Semmi nem baj Évi, gondolkodhatunk egy, vagy akár száz létben is, de ha az jelent bukást, osztályismétlést, ha jól érzem magam a bőrömben, akkor bevállalom akár mind százat. És Te csak lépj nyugodtan tovább, a lényeg, hogy mellette/közben lásd, hogy mi minden rejlik ebben az Egyszerű létben is, amiben most élünk...:)

Zsákutca? :DD

Írtál egy a fenti helyén egy őszintének, kitárulkozónak tűnőt, aztán kidobtad az egészet. Miért?
Miért nem akarod felvállalni Magad? Hiszen abban a pillanatban úgy érezted a dolgokat, gondolom azért írtad le...:)
Lehet, hogy nem volt eléggé megalapozva tudományosan?
Pedig szerintem ott volt benne az Igazi Éva, az EMBER!!! :))

Nálam inkább ösztönszerűen működtek a dolgok. Egyszer csak észrevettem, hogy hamis világban élek, teljesen alávetettem magam egy olyan képnek, amit addig gondoltam magamról. Ezt a képet igyekeztem kifelé erősíteni, azt akartam, hogy mások is olyannak lássanak, amilyen vagyok.
Talán csak a kivetítéseimnek megfelelő elvárásoknak szerettem volna megfelelni, de mindig volt bennem valami hiányérzet.
Éreztem, hogy valami nincs rendben, pedig a környezetem a sikeres vállalkozót, a bátor, szókimondó újságírót, a családfenntartót láthatta bennem.
Mégis másra vágytam, és elkezdtem leépíteni, leépülni hagyni azt, amit addig felépítettem.
Őszintén akartam élni, de ezt az addigi környezetemben nem tudtam volna megvalósítani, ezért a szó szoros értelmében kitéptem magam belőle.
Eldobtam magamtól mindent, amit a legtöbb ember értéknek gondol. Gyakorlatilag nincstelen "koldussá" tettem magam.
Remete akartam lenni, de az Élet nem engedte ezt sem. :)
Áldozatként fogta fel a döntésemet, és megjutalmazott érte. Mégpedig úgy, hogy megengedte nekem, hogy felismerjem azokat a hibákat, amelyek akár a felszínen, akár bent a legmélyebben elrejtve végigkísérték az életemet.
Csak az volt a dolgom, hogy ezeket kijavítsam, megszelídítsem, vagy csak tudjam, hogy vannak.
Még így is nehéz volt, mert vissza-visszatértek az önhazugságaim, de már észrevettem, hogy ezek nem tiszta dolgok. Hazugság, önámítás.
A tudatosodás volt nekem ez a majd kétéves út, a tudatosság pedig az, hogy ma már biztosan tudom, hogy amint vetek, úgy aratok. Bár nálam ez inkább úgy működik, hogy: amit vetek, azt aratok...)
És ez működik nálam az élet minden területén. Leginkább mégis talán a Párommal való együttélésben, egy egyre őszintébb, tisztább Szerelemben.
Azt hiszem, az Ő személyében a legjobb Tanítót hozta nekem az Élet, mert Vele minden olyan egyszerű, világos, érthető.
Manapság már inkább azon csodálkozom, hogy miért nem fedezi fel mindenki az Életben megmutatkozó szépséget, egyszerűséget, miért akar az ember mindent túlbonyolítani.
Lehet, hogy mindenkinél másképpen működnek a dolgok, mégis határozottan merem állítani, hogy ha az ember megtisztítja magát a hazugságaitól, akkor ad helyet magában az igazi Életnek, és akkor találja meg magában Isten országát. Mert ezt kaptuk örökül, ez a mi kiváltságunk. A boldogság és az öröm! De megkaptuk a szabadságot arra is, hogy mindezt ne vegyük észre.

Hogyne vinnének. Téged visznek csak igazán. Hoznak visznek...:DD