Kedves Aamate!

"Segítesz, hogy megköszönjék-energiát kapj."
Mindig így működik?
Nem függ attól, hogy mennyire vagy jelen a lecsendesedett éned? Mennyire figyeled magad?
Vagy ha nincs is ott az éned, csak megállsz, elengeded, és továbbmész...... és nem töprengsz azon, hogy vajon feléd fordította-e a fejét, hogy bólintott-e, csak mentél tovább az utadon....
Vagy legbelül mégis csak elvárod az Univerzumtól?

A másik, amin nagyon elgondolkodtam:
"aki belül nem érez bűnt magában, nem fél "az ellenőrzéstől" sem.",
Mi van akkor, ha nem magától az igazoltatástól félek, hanem attól a szituációtól, hogy "számonkérnek valamit rajtam" és bárhogy is viselkedek, bármit is válaszolok, nem biztos, hogy megfelelő, elegendő lesz az "igazoltatónak" (maximalizmus?!)
Mi van akkor, ha ebben a szituációban(igazoltatás) én egy "hatalmi-helyzetet" élek meg.
Ha saját múltbéli tapasztalataimat kivetítem minden ilyen helyzetre, ahol megjelenik az egyenruha és a hatalom kettőssége?
Mi van, ha úgy van bűn, hogy nincs is?
Mindig lehet hibát találni! Vagy kreálni! :)

"Mi lenne, ha a szeretetedre pofon lenne a válasz?"
Naponta kapok pofont a szeretetemre (a munkám során), egy darabig igyekszik az ember, újra és újra.... Valamivel mindig felmenti a helyzetet...., ki meddig bírja, addig próbálkozik.... Vagy nem, ez természetesen a belsőnkből eredő erőtől, szeretettől, (vagy minek is nevezzem itt hirtelen) hogy kit hajt, és mennyire.
De mindez persze nyomában sincs az "őszinte, tiszta szeretet"-nek.
Ha az lenne, akkor nem lennék csalódott, dühös, elkeseredett, és nem érezném pofonnak.

Van még nagyon sok minden, amin töprengnem kell! :)

Hálás szeretettel: MBA

Kedves Skorpio!

Azt írtad Bochecha írására? hogy: "Nem találtam célba." Milyen célról beszélsz?
Csak az lehet a cél, hogy mindenki "velem" értsen egyet?
Mindenki más rossz, aki nem bólogat, akinek más véleménye van, aki kérdez, és aki a belső nyugalmával próbál véleményt alkotni? Nem azt mondja, hogy az a jó, amit Ő mond, hanem azt, hogy ezt Ő most így látja. Van különbség....azt hiszem....
Te is e szerint vagy itt jelen. De akkor miért éled meg támadásként, ha valaki másképpen gondolja?

"Többé nem fogok csalódni az emberekben." Miért kellene csalódnod? Nem állsz velünk kapcsolatban. HISZEN "A meditációmba nem jelenik meg az ember,mert nekik már nincs helyük a világban."
(A Te világodban?)

"nincs helyük a világban"
Én, azért még keresem.....

Mindenféle bírálat nélkül: Egy Ember

Kedves Hedi!

"a szülők nagy része sajnos egyet akar. Kiverni a gyerekből, hogy minél magasabb képzettsége legyen"

és mi van az olyan iskolában dolgozó pedagógusokkal, ahol azzal kell nap, mint nap szembesülni, hogy a szülő semmit nem akar.... és a gyermek sem túl sokat?
Általános iskolában dolgozom, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel, kollégáimmal együtt nyolc, vagy van, akinél több:) évig "fogjuk a gyermek kezét", próbálunk utat mutatni, próbálunk a szülőknek is.... hasztalan. Vannak,akik eljutnak valóban a feladásig, a belefásulásig.

