Péter, nem mindenkinek kell okvetlenül belelépni... Olyan is van, akinek a szaga is elég!...:))

A megoldás mindig egyedi. Látatlanban azt mondanám, hogy

- Próbálja ki a leírtakat, vagy bármi mást. Tanuljon meg feltöltődni.
- Keresse a pozitív, sikeres, szeretetteljes emberek társaságát, akik nem élnek vissza a gyengeségével.
- Jó lenne "közeget" változtatnia, ha megteheti, de mindenképpen törekedjen rá.
- Akarja a változást! Olyat senki nem engedhet meg magának, hogy nincs ereje kimászni abból, amit összehozott, mert senki nem mászik ki helyette...

Pici lépésekkel lehet kezdeni. Átnézed, összeírod, hogy mi viszi el az energiádat és mi segíti...
Sokszor csak annyi energia hiányzik, hogy megtegyünk valamit, ami már feltöltődést váltana ki, és a folyamat beindul...

Egyszerű a megoldás: ne tegyél meg valamit, hagyd abba azt, ami elviszi az energiád! Lehet, hogy ez a kis megtakarítás elég lesz ahhoz, hogy képes légy megtenni azt, ami meghozza, visszatölti...

Szia, Edit!

Hadd vessek fel egy másik megközelítést.
Az oroszok ezt csinálják minden kezdővel, én is ajánlanám azoknak, akik az átlagnál jobban befolyásolhatóak, gyengébb energetikával rendelkeznek.

Mint írtam, magam is azt vallom, hogy a szeretet tudatos kiáramoltatása a lehető legjobb védelem, mert aki ezt már képes megtenni, semmilyen rosszabb minőségű energiát nem szed össze. De, emelje fel a kezét, aki ezt már kiesés nélkül tudja csinálni...

Szóval, tőlünk egy picivel keletebbre, a kezdőknek válogatás nélkül megtanítják az önfenntartó energiapajzs használatát, és a folyamatos tudatos töltődést az égi és földi energiával. (Nem a pránával, mert azt tiszta formájában gyakorlatilag csak a természetben lehet felvenni, különben más emberek tudattartalmai is hozzákeverednek).

Addig hagyják rajtuk a védelmet, amíg belülről energetikailag annyira megerősödnek, hogy a napi stresszeket, addig önbizalomhiányos szituációkat már sikerrel tudják kezelni. Ez gyakorlatilag egy ego-erősítő folyamat, amikor megnő az énközpontúság, az önzés, az önérvényesítő képesség, stb. (Miről is szoktunk blogolni? Légy képes szeretni önmagad, mert különben másokat sem tudsz szeretni...) Az ego-t előbb fel kell építeni, ki kell teljesíteni (önmegvalósítás), majd utána szépen feloldani a saját maga belátásával.

(Ez szerintem a mi nyugati civilizációnkban használható út... Vannak más utak is, ahol pl. az egót megpróbálják kidobni, átlépni, nem foglalkoznak vele, stb. - ahogy látom, ebből gyakran elfojtások születnek)

Most jön a lényeg, a felvetett folyamat jobbik oldala... Ugyanis azzal jár, hogy a belső energiatelítettség következtében a tudatalattiban lappangó összes kondicionáltság felúszik, mint trutymó a víz felszínére, és észrevehetővé válik! Elkezd fokozottan megnyilvánulni, amíg valamit nem kezdesz vele... Először önző, agresszív lesz valaki, vagy ha megéli a félelmeit, elsüllyesztett kudarcait - a fokozott energiamennyiség nem engedi depresszióba süllyedni, hanem egy "csakazért is megmutatom" állapotba viszi. Karmát fog teremteni, de nem öntudatlanul, mert tud arról, hogy önmaga indította el folyamatot, így a hatásokat is tudatosabban fogadja. Vagyis, ugyanaz történik, mint egyébként a maga természetes módján, csak kissé felgyorsítva... Modellezve és sűrítve.

A legfőbb hozadék pedig az, hogy a lelked mélyén várakozó kedvenc dolgok, amelyeket majd egyszer, ha minden összejön, és a feltételek adottak lesznek, szeretnél csinálni - ezek is elementáris erővel törnek fel! Olyannyira, hogy semmi mással nem akarsz foglalkozni, csak ezekkel... MOST! Aztán később már belép a megkülönböztető képesség, meddig mehetsz el, csökken az önzés, belép a saját jó energiaállapotod megosztásának a szükséglete másokkal is...

