetlen , mert spontán gyógyulások is vannak , és jószándékú orvosok is akik ráéreznek a megújulást elindító szavakra , nem szólva az orvosok között is szép számmal előforduló gyógyítókról , akiket nem kell félteni attól , hogy elfogy a betegük .
Általában nem bízom bennük , de ha rászorulok erre az útra , akkor a saját érdekemben kénytelen leszek .
Üdvözlettel : felacso
A pszichológia segíthet, ha egyenrangú félként dolgozva a feltárás és elindulás a cél.
Ezer más lehetőség van. A benne szereplőktől fögg, hogy alakulnak a dolgok.
Én inkább az Istennel való kapcsolatomon keresztül gyógyulok, hiszen ez a leg leg ....
vagyis ha lúd legyen kövér, ahhoz fordulok, aki jobban ismer, mint én magamat, és ezért tud vezetni.
Kérd, kapsz, hagyatkozz Rá
Véletlen kerültem erre az oldalra, mert érdekel a pszihológia. A szívet gyógyítani valóban csak olyasvalaki tudja, aki ismeri, mások esetleg csak segíthetnek elindulni a betegségből kivezető úton. És ezért kell a gyógyuláshoz a beteg akarata, mert saját magánál tényleg csak Isten ismeri jobban a szívét. De sok esetben önmaga kevés, és valóban csak az Istennel való kapcsolat az, ami segít... Van egy ismerősöm, aki drogfüggő volt, és volt 1-2 elvonón is, de sehol nem tudtak neki segíteni. Egy idő után elment egy olyan helyre, ahol keresztyén emberek segítettek neki, és Istennel kapcsolata lett. A gyógyítás hosszú volt, de megszabadult. Szokták úgy leírni a helyzetet, hogy az emberekben van egy Isten alakú űr, amit megpróbálnak kitölteni, de soha semmi nem elégít meg, alkohol, siker, drog, mindig több és több kell, és úgy sem jó, előbb utóbb marad a semmi. De Isten ki tudja pótolni ezeket a dolgokat, és tökéletesen kitölti az ürességet. Ha emberi megoldásokat keresünk, gyógyszereket használunk, csak sötétben tapogatózunk...