Szuksegunk van arra, hogy "ismerjuk" a masikat es nem csak azert, hogy bizhassunk benne vagy, hogy szeretni tudjuk ot. Ugyanakkor nagyon nagy szuksegunk van arra, hogy sajat magunkat is ismerjuk.
Erdekes az a mondas, hogy "ismerlek es megis szeretlek"...Mindegy milyennek ismerlek, mindegy, hogy jo vagy-e vagy rossz, engedd dontsem en el, hogy elfogadlak-e vagy sem, hogy hozzad akarok-e tartozni vagy, miutan megismerlek, eltaszitalak magamtol.
Ugyanakkor fontosnak tartjuk azt is, hogy minket ismerjenek...Mit erzunk akkor mikor azt mondjuk, hogy "Az az erzesem, te nem is ismersz engem"..., mit erzunk akkor, mikor olyan dolgokkal vadolnak, ami megcsak meg sem fordul a fejunkben? Amikor azt akarjuk, hogy ismerjenek, tulajdonkeppen egy feedbacket akarunk kapni arrol, hogy igaz valonkat szereti-e a masik vagy csak azt a kepet, amit o maga rajzolt rolunk...vagy netan arrol, hogy kepesek vagyunk-e igazi enunket lattatni, elethuen kiadni/lattatni azt, ami bennunk van.
En, pl. nagyon romantikus fajta vagyok es megis mindenki azt hiszi, hogy nagyon felszines vagyok. Az egyik tarsasagban ugy beszeltek rolam, mintha en ott sem lennek es azt hallottam veletlenul "na neee, el is kepzelem V-t(en) ahogy gyertyafenyes vacsora mellett vorosbort iszik es nagy szerelmi vallomasokat tesz"...Es meg sok ilyen megjegyzes...Pl. a 2 eves kisfiam nagyon huncut es az ismerosok azt mondtak, hogy olyan, mint az anyja, meg a szeme sem all jol...Vagy...a ferjemnek szemrehanyast tettem, hogy elfelejt kedvesen beszelni vagy kenyeztetni, mire azt valaszolta " persze, neked pont az kell, ha az ember kedves hozzad, rogton a fejedbe szall, nincs neked erre szukseged"...Szinten a ferjem "nagyon jol meglennel te nelkulem is, gyorsan tultenned magad, eros no vagy"...Uristen!
Ezek szerint en abszolut nem tudom magamat adni, ha ennyien felre ismernek.
Egyeduli aki ismer igazan az edesapam es meg 2 kozeli baratnom..meg...az exem...- es ezek azok az emberek, akikkel tabuk nelkul, nyiltan barmirol tudok beszelni, elottuk tudok sirni, konnyek kozt kacagni...Ok azok akik ismernek es megis szeretnek.
Coelho azt mondja, hogy nem ismerhetsz es nem bizhatsz egy emberben, amig nem jartal a hazaban..., de ez a haz lehet nagyon jelkepes is, lehet a multad, minden "vagyonod", ami benned van..., minden amit magadban hordozol, serelmeid, gyengeid, rosszasagaid, zsarnoksagaid...Sokan bezarjak "hazuk" ajtajat, masok csak bizonyos szemelyeket hivnak "vendegsegbe" es csak bizonyos szemelyekhez mennek...Elonyok- hatranyok...

En mindig azt hittem, naivan, hogy a kolcsonos szerelem a jo hazassag kulcsa. Edesapam mindig mondta, hogy nem a langolo szerelmekbol szuletnek a jo hazassagok. Valahogy ezt soha nem akartam elhinni...es most is nehezen fogadom el.
Amiota hazassagban elek(3 eve) tobbet sirtam, mint valaha...es nem azert, mert nem szeret a ferjem, hanem azert, mert nem akar(nem tud) elfogadni. De milyen szeretet az, ahol nincs elfogadas? Nem azt mondom, hogy feltetel nelkuli szerelmet varok, mert ebben nem is hiszek, viszont nem fogad el olyan dolgokat, amiert tulajdonkeppen anno belem szeretett
O fold,en pedig tuz...,de nem enged egni...,en pedig nem tudom egig emelni(o nem is varja el, nem is akarja)...
