Sajnos elég kevés módszert ismerek, kettőt tanultam és gyakorlok, ez az NLP és a családfelállítás. Mindkettő alkalmas az én-részeink felnövesztésére.
Kipróbálva. ;-)
De elképzelhető, hogy ez pl. meditációban is megvalósítható. Ezt nem tudom.

Az a törekvés teljesen helyénvaló, hogy meg akarunk felelni a szülőknek, hiszen amikor megszülettünk, tőlük függött az életünk. Ez az egyik része a dolognak. A másik a tágabb értelemben vett családhoz való tartozás igénye. Ez korábból való, az ősembernek fontos volt, hogy a csoporthoz tartozzon, különben széttépték a vadállatok. Ez az ősi ösztön most is él bennünk: úgy viselkedünk, úgy vélekedünk, úgy élünk, ahogy a csoport szokásai megkívánják. Régen ruházatról is meg lehetett állapítani az emberek hovatartozását. Most a tizenéves gyermekünk lila hajat kezd hordani, vagy Milánóban az utcagyerekek arra büszkék, hogy milyen sok turistát zsebelnek ki, stb. tehát úgy cselekszünk, úgy öltözködünk, hogy bizonyos emberek csoportja elfogadjon. És jól érezzük magunkat bizonyos helyzetekben így, másokban meg nem.
Bizonyos lelki megközelítésekben különböző én-részekből állunk. Ezek az én-részek más-más helyzetekben különféle módon viselkednek. Pl. van egy részem, amelyik ki nem állhatja az orvosos filmeket, másik fél a sebességtől, a harmadik meg akar felelni a szüleinek. (mert ha nem azt csinálja, nem úgy él, stb. akkor csalódást okoz, és hűtlenné válik) Vannak olyan én-részek, akik különböző okok miatt nem követik az idő múlását. Próbáld ki, hogy milyen helyzetekben érzed magad gyereknek. (Én jellemzően az orvosnál éreztem ezt mindig.) Tehát ha felnőttem, és már nem vagyok rászorulva a szüleimre, akkor ez az én-részem valószínű, kicsi gyermek maradt. A lényeg, hogy fel kell növeszteni a mostani korodig. Sok módszer van erre a folyamatra, válaszd a neked legmegfelelőbbet.

Mindannyiunkban létezik egy belső kép a családunkról, amit magunkban hordozunk. Emlékszünk minden bántásra, feszültségre, vitára, veszekedésre. A családállítás során kimondásra kerülnek a családtagok közötti feszültségek, és emiatt oldódnak is. A befejező képben felbukkan a mélyben rejtőzött szeretet úgy, ahogy a kliens a valóságban talán meg sem tapasztalta. Emiatt az ellentmondás miatt előfordulhat, hogy eleinte zavarodottságot érez az ember. A régi és az új kép nem egyezik. Ahhoz, hogy az új kép hatni tudjon, időre van szükség. Eddig a régi kép befolyásolta a viselkedést, most az újnak kell átvenni a helyét. Sok embernek nem könnyű, hogy úgy hagyja hatni a dolgokat, hogy egyszerűen befogadja. Pedig a legerősebben ekkor tudja kifejteni a hatását.
Hogy mennyi idő alatt hozhat elfogadást? Amennyi idő alatt a lélek képes magába fogadni az új képet.

".......igazából a lányommal szembeni féltés motivál ebbéli véleményem kialakulásában. Hogy igen jól látom, hogy éretlen és nincs meg benne az a veszélyérzet, ami megfontoltságra vezetné, és kiszolgáltatja saját magát. Még csak nem is erőszak áldozata, hanem egyszerűen a naivitása miatt nem érzi a veszélyt és a felelősséget mögötte, és nem számol a következményekkel."

Történt már a lányoddal konkrét dolog ami ilyen érzéseket kelt benned feléje, vagy csupán feltételezés? Miből látod jól az éretlenségét? Abból, hogy valaki - 100 lány közül egy - bekerült egy igen kellemetlen helyzetbe?

Nem tudom, milyen a virtuális családfelállítás, :-)) viszont azt mindenképpen érdemes tudni, hogy bizonyos érzések, érzelmek a sajátjaink-e (tehát életünk indokolja-e,) vagy nem. Mert ha tisztában vagyunk ezzel, akkor a hozzáállásunk sokat változhat.