Ezt a Erényes vagy erélyes vagy?- című beírásra válaszoltam, csak nem oda tette :(
- Valóban, de mire észrevettem, már nem tudtam javítani :)

ArkAngyal

Rendben, most már kellőképpen fel van hívva a figyelmem lassan arra is, hogy néha napján cseréljek zoknit :D

Nem magyarázkodásokat írtam (bár, ki, "minek akarja érteni" is a kérdés), félreértés.
Valamire felhívás. Felhívás arra, hogy amikor minősítünk valakit, akkor mindig magunkat is nézzük meg, ahogy Te írtad. Minden tanulsággal jár, nincs olyan ami ne így lenne.
Mikor úgy gondoljuk,a kiteljesedés, önmegvalósítás útján járunk, és találkozunk akár ilyen, az én esetemmel hasonlatos helyzettel, akkor kiütközik, hogyan is kezelek valamit.
Milyen alaphelyzetbe állok? Támadás, védekezés, netán önvizsgálati, vagy mindez együtt? Felsoroltad mindazokat a dolgokat, amit eddig leírtam (beskatulyázást, bezárást, kirekesztést, stb.), csak nem tudom, hogy fontolóra kerül-e az, hogy ezek valójában mennyire korlátozzák az embert a "tökéletesség útján" a "mindent egybe, és hozzátartozónak látni" fogalomban? Igen, azok a bizonyos emberi tényezők...
Lehet a cél pont az volt, hogy erre felfigyeljünk mindannyian? Honnan tudjuk, vagy mehetünk-e biztosra abban, hogy honnan kapunk üzenetet?
Monológ? Csak én tartottam monológot, vagy az én vehemenciám miatt tűnt fel jobban, és maradandóbban?
Tény, az élet keménységre tanított, és ezért a kissé dejómindenúgyahogyvan, vagy hanemisdeakkoris :)
érzés tőlem távol áll. Jha, persze, hogy a maga módján mindenkit keménységre tanít az élet, csak a "mihez képest? " - itt is a sarkalatos pont.
Magamhoz képest engem igen, magadhoz képest valszeg téged is igen...és sorolhatnám...

Lényeg, szerintem annyira ki lettem vesézve, hogy eljött az idő, amikor mindenki magát is próbálja meg önmagában! - kielemezni, mit, miért, és valóban jó ez úgy?
Önmagunknak választ adva, és azt elfogadva dőlhetünk hátra a karosszékben... vagy "állhatunk fel" cselekedni, ha nem tetszetős a válasz...
Ha minden értünk van, akkor ez az egész is csak értünk volt.

Kellemes napot, és elmélkedést mindenkinek.