Tudok tenni valamit? Egyáltalán, biztos, hogy az én dolgom "mindenki kezét fogni"? Ha elballag tőlünk, már senki nem áll mellette.
Akkor?
Én megtettem, amit megtehettem? Jön a következő osztály?
Talán nem is ez a legrosszabb ebben, hanem az, hogy jön a következő nap, amikor nem építhettek arra, amit előző nap "dolgoztam"-és nem elsősorban a tananyagátadásról beszélek.
Minden nap előről mindent.... újra, és újra...
Ilyen módon hogyan érhetnék el valamit is.....
Talán évek hozadéka. Hogyha elmegy mellettem az utcán, nem megy úgy el, hogy ne köszönjön, és hogy ne kérdezze meg hogy vagyok.
Érzem, és tudom, hogy adok Nekik valamit, talán egyik- másiknak nem is keveset, de mégsem érzem azt, hogy amit teszek az tartós sikert, és könnyebbséget jelentene számukra.
Ezért hiszem azt, hogy míg valaki saját önszántából nem akar jobbat, addig....

Kedves Skorpió!

Én még nagyon az út elején vagyok, és még a megtett lépéseim is igencsak bátortalanok.
De azért kérdeznék, mert némi ellentmondást vélek felfedezni eme írásodban.
Azt írod: "magukkal kell megküzdeniük a világért" vagyis az én egyszerű fordításomban: Nekem saját magammal kell szembeszállnom, ahhoz, hogy "megkapjam" a világomat. Küzdeni csak a csatákban szoktak. Vagy nem?
Miért küzdenék én magammal? Nekem nem szeretnem kellene magam? Megszeretnem?
Nem ez az alapja minden szeretetnek?

Legyőznöm, fölékerekednem???
Nem a csendet és békét kellene keresnem, hanem a csatát, azt a színteret ahol legyőzhetem saját magam?

Miért van az önpusztításra, a saját magam legyőzésére szükségem? Áldozatot kell hoznom? Nem azt mondjátok, és írjátok, hogy MEGÉRTENEM, ELFOGADNOM ÉS BEFOGADNOM KELL?!

Minden nap ezt teszi az ember, CSATÁZIK, LEKÜZD, aki sodródik, hajt, és ráfogja arra, hogy csak így tud boldogulni. Csakhogy a boldogulás nem egyenlő a boldogsággal általában.(persze itt is vannak kivételek:))

"És igen én benne ülök a trutyiban,de veletek eggyütt.Csak abban van a különbség,hogy ezt én felismertem."
Hidd el nagyon sokan felismerjük azt a bizonyos trutyit... és próbálunk megtisztulni tőle, ki gyorsabban képes "tisztálkodni", ki nem, de meg van az akarat, az elhatározás erre....

"És egyedül senki nem mászhat ki belőle,csak közösen."
Az írásod egyik részében azt fejtegeted, hogy mindenki csak saját maga....
Most meg azt mondod, hogy egyedül senki, csak közösen......
???

"Tudom,hogy az ember mindíg a könnyebbik utat választja,mégpedig a másokban való hibakeresést.Magunkban keresni a hibákat,túlontúl fájdalmas."
Miből gondolod ezt? Honnan tudhatod, hogy például én milyen úton jutottam el idáig, ahol most tartok. Nem vagyok már tini, de be kell vallanom, hogy talán néhány éve kezdhettem, kezdtem el élni.
...és látom magamban a hibáimat....

"egyetemista végzettségü nem akar változást......mert van mit veszteniük"
lehet a két diplomámmal nem jól godolkodom, de szerintem mindenkinek van mit vesztenie....
Persze, lehet, hogy most nagy butaságot mondtam. De én még így látom.... :)

" ők győzedelmeskednek felettünk, már a vallás vagyis Buddha és Jézus születésétől. A vallások azok aki törvényeket szabnak,hogy nehogy magunkrataláljunk."
Minden vallás ilyen lenne?
Ha én vallok valamit arról, hogy hogyan lehetne, hogyan lenne jó, élnem az életem, már vallásos vagyok?

Mint írtam nagyon kezdő kereső vagyok még. Éppen ezért merül fel kérdésként és kételyként bennem, hogy akkor, hogyan is?