"Egyáltalán akarunk Mi itt valamit, vagy csak úgy írogatunk? :)"

Csak írogatunk, mert mindennapi gyakorlati értelemben nincs különösebb értelme azon túl, hogy leszűrjük belőle a tanulságokat :) Amíg kellemesen beszélgetünk nincs gond...:D

"Ha az elméd kiürül, a szeretet megjelenik. Amíg a gondolatokkal lefoglalod, mozgásban tartod az elmét, addig az Önvaló ellen dolgozik, de amint sikerül kiürítened, a helyére lép a tudatosság, a szeretet..."

Legtöbben megélik életükben, hogy amikor az ember valamiért "bevadul" ugyanúgy kiürül az elme, ugyanúgy a Most-ra irányul a figyelem, mégsem szeretettel hanem gyűlölettel telítődik, és pusztítani akarunk. Persze emögött nincs megvilágosodott tudatosság, mégis tiszta magabiztosság és félelem nélküliség lesz úrrá az emberen. Meg kell hogy mondjam ebben az állapotban egyáltalán nem szenved az ember.... sőt, Erő van benne és Energia. Persze távolt álljon tőlem, hogy ezt kövessem mert nyilvánvaló, hogy ez egy sokkal inkább káosz-állapot, mint valami tudatos rend.
Pusztán arra akarok célozni, hogy szerintem az Önvaló lényege nem a kiürült elme és a gondolatok nélküliség. A gondolatokkal semmi baj, semmi sem dolgozik az Önvaló ellen, nem kell semmit sem megszüntetni. Az elme lecsillapítása egy opció, de nem az abszolút igazság, vagy út.Az elme magától lecsillapodik ha kell, persze nem árt ha tudjuk irányítani.
Én is saját tapasztalatból beszélek, ami számomra csak azt jelenti, hogy véletlenül se gondoljuk azt, hogy a saját verziónk az igazság. A saját verziónk minket szolgál, de tanítani tettekkel kell nem prédikációval. Innentől fogva viszont nehogy elkövessük azt a hibát, hogy azt feltételezzük hogy a megvilágosodott ember bármivel is érdemesebb mint mi. Élet tapasztaltabb ez tény, bölcsebb ez is tény. De vajon több is, jobb is?

"Azt is tudom, meg értem, amiket Te írsz, mert én is átmentem ezen a korszakomon, amíg így gondolkodtam, hogy ebben a világban csak az erőszakkal, meg a másik átverésével, lehúzásával lehet bármit is elérni."

Félreértettél.
Én ilyent soha nem mondtam. Azt mondtam, hogy csak azért mert szeretet ide meg oda, nem tagadhatjuk meg a többit se. Békés embernek tartom magam, és ezt is hirdetném, DE bizony adódhat olyan helyzet, hogy nem tehetünk mást. Megvan az esélye; kb. 1:10000-hez de megvan az esélye. Még egy megvilágosodott embernél is lehet olyan helyzet, hogy primitív eszközökhöz kell folyamodnia. Nála 1:1000000-hoz de megvan az esélye, mert ő se mindenható!

"...igen. A társadalomban igen. Ha be akarsz illeszkedni, hogy tökéletes tagja legyél"

Az figyeltem meg, hogy az emberek nagy része tisztában van a helyes úttal, is ismeri az igazságot még ha nem is tudatosul benne kellőképpen. A probléma abban van, hogy a sok konfliktus miatt elveszítik a hitüket. Bizonytalanok, félnek és csalódottak. Sokan csalódtak a jóban, a szeretetben, mert nem adja meg nekik azt ami alapból járna. Részemről érthető, hogy miért viselkednek úgy ahogy. Azonban nincs hiba az emberekben se az ego-ban. Az egész probléma kör szerintem félreértések és a tapasztalat hiánya miatt van nagyrészt. Fontosnak tartott ideák és elvek érvényesülnek, az Egyén helyett anélkül, hogy megmaradna a választási lehetőség.

Úgy gondolom a harag, a düh, a félelem soha nem tűnnek el. Még a megvilágosult emberből se. Rendkívül nagy butaság lenne, ha azt hinnénk ezek végleg eltűnnek. Atomnyi méretűvé zsugorodnak, de nem tűnnek el! Inkább háttérbe kerülnek a pozitív érzésekkel szemben, és más értelmezést kapnak. Meg lehet tenni, hogy totálisan kiüresedünk az érzésektől amennyire csak lehet, de így az élet kb. olyan lesz, mint egy film zene nélkül: Száraz mint egy fa.

Számomra a lehetőségeimben - legyek akármilyen szinten - minden benne van. Ez is az is. Tudom, hogy a szeretet a legfontosabb, igen így van, de ha az ember a végcélra koncentrál elveszik a bizonytalanság ködjében. Már eleve ha azt hiszi a végcél a vége, bizony soha el nem éri.

Akinek nincs bátorsága visszaütni, akkor amikor kell, ugyanúgy elveszik benne és gyengévé válik. Ha azt mondom, hogy a gondolkodás "elszakít az Önvalótól", akkor problémás lehet, ha épp a gondolkodásra lenne szükség, én meg nem élek vele, mert állítólag kiesek az állapotomból. Ha vissza kell ütnöm, de elítélem és a szeretetre hivatkozva nem teszem, akkor bizony megfosztom magam ettől a lehetőségtől. Valóban primitív és elavult módszer, de néha napján jól jöhet. Szerintem maga a szabadság tudata az, ami szabaddá teszi az ember lelkét. Annak a tudata, hogy szabad akaratunkban végtelen lehetőségünk van.

Ha azt mondom szabad vagyok, ennek születtem, ez a természetem, úgy döntök ahogy akarok, és ezt őszintén élem meg, még nem jelenti azt hogy elmegyek bankot rabolni, mert azért mégiscsak van józan belátásom, és eszem. Kompromisszumokat kötök, és lehetőleg nem élek vissza vele. Utálhatok egy helyzetet, és dühönghetek miatta, de már nem Szenvedek tőle mert tudom, hogy alapvetően ez csak egy helyzet, egy aktuális állapot, az Élet végtelen kozmikus játékában :)

"Az indiai kasztrendszerben a ksatriják (harcosok, védelmezők, tisztviselők) pontosan ezzel a feladattal birkóztak meg - az életüket gondolkodás nélkül fel kellett áldozniuk valami (anyagi, vagy eszmei dolog) védelmében"

Erre mondhatjuk azt, hogy marhaság is meg, hogy nemes önfeláldozás. Az egész attól függ, hogy működik-e a dolog a valóságban, vagy az egész csak vak hitből fakad?

"...megvilágosodott ember a testét is vígan odadobja, ha úgymond a másiknak éppen erre van szüksége."

De vajon kevesebb lesz-e ha mégsem teszi? Visszavesz-e az ember üdvösségéből bármit is, ha nem így cselekszik? Önzőbb lesz-e? Tényleg ezt kell tennie csak azért mert megvilágosodott, vagy csak szimplán ezt választja, mert mondjuk számára ez az észszerű?

Nem, nem, pusztán felvetek olyan kérdéseket, amelyeket érdemes kibontani.
A blognak az az értelme, hogy elgondolkodjunk rajta. Lehet, hogy nem a megszokott norma, de ettől még hasznos lehet.

Feltéve ha tényleg létezik a vonzás törvénye... (!)