A kő tanítása?

Nekem is van egy kövem, tulajdonképpen inkább egy nagydarab kavics. Kb. fél éve szedtem fel az udvarból. Soha nem gondolkodtam azon, hogy miért, mi szükségem lehetne rá… Bevittem a házba, kerestem neki egy helyet, azóta velem van.
Néha, ha a szemem elé kerül, megforgatom a kezeim között, pontosan illeszkedik a tenyerembe, jó a tapintása.

Most a blog címének hatására újra kézbe vettem és tüzetesebben megvizsgáltam.

Nincs benne semmi olyan, amit emberi szemmel szépnek mondhatnék. Kicsit ormótlan, mint egy jó közepes méretű krumpli, a „bőre” tele redőkkel, lyukakkal, és mélyebb sérülésekkel. Ha meg kéne pucolnom, a fele se maradna meg.
Alig van rajta sima felület. De belesimul a tenyerembe… Lehet, ezért vettem fel akkoriban.

Ki tudja, hány millió éve formálja a természet, hogy mit koptatott le róla, és mit épített rá, folyó vagy szél formálta-e, miből tudhatnám?
Csak van, létezik a maga egyszerű, szinte csúnya szépségében. Ha jobban belegondolok, tulajdonképpen olyan, mint én vagyok.

Hasonlítunk.
Pedig én az „Isten” gyermeke vagyok, ez pedig csak egy darab kő. De én sem tudom mi formál, mi alakít, hova visz. Néha gondolok róla valamit, aztán rájövök, hogy talán mégsem. Vagy megmondanák mások, de érzem, hogy lyukas az érv.
Hasonlítunk, mert egyikünk sem tud semmit.

Lehet, hogy mindenkinek megvan a maga köve, és ha megtalálja, felismerheti magát benne?
Lehet, hogy minden titok az egyszerűségben rejlik?
Hogy csak túlkombinálunk mindent, mert mindenáron meg akarjuk érteni, azt, amihez nem kell az értelem?

És hogy mit tanít nekem ez a kő?

Azon kívül, hogy a blogod hatására gondolkodásra késztetett, talán semmit, de most, hogy újra a kezeimben forgatom, megnyugtató, jó érzés tölt el, mintha a testem része lenne.
Mintha még jobban illeszkedne, simulna hozzám.
Mintha elfogadna úgy ahogy vagyok és tudná, hogy én elfogadom úgy, ahogy van…

Lehet, az a végső tanítás, hogy egyek voltunk és egyek leszünk?
Hogy kicsit benne vagyunk mindenben, és minden bennünk van kicsit?
Hogy hiába minden földi tudás, nem vagyunk semmivel sem többek, mint egy darab kő?
Ki tudja…

Amit tudok, hogy ezt a követ most már végleg megtartom magamnak.

Ja, és mintha most azt üzenné Neked, hogy kösz…

És hogy innéttől fogva tök mindegy, hogy Buddha kövér volt, vagy sovány...

Csak elgúnyolódtam magamon..

Igen, valahogy így lehet, de ennyire nem gondoltam még bele, mert nem keresem mindenben az okot.

Jól megvagyok magammal, mártírszerepre sem vágyom. Motivációm most éppen lenne, és lehet, hogy le is dobok érte egy tízest, és mérsékelem a cigit is valamennyire, de nem tartom létfontosságú ügyeknek ezeket. Az egészségem helyen van.

Most ez van. Innét már csak egy lépés a megvilágosodás.
Mi kéne még? :DDDDDDDDDDD

"Akarat: Üldöz egy doberman."

És visszaérkeztünk a félelemhez...