Kedves Témafelvető / Hozzászólók!

Hasonló problémával küzdök én is. Voltak időszakok, amikor jobban alakult a helyzet, azaz nem izzadt annyit sem a tenyerem, sem a talpam. Még 19-20 éves koromban voltam pszichológusnál, de ez nem segített rajtam. Így úgy gondoltam, majd megoldom a magam problémáját. Nagyon sokat gondolkodtam már ezen, az idő pedig csak telik. Tény, hogy nálam is a megfelelési kényszer igen magas szinten van, nemcsak másokkal, hanem magammal szemben is. Bizonyos szinten pedig abnormálisan maximalista vagyok. El tudok szöszölni dolgokkal, hogy tökéletes legyen (aztán végül mégsem tetszik), persze mindig mindent kapkodva csinálok, mert még 1000 másik dolgot szeretnék elvégezni. Szoktam mondani, hogy pár évvel vagyok elmaradva a tervezett dolgaimmal. Nemrég szültem meg kisbabámat, és azt merészeltem gondolni, hogy talán ez is segíthet a problémám megoldásában. Teljesen boldog családi életet élek (szerelemből házasodtunk össze férjemmel), és most már bővült is a család. Na hát a szülés óta még rosszabb a helyzet. Mostmár időnként mindenhonnan dől rólam a víz, még a hajtövemen is érzem, hogy vizes. Ez szörnyű. Persze most is mint mindig tájékozódtam az interneten, és azt találtam, hogy a szoptatás alatt izzadékonyság jön elő. Klassz, mit ne mondjak. Akkor még kb. 1-1,5, esetleg 2 évig még durvább lesz a hőleadó képességem? A minap épp az jutott az eszembe, mire megoldom a saját problémámat (amire szintén állandóan kevés az időm), addigra már fél lábbal a sírban leszek, ott meg már mindegy.
Aztán ahogy figyelem a kisbabámat folyton az jut eszembe, az én anyukám azt mesélte a kiskoromról, hogy a sajnos előfordult, hogy hagyott sírni sokat, hallgatva az idősebb, tapasztaltabb nagymamára, ismerősökre. Folyamatosan azt olvastam több weboldalon-fórumon, hogy baromság a babát sírni hagyni, mert teljesen bizalmat vesztett lesz az anyja felé, majd önmagával szemben is. Néztem többször is a kisbabámat, amikor rázendített, hogy mikor mi lehet a baja. Elég nehéz ám kitalálni folyton, de előfordul, hogy 1-2 percig nem tudom megnyugtatni, mivel ez az egész egy találós kérdés, amit jól kell kitalálni. Az viszont teljesen egyértelmű, hogy odáig nem szabad hagyni a sírást részéről, hogy totál kiakadva üvöltsön vörös fejjel, mert akkor "elveszíti önmagát az egész világban". Én ezt így fogalmaztam meg, és ezt tapasztaltam meg eddig. Szumma-szummárum, az a véleményem, hogy a csecsemőkori sírásomnak nem tett jót a katonai időrendi szoktatásra való nevelés. Persze a szülők ezt nem rossz szándékkal tették. Főleg, amikor ott csoportosult a tesóm + a többi tennivaló. Azt is megfigyeltem, hogy vannak érzékenyebb babák, mint az én kisbabám. Ha lesz kapacitásom, - márpedig kell hogy legyen - igyekszem magamnál is rendezni ezt a problémát. Jó lenne, ha írnátok egy pár önismereti "helyet", elérhetőségeket. Köszi
Remélem a gyermekkori traumák tapasztalati hozzászólásommal én is tudtam segíteni. Üdv.