ArkAngyal

Egy megjegyzés. Ablakba kiülésem sajnos a gerincem miatt volt, mivel a visszabénulás felé tartok. Ültem tolószékben sokáig egy autóbaleset miatt, ahol is utasként sérültem, és ennek manapság sajnos eléggé érezhető az utóhatása, ami dokik szerint "ezzel együttélés"-es eset. Ebbe spec. nem kell belelátni dolgokat ;-)
Másra is rájöttem, mivel hajnali 4-ig gondolkodtam, (nem tudom, bárki más ilyen esetben hasonlóképpen tesz-e?), hogy miért is konfrontálódok, mi nekem ebben a jó? - mert én speciel mindig megnézem, vizsgálom egy dolog két oldalát. Arra a következtetésre jutottam, hogy ha valamiről beszélgetünk, vitázunk, stb. az mindig valahogy egy éppen aktuális, akár sarkalati pontra mutat rá.
Mindenki döntse el, aki részt vett ebben a vitában - vagy magában tartotta a véleményét, de van/volt neki -, hogy önmaga számára milyen tanulsággal, netán lehetőséggel járt.
Én megpróbáltam nem minősíteni senkit úgy, hogy abban pejoratív értelem kapcsolható legyen, ellenben én kaptam sok minősítést, találgatást, de telitalálatot is. Ha valaki valóban végigolvasta bejegyzéseim, és hozzászólásaim, nem csak átfutotta, és megpróbált nem beskatulyázva olvasni, akkor a sorok közt (és most vonatkoztassunk el a "pufffog"-tatásoktól) ráérezhetett volna sok mindenre velem kapcsolatban.
Amire kíváncsi lettem, hogy egyáltalán megfordult valaki fejében az, hogy valójában megismerni valakit, mielőtt kijelentem rá, hogy ilyen, meg olyan, és ez, és ez miatt viselkedik így úgy amúgy?
Igen, találkozunk akár naponta is olyan egyéniségekkel, akik vagy túl harsányak, vagy teljesen más aspektusokkal látja ugyanazt, mint én, vagy Te, vagy bárki, vagy éppen totál ellentétes látásmóddal rendelkezik, és kezel le dolgokat, helyzeteket. Rendelünk hozzá egy bélyeget, egy képet, és innentől bármikor ahhoz hasonlóval találkozunk, az "ideologizáltan" rányalt bélyegen keresztül látjuk csak, és megítélésünk nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem változik.
Voltak az írásaimban olyan kérdések, felvetések, amik teljesen elsiklottak a figyelemközpontból, mert a személyiségemmel foglalkozás betöltötte a látómezőt.

Egy számomra igen tanulságos esettel zárnám soraimat. Ez az eset Jamie Oliver-el esett meg, aki egyszer egy nagyon erős "erőpróbán" esett át. Olaszországban olasz étteremben olaszoknak tradicionális olasz ételeket kellett elkészítenie, olasz szakácsbarátja kérésére. Kitalálták, hogy minden vendég kap egy papírlapot, amin Jamie Oliver készítményeit pontozhatják, és megjegyzéseket is írhatnak rá. Nagyon izgult Jamie, nagy kihívás volt számára ez az egész. Mindent beleadott, és a végén összeszedték a papírokat. Kettészortírozta Jamie a fecniket úgy, hogy egyik kategória jó pontszám, és megjegyzések, másik kategória a rossz pontok, és kritikák. Büszke volt arra, hogy nagyon sok jó kritika érkezett, és csak pár rossz, vagy elégséges véleményt kapott.
Mikor ezt elmondta olasz barátjának, az megkérdezte tőle, hogy melyik a jó kupac? Rámutatott Jamie, mire a barát megfogta a jó oszlopban lévő papírhalmazt, és eltépte, kidobta a kukába Oliver nagy megrökönyödésére. Ugyanazzal a mozdulattal megfogta a rossz kritikákat tartalmazó oszlopot, és Jamie bal felső zsebébe nyomta ezzel a kísérő szöveggel: Ebből tanulhatsz! - a másik nem érdekes.

Én beteszem a felső zsebembe amit kaptam, és átolvasgatom, emésztgetem, mert megtanultam, hogy valójában a "rosszból" (mert mi a jó? Mi a rossz? Ki mondja meg???) lehet tanulni.
Jóból azért nem nagyon, mert a jó nem más, mint visszaigazolás, hogy valamit "jól" megtanultál, "jól" állsz hozzá, stb.
A "rossz" az, ami megmutatja, hogy nem vagy "tökéletes".
Reménykedem, hogy más is beteszi a felső zsebébe eme paklit, és nem csak a "jót" tartja meg magának...
A "csak jó", csak illúziókat keltene...

