Köszi hogy részletezted.
Nagyon óvatosnak kell lennem, mert olyanért is hajlamos vagyok önostorozni, amiért nem kéne. Tehát ha vesszük a figyelmetlenséget: meg kell húzni a határt, hogy hol van a figyelmetlenség, (az hogy másra nem figyelek oda rendesen) és hol kezdődik az a megfelelési program, hogy jó kislány legyek, ne okozzak fájdalmat másoknak, ezért háttérbe szorítom magam... de hogy viszonyul ez az egész ahhoz, ami belőlem jön? Itt kapcsolódik be a másik tészta: az őszinteség. Természetesen magam felé, ez hozza magával mások felé is... aztán hogy mit kezdenek vele, az már rajtuk múlik...

Rá kellett döbbenjek -én, a lusta trehány szeleburdi művészlélek-, hogy micsoda maximalista hajcsár tudok lenni magammal, ha önismeretről van szó! Egyből akarom az eredményt, nem a lépcsőfokokat, hanem a tetőt! Hogyhogy nem nyilvánul meg ez a maximalizmus az alkotásban?! :) mindenesetre dolgozom rajta, hogy ezt a két területet egyesítsem magamban :)

Tehát nagyon vékony hártya a határ, és az őszinteségen áll vagy bukik. Most ott tartok, hogy tudok neki örülni, és megdicsérem magam a lépcsőfokváltásokért is:) plusz beiktatok egy kis pihenést (itt meg a lustaságra kell ügyelni) tudatosítom a lépcsőfokot, abban rejlő tökéletlenséget és a sikert, hogy haladok :)