"Az az állapot, amiben írsz sem az, amiről beszélünk. "

Persze hogy nem, hiszen nincs közös nyelvünk. :(

Inkább csak az az állapot, amiről én beszélek...:)

Nem is értem igazán, miért bonyolódnak bele az emberek a definíciók keresésébe, egy-egy állapot elfogadása helyett?

Miért félnek elfogadni, kimondani a jót? Talán attól tartanak, hogy egyszer vége lesz. De akkor vége is lesz...:(

"Vagyis állapotaink (tudatállapotaink) hullámzók (rosszabb esetben status-quo-ban stagnálók), és szívesen találkoznék azzal az emberrel, aki ezek után azt állítja, hogy ő "boldog", és ezt meg is éli!"
Találkozhatunk, ha úgy gondolod. Szívesen látunk a Paradicsomban...:))

Bár szerintem az egyensúlyt nem a másik esetleges boldogtalansága billenti helyre.

Ne kívánj nekem rosszat. :)

Ha az ember nem görcsöl, stresszel folyamatosan azon, hogy mi volt tegnap, vagy éppen azon, hogy mi lesz holnapután, az már fél siker.
Akkor sokkal könnyebben, problémamentesen élheti a jelent. Azt hiszem ez a kulcs...:)))

Ki minek lát, az vagyok annak...:)

"Amúgy én még azt is megkockáztatom, hogy kifejezetten nekem szólt ez az írásod, a Szeklicével folytatott vitám után..."

Nem!!!

Az viszont tény, hogy Téged is az "agyalósok" közé sorollak, de ezt nem pejoratív éllel írtam, főleg nem provokatív szándékkal, de ha úgy érzitek, hát legyen. :))

Ami magát a témát érinti, arról viszont kevesen nyilvánulnak meg, mintha szégyellenék, hogy itt valami érzelemféléről kellene/lehetne beszélni.

Nem vontam-vonom kétségbe, hogy a jelenlegi harcos-kutató-megismerni vágyó létformátok rengeteg boldogságot adhat Nektek.

Mindössze feltettem néhány kérdést, amire még egyikőtök sem válaszolt. Miért nem? Pedig vetítés helyett talán helytállóbb lehetne egy.egy igen, nem talán, vagy hogy miért nem. :

Mert az alapkérdés: Boldog vagy, Miki? :))