ArkAngyal

Sanyi. Ne mond, hogy ennyire valóban beskatulyáztad azt a napom, és valóban csak egy oldalról látod a dolgokat. Hol marad akkor az elfogadás, a "Minden ami egy", nincs rossz jó nélkül? - avagy mindennek értéke van, és minden értünk van fogalmak? - mert ezekkel akarunk élni nem? Ezekkel látni magunkat másokat, a világot, hogy akár jobbá váljon?
Kérdeztem, hogy miért nem a megfigyelő szerep jutott nekem aznap? - miért rántottam magamra azt, amit? - valamiért kellett. Hát, ha senki nem gondolkodik el rajta, akkor én se fogok, mert egyoldalú lenne.
Milyen lehetek? Hát, milyennek akarsz látni? Ez azon is múlik, hogy miképp látom a másikat, és miképp Ő magát, vagy engem. Azért is lehet így, mert éppen az embernek az adott pillanatban milyen napja van/volt, így milyen a hangulata, és mit is várna el másoktól, és mit önmagától?
Mellesleg baj az, ha valaki nem felel meg annak a képnek, amit akarunk látni, és láttatni? Mint írtam, valóságban pont a különbségek, és azok észrevétele teszi objektívabbá az igazságot.
Lassan, finoman mondva, kellemes hangsúlyban, megválogatva a szavakat ugyanúgy tanítás valami, mint akár fennhangon, számot kérően. Kéretlen? Ki határozza meg?
Mint tudjuk, az igazságnak 3 oldala van. 1. Objektív 2. Szubjektív 3. Valóban csak a hozzánk legközelebb eső része :) Ha más blog-okban olvastak engem, akkor megtalálható a "másik arcom" is ;-)

Írtad előzőleg, hogy megfigyelted, milyen hatások, érzelmek, viszonyok léptek fel benned annak hatására - amit nevezzünk akár arroganciának, nagyképűségnek, stb. - amit képviseltem adott helyzetben.
Senki észre se vette?- hogy rengeteget dicsértem is, és nem a kompenzálás miatt.
Legtöbb beleszólásom kérdésként merült fel, csak tényként lett kezelve. Erről (is) írtam előző, hosszabb üzenetemben.
Most akkor valóban vizsgálod magad, (mert akkor érthetőbb számomra a viselkedésem) vagy kéretlennek kiáltod ki és tanításnak (nem pedig pl. figyelemfelhívásnak)? Ez ellentmondás nemde?
Sztem egyáltalán nem, vagyis abban az értelemben nem tanítás volt, mint ahogy azt szoktuk kezelni, vagy érteni. Ha másképp, és másnak vesszük, pl. figyelemfelhívásnak? - amivel foglalkozni kell... Akció-reakció... semmi más, mint megfigyelni magunkat, másokat, reakciókat, és ezeket kezelni, vagy úgy hagyni, ha kell? Ha így nézzük, más lesz a leány fekvése? Kevésbé szigorú?
Én nem tagadom, hogy valóban erényes vagyok, HA valamiért kell. De többnyire az alázat belső erővel egyenlő arányban van bennem, ezt az évek alatt, és helyzetek következtében elértem.
Még figyelgetem magamon, miért van az, hogy bizonyos helyeken igenis erényesebb vagyok, máshol pedig hallgatok, viccelődök, és csak "simogatok" vaskesztyű nélkül?
Ha más nem, majd az idő igazolja a dolgokat, hogy ez az egész kihatás milyen eredményeket hoz, és valóban ami most rossznak tűnik, az "holnap" is rossz lesz, vagy rájövünk akár együttesen is hasznára?
Amiket írok, az számodra másoktól lehet, hogy nem ennyire ezós frázisoknak tűnő, csak talán olyantól, aki beásta magát egy skatulyába?
Késtem a taliról, és amíg meg nem érkeztem, lassú ismerkedés volt. Aztán hirtelen belevágtunk a dolgokba, jöttek a Tmák, az észrevételek, építő jellegű viták, most meg a kritika... és csak egy oldalú kritika, ha jobban megnézed... Valóban csak egy oldala van ennek az igazságnak, és valóban csak nekem kell valamit nagyon megtanulnom? Ez a lehetőség is benne van a pakliban, el nem vetném... Csak nem érzem igazságosnak...

ArkAngyal