Elismerem, minden védelmi burok valahol elszigetel. De vajon a saját hülyeségünk, programozottságunk nem szigetel el? A módszerben benne van a kockázat, hogy valaki a megnövekedett képességeit még önzőbb dolgokra fogja használni... (szerintem amúgy is önző lett volna még nagyon sokáig) De ott van a "mellékhatás", hogy aki jó energiaállapotban van, mert nem cincálták szét a befolyásolhatósága következtében, annak nincs késztetése a játszmázásra és mások manipulálására.

És ami a legeslegfőbb... Az energiapajzs megvéd a tömeges manipulációtól, a marketingtől, a politikától, a kollektív tudattalanból jövő összes programozó hatástól! Az ember megszűnik marionettként működni. Kénytelen maga megválasztani, kihez, hová áll be ideiglenesen, mely hatásokat fogad el, melyek viszik előbbre a saját útján.. És akkor még nem beszéltem egy csomó olyan technikáról, ami közben az intuíciót erősíti, és összekapcsol a felsőbb ÉN-el.

Nos, hogy teszik a koncepció? Lehet vitatkozni rajta...

Kedves Kavics, a feltétlen szeretet ego-ból nem osztható, érezhető, vagy kiáramoltatható... Az ego mindig csak akkor szeret, ha viszont is kap szeretetet, vagy inkább fordítva, csak akkor és azt képes szeretni, ha valaki a megfelelő figyelemenergiát/szeretetet megadja neki.

Csak az egonak valamilyen szintű meghaladása (a tudatosság torokcsakrától felfelé tartó szintjei) - a másság elfogadása, a saját lelki folyamataidnak megfigyelése és ellenőrzése, a játszmázás túlhaladása, az intuícióra való hagyatkozás után, amikor már képes valaki tartósabban egyesülni a felsőbb ÉN-jével, s rajta keresztül a még magasabb spirituális energiákkal - csak ezután képes valaki a feltétel nélküli szeretet tartós állapotára. Addig is sikerülhet rövid időre emelkedettebb állapotainkban... de nem jellemző.

Úgy is mondhatnám, hogy egy olyan energiaállapot, amikor mindent és mindenkit elfogadsz olyannak, amilyen, egynek érzed magadat a világgal, nincs benned elégedetlenség, ezért nem foglalkozol folyton önmagaddal és azt keresed, hogyan tudsz másoknak is ebbe az állapotba jutni. Azt érzed, hogy senki nem rövidíthet meg, mert kapcsolatban vagy a szeretet forrásával, ezért bőven áramoltatod mindenkire, feltétel nélkül... Talán a tiszta önzetlen barátsághoz hasonlít kicsit, de több annál.

Lehetne még sok mindent hozzátenni, most ez jött ki hirtelenjében... Az már egy nagyon jó jel, ha keresed ezt az érzést, tudni szeretnél róla, törekszel feléje... és egyben nagyon nehéz is lehet, sok sérülés érhet, ameddig meg nem erősödsz benne. De nincs más út.

Tehát én inkább azt mondom, hogy tudatossági szint kérdése. Lehet döntésnek is nevezni, mert a megértés és elfogadás után valóban van egy pillanat, amikor eldöntöd, hogy közömbös maradsz, vagy nyitott és segítőkész (kifelé áramoltató) valaki iránt. Na most, ha egy valami, vagy valaki is van, aki iránt ezt nem tudjuk megtenni, akkor az még nem a feltétel nélküli szeretet állapota.

Közben visszaolvastam egy kicsit az eddigi hozzászólásokat... Az igazi szeretet valóban nem érzelem, mert az érzelem gondolati, elmés eredetű, tehát csak azt szeretem, akiről úgy gondolom hogy érdemes rá... Az érzés viszont más! Érzésnek nevezhetnénk!

Óriási hibája a pszichológiának is, hogy összemossa a kettőt, és lépten nyomon mindenki ezt teszi. Az érzés mindig testi eredetű, az ingerek által jön létre, de pszichés összetevője is van. A legfőbb különbség, hogy tartósabb, mint az érzelem... Az érzelem gondolati eredetű, és éppoly gyorsan változhat, mint maga a gondolat. DE - a gyakran ismételt gondolatokból előállt gyakori érzelmek szintén érzésekké válnak, tartósá válnak, átmennek közérzetbe. Mint a a szél által (gondolat) egyirányba görgetett hullámok (érzelmek) a víz alatt áramlást váltanak ki (érzések). És itt már nem is lehet őket megkülönböztetni a testi eredetű érzésektől - ez a pszichoszomatikus hatás.

Úgy vélem , valami hasonló lehet a feltétel nélküli szeretet "érzésével" is - ha tudatosan választom a folyamatos kiáramoltatását fűre, fára, gazra, virágra, akkor ez átmegy valamiféle állandó és felemelő energia érzetbe, amikor tudod, hogy kapcsolatban vagy az Önvalóddal...

Szeretettel: hermess