Félelmek nélkül nincs élet, de ha megengeded magadnak, hogy félj, tudatosítod magadban hogy ugyanúgy része az életednek, mint az öröm, a bánat, vagy akár a karjaid, akkor megszelídül, talán el is oszlik.

A halál pedig szerintem olyan, mint az ébredés, nincs benne semmi különleges. Ha szép az álmod késleltetnéd, s ha nem olyan szép, akkor várod.

"volt már, hogy zokogva kétségek közt imádkoztam valamiért, és igen csak más hullámaim voltak akkor. de hála érte meghallgatták könyörgésemet. "

Nekem is volt ilyen élményem egyszer régen. Nem vagyok hívő, de akkor mégis Istenhez fordultam.
Ez nem egy hagyományos ima volt, mert először veszekedtem, majd alkudoztam vele és végül könyörögtem hozzá családom egyik tagjáért.
Akkori ismereteim alapján a lehetetlent kértem tőle. talán órákig is eltartott, de másnapra sokkal kisebb volt a baj.
Lehet, hogy az ember a szeretteiért őszintébben tud kérni, mint önmagáért?

Ez nekem kicsit magas, viszont fentebb azt írtad:

"Erre mondják azt, hogy vágyakat kielégíteni, olyan mint olajjal tüzet oltani, az egónak mindig több és több kell, nem ismer mértéket."

Így van! Valami űzi, hajszolja előre, és emiatt a mértéktelenségbe menekül az ember. Én több fronton is a mértéktelenség hajhásza voltam.
Egyszer azonban megálltam és azt mondtam: Jó ezt már ismerem, újat nem ad, ezután nem kell. És azt is megismertem, meg amazt is és azok se kellenek.

Lehet, hogy nem is kiégett vagyok?
De akkor mi a fene? Felfedező?

Szia Sanyi!

Engem nagyon érdekel a téma, de leginkább néhány tapasztalati vélemény, mert úgy érzem…

„Ha valaki felszínes tudatossággal egyszerűen csak "belesodródott" a kiégettségbe, az nem csoda, hogy ezt negatívumként éli meg,…”

… ebbe a kategóriába tartozom, viszont mégsem élem meg negatívumként. (Legalábbis nem érzékelem, hogy így lenne.)

„…miközben a jógik ódákat zengenek a vágynélküliségről!”
Szerintem azért, mert VÁGYÓDNAK utána.