Én is így kezdtem, csak mondjuk egy Mérgező szülők című könyvvel és pontosan négy évvel ezelőtt.
De már akkor is szerencsés helyzetben voltam, volt saját lakásom és több száz kilométerre a szülőktől. Akiket, hát lehet hogy mi választunk állítólag, de nem hinném hogy azért, hogy leéljünk mellettük évtizedeket még felnőttként is, meg hogy merthogy "dolgunk van egymással".. Nem hinném..
Én úgy érzem, arra voltak jók, az én esetemben legalábbis, hogy felszedjek gyerekkoromban bizonyos - és a továbblépésem számára későbbiekben fontos - meghatározó tulajdonságokat. Őszinteség meg ilyenekre gondolok, amik tényleg meghatározóak lettek végül abban, hogy eljutottam oda, ahol most vagyok..
De ennyi. Helyén kell kezelni őket, tartozunk nekik bizonyos fokú hálával sokmindenért, persze... viszont ne misztifikáljuk túl ezt a kapcsolatot ha nem muszáj, szerintem.

sokszorolvasós és nagy segítség, köszönet!

Ugyanígy vagyok én is és ez néha(?) nagyon elkeserítő tud lenni. Nincs a(z egykori(?)) barátaim, ismerőseim között olyan, akivel érdemben ilyen témáról tudnék értekezni, viszont én meg nem nagyon tudom magamban tartani ezeket egy ideje.
Sokszor őrületnek tűnik ez az egész amiken az elmúlt hónapokban, években keresztülmegyek, átlátok összefüggéseket amiket az ismerőseim nem, fejlődök (a magam módján) míg mások nem.. Sokszor besokallok ezektől az egymásnak feszülő ellentétektől és inkább szívesen "visszatompítom" magam alkohollal. Ha meg ilyen állapotban társaságban vagyok, akkor vissza se tudom fogni magam és gyakran "spirituális tanító"-vá iszom-szívom magam, amit már én is unok. Szóval az utóbbi egy évben egyáltalán nem fogom vissza magam az ismerőseim között, voltam csendben eleget, évtizedeket, sokan persze most néznek igazán furcsán rám, míg a régi, csendes, primitívnek tűnő énemet fogadták el anno igazinak.
De hát nem tudom csendben végignézni ahogy számomra kicsit is fontos emberek óvodás módjára, "játékszabályokat" nem ismerve, kárt tesznek magukban vagy másokban gondolatokkal, szavakkal, tettekkel. Sokszor tudtukra adom, hogy rossz szabályok szerint játszanak, nem materiális világban élünk és hogy annak a "játékstílusnak" épp mik a következményei - hogyan is nézhetném végig ezeket szó nélkül?
Egyszóval a magány, elszigeteltség csak fokozódik.

ha netán igen a válasz, akkor mennyi idő alatt? hol van az intervallum két határa, elméletileg akár egy élet alatt is teljesíthető?