O azt mondja, hogy az en eletemben olyan dolgok fontosak, amiknek semmi kozuk a realitashoz, azzal vadol, hogy a tragyara piros masnit kotok, mert en attol leszek boldog, nem szamit, hogy buzlik...Persze, ez igaz, en mindenre piros masnit kotok, mindent megteszek, hogy a rossz is jol mutasson..vagy nem is...,hanem, hogy minden rosszban meg tudjam latni a jot is. Amikor azt mondtam neki, hogy az eletben nem csak fekete es feher van, azt mondta "akkor eld a te szurke eletedet"..., meg veletlenul sem mondta, hogy "eld a SZINES eletedet"...Szamara csak ezek a szinek leteznek: fekete, feher es ritkan, szurke".
En nagyjabol mar ismerem ot es tudom, hogy mi bantja, de az, hogy ennyire bantja, az nem normalis dolog.
Minden ferfi kotelessegenek erzi, hogy eltartsa a csaladjat. A nonek is pont olyan kotelessege hozzajarulni, csakhogy en 3 eve nem jarultam hozza ehez. Amikor idejottem hozza, mindent otthonhagytam:a lakasomat eladtam, a jo karrieremet feladtam, a szuleimet 2000 km-re hagytam, a barataimat stb...,csak azert, hogy vele lehessek, hogy boldogga tegyem es boldogga tegyen. O megvolt gyozodve, hogy minden siman fog menni, am nem ment siman. A holland nyelv nem egy alom, munkahelyet nem olyan konnyu itt sem kapni, na, meg hirtelen terhes is lettem(akartuk mindketten, de o meg varhatott volna vele)A gyerek mar 2 eves elmult, en mar beszelem jol a nyelvet , de meg mindig iskolaban vagyok es...munkahelyem meg mindig nincs. Soha nem voltam kiszolgaltatottabb helyzetben. A karrierista nobol, hirtelen haziasszony lett, akit mar nem erdekel sem a politika, sem a vilaggazdasag, aki impulzusok hianya miatt elfelejtette mi a humor, aki mar nem olyan belevalo, mint egykor es..nem is olyan erdekes. Most egy jo munkahely van kilatasban, masodik megbeszelesre is hivtak, jovo heten megyek - sajnos, ezt a lehetoseget latom az egyetlennek, ami megmentheti a hazassagomat. Ez nagyon szomoru rank nezve. Oneki jo munkahelye van, vezeto funkcioban van, vallalati auto, viszont az o fizetese nem eleg. S habar nem szorjuk a penzt, sokszor nem uti a szele a hosszat. Azt mondja, megalazonak erzi, hogy reggeltol estig dolgozik es megsem eleg a penz. Ezt ugy mondja, hogy egyben vadol is. Legfokepp azzal vadol, hogy nekem nem faj a fejem, hogy engem nem erdekel mi lesz holnap, hogy en mindent lazan veszek. Pedig ez nem igaz. En mindent megteszek, hogy ez a helyzet rendezodjon, aktivan keresem a munkat, tanulom a nyelvet es nem koltok ossze-vissza, sajat magamnak soha nem veszek semmit, mert...amig nem megyek dolgozni, jok a regi farmerek meg a regi trikok..., ugysem jarok sehova. Persze, valahol a melyen bant, hogy ide jutottam, sokszor feltelek frusztracioval, de bizom abban, hogy minden megoldodik (persze, nem magatol)es ido-energia pazarlasnak tartom, hogy kikeszitsem magam emiatt. Szeretnem elvezni az eletet addig is, amig rendezodik, de...o nem akar ebben reszt venni, nincs ideje beszelgetni, a kesoi lefekvest orultsegnek tartja(pedig ugy szeretnek neha eluldogelni es lazan csevegni vele egy pohar bor mellett), reggel koran elmegy, este mikor jon, mar hulla, a hetveget, ha lehetne, vegigaludna...En ezt az orlodest annyira feleslegesnek tartom:( es attol felek, hogy amig anyagilag rendezodunk, teljesen mindegy lesz mar. Valahogy ugy latom, hogy nincs semmi mas koztunk es abban latjuk a kapcsolat javulasat, ha anyagilag rendezodunk. Valahogy, szavak nelkul, azt latom benne, hogy "ha majd lesz okom mosolyogni, mosolygok, addig...minden igy marad"...Azt mondja, ertsem meg, nem tud aludni, nem tud semmi csinalni, mert allandoan stresszeli magat. Megertem, de nem tudom elfogadni, hogy semmi mas nincs, ami ot boldogga tehetne. Ebben en is hibasnak erzem magam, na meg sokszor lelkiismeretfurdalasom van, hogy en megis neha tudok mosolyogni, onfeledten tudok a gyerekkel jatszani, a baratokkal tudok hangoskodni es merek almodozni. Ha almodozni kezdek, mindig letori a szarnyaimat..., pedig neha almodozni jo...Ugy kezel, mint egy gyereket, korhol es azt mondja, nincs semmi felelossegtudatom. Ma reggel arra ebredtem, hogy ez a pasi nem ismer engem, fogalma sincs, hogy ki mellett el, nem tud semmit rolam es....ugy erzem, mar nem is kivancsi...De nem akarok elhamarkodottan cselekedni, probalom megerteni es elfogadni, hogy ezt o igy eli meg, teljesen lebenult a lelke(de azt hiszem, csak amitom magam, hogy ez atmeneti dolog0...Ha megkapom a munkat, akkor megoldodik...,de vajon akkor mi moge bujik majd..., mire fogja fogni azt, hogy tulajdonkeppen o nem boldogsagra szuletett?

En is azt hiszem, hogy ez a tulzott "kotelessegtudat" a megfeleles vagyaval fugg ossze. A ferjem ilyen, ezzel ellentetben, en teljesen a masik veglet vagyok. Az, hogy az ellentetek vonzak egymast, csak bizonyos fokig igaz, mert engem halalra idegesit ez a "megalkuvas" vagy nem is tudom ,hogy nevezzem...En nem azt mondom, hogy folyton lazadni kell, de engem nagyon bosszant, hogy mindent ugy fogad el, ahogy van. Gyerekkoraban terrorban elt, az apja szekus tiszt volt, katonasan nevelte oket, aztan 14 evesen katonai iskolaba ment, majd onnan katonai akademiara es aztan a katonasag kereten belul dolgozott. Most teljesen massal foglalkozik, de ...mintha megsem...Megmaradt benne ez a katonas fegyelem, ami sokszor hatbozongato. Mindent szo szerint vesz, nem veszekedik, nem mondja ki magat, csak forr magaban, majdnem naponta faj a feje ,stresszes, reggel 6kor mar leszaladja a 10 km-t, maskor meg 5kor kel, hogy a spanyol kurzusat tanulja, maskor pedig hajnalban dolgozik, sokszor pedig ejjel 1-2 ig, itthon. Egyszeruen nem tudja elengedni magat, ritkan mosolyog, ugy szereti, ha minden perce be van osztva es szeretne nekunk is beosztani a perceket.
Kaptam egy allas ajanlatot, voltam egy megbeszelesen, aztan visszahivtak egy masodikra is. Nagyon orulok a dolognak, mivel mar 3 eve itt vagyok, 2 eve gyereket nevelek es meg nem dolgoztam...Ahogy megmondtam neki, hogy mennem kell a masodik megbeszelesre is, mar egybol azzal kedzte, hogy hetvegen csinaljunk egy treninget...MICSODAAAAA??!?!?! Nem akartam megserteni, hogy azert en "elozo eletemben" HR-es voltam es nem hiszem, hogy szuksegem van ra, de kicsit meghokkentem...Fel akar kesziteni engem...En nem ez a tipus vagyok. En allasinterjun is elengedem magam, EN vagyok, nem kell kulon keszulnom.(nem azert mert zseni vagyok, hanem mert nem is akarok zseni lenni)
Ez a pasi nem akar elni es ez engem nagyon bosszant! Most, hogy leszaladja a 10 km-et, mintha normalisabb lenne, de ...mosolyogni igy is ritkan mosolyog:( Kezelheto?:))))