Önmarcangolás feketén :)
Néhány éve nem iszom kólát. Annak ellenére, hogy szeretem. Eldöntöttem ugyanis (bár csak a felszínen), hogy nem teszem ki az amúgy is érzékeny emésztésemet ilyen maró, ártó dolognak. Amikor más itta előttem és megkívántam, elég volt megszagolni.
El is neveztem folyékony kátránynak. :)
A történet másik szála a nyári önmegvalósítás táborra nyúlik vissza, ahol a munka-meditációban az jött, hogy amire leginkább képtelen lennék, az az aszfaltozás, holott pont a járda-téma által találtam magamra a művészetben, a képgrafikában (kvázi a munkámban, bár még egyetemre járok). Ebben a témában alkotok máig. Mikor mondtam, hogy mennyire meglepett ez az eredmény, Dóri megkérdezte, miért taszít ez a munka. Mert mérgező. És mivel mérgezem magam? Az önostorozással, önmarcangolással.
Visszatérve a kólára: A napokban meglátogattam egy kedves ritkán látott barátomat, és nem bírtam magammal: egész délután kólát ittam. A rosszabbikat. Cukormenteset. Mint valami drogos, aki nem bírja tovább cucc nélkül, még még még, míg túladagol. Talán egy litert is magamba döntöttem, és mondanom se kell, már aznap este rosszul lettem. Négy napon át, bármit is ettem, a gyomrom lázadt. Mart, égett... én meg folyamatosan dühöngtem hogy hogy lehettem ilyen hülye! Rettentően haragudtam magamra.
Tegnap a meditációs gyakorláson mégis meggyógyultam: valamelyik meditáció alatt hirtelen eszembe jutott (a Belső Mester biztos súgott:)) hogy meg kéne bocsátanom magamnak a kólázást. Hogy ez hogyhogy nem fordult meg eddig a fejemben?! Pedig pofonegyszerű! Magam elé képzeltem ahogy ülök az ágyon és mohón iszom azt a randa fekete löttyöt, és jó hosszan megöleltem magam. Mintegy varázsütésre elmúlt a fájdalom. Utánanéztem már korábban is a gyomorégés lelki okának: önmarcangolás. Persze-persze... Aznap még bele-belenyilallt ha valami önostorozó gondolatom támadt, azóta békében élünk :)
A kóla, mint folyékony kátrány, az aszfaltcsinálás, önmérgezés önmarcangolással... azt érzem, bezárult a kör.
És ezentúl, ha megkívánom, meg fogok inni egy kevés kólát. :)
Hozzászólások
15 hozzászólásAz önmarcangolás- alapproblémádra nem megoldás, de már készítenek bio kólát. Furán hangzik, mi? :D
Csupa egészséges cuccból van, ez tuti, mi is áruljuk a bio boltunkban. Többek közt én is megkóstoltam, és csak egy nagyon kicsit más az íze. Sőt, megkockáztatom, finomabb, mint az eredeti.
Persze drágább is valamivel, de szerintem próbáld ki :D Koala Kolának hívják :)
Köszi szépen, beszámolok, ha megkóstoltam! :)
Igazából kíváncsian várom, mikor lesz megint ihletésem kólára, és hogy hat majd, ha jobban megdolgozom ezt az önmarcangolás témát. Feltételezem, hogy ahogy tudatosodom az önszeretetben és kevesebbet vagy akár egyáltalán nem ostorozom magam lelkileg, akkor nem fog kiborítani se fizikai síkon (egészség) se lelki síkon egy-egy pohárka igazi kóla, ha épp úgy adódik...
bármilyen méreg hatástalanítása, ha valaki ismeri ennek a technikáját. Ajánlott technika hogy szeretem és elfogadom magam :-) Yogik képesek hypót inni. Voltaképpen minden egészséges solár csakrájú ember ezt teszi, mérgeket hatástalanít, mert amit egy átlag ember megeszik ( velem az élen ) az több, mint egészségtelen, inni is iszom Pepsit, kínai zacskós leves az Auchanból amiben több az E mint a nem E :-D stb.
A fő probléma abból adódik, hogy a szervezetnek a méreganyagok semlegesítése jelentős energiájába telik, ezt az energiát másra kellene felhasználni.
Épp az önszeretetre lyukadtam ki.
És valóban a szervezetnek is jobb ha E vitamint eszük max, ami nagy E-vel kezdődik. vagy pl. E pret :DDD
szép, szép, kicsi Sikka!
Hogyan? Mi lesz a következő lépés? ;)
Szeretném, ha TE mondanád most meg ;)
Puszi
kicsisikka nemérteni kérdés... :)
Nekem is nagyon ismerős ez a kóla nem ivás, meg az ivása utáni bűntudat kérdése is.
Mostanában már azt szoktam csinálni, hogy bármi egészségtelent eszem vagy iszom (édes cukrászdai sütit eszek, kólázok), tudatosan bevállalom, hogy oké, most megkívántam, megeszem és megiszom, és kérem a szervezetemet, hogy a hatalmas erőtartalékaival közömbösítse az elfogyasztott cucc hatásait.
S így csodálatos módon - mintegy szeretettel engedélyezem magamnak, hogy kicsit élvezkedjem is, de - a szervezetem valóban közömbösíti a hatásokat és semmi bajom nem lesz tőle.
Az önmarcangolás viszont egy kemény dió önmagában is, mert számtalan formában visszatér, ráadásul alig észrevehetően. Ez különösen igaz ilyen fényszegény, borús napokon, amikor úgyis fáradtabbak és fásultabbak vagyunk, ennek ellenére pörgünk az ünnepi készülődés lázában égve.
Ha valakire ez most nem igaz, azt csodálni tudom, de a környezetemet elnézve ez sajnos többünkre igaz.
Idegesebbek, türelmetlenebbek vagyunk, ugyanakkor soha nem látott mértékben vágyunk egy kedves, jó szóra, egy mosolyra, egy ölelésre.
Mit tudok kezdeni ilyenkor az önmarcangoló hajlamommal? Először is jó, ha felismerem, hogy mi késztet a szomorkás, búslakodós, önemésztő hangulat megélésére... miért hibáztatom magamat (még mások helyett is, akár)?
Ha a felismerés fénye felcsillan, akkor már jöhet az önszeretet gyakorlat, elengedés lelkigyakorlat vagy oldás (belső vagy külső segítséggel)
Nekem még az is segítség, hogy gondolatban szeretettel megsímogatom annak az egykori önmarcangolós kislánynak (aki én vagyok) a fejecskéjét, hogy ej-ej megértelek, szeretlek és segítek neked felnőni a jelen helyzetekhez ... vagy beszélgetek vele, hogy nincs okod félni, biztonságban vagy, szeretetben élhetsz,... ami épp eszembe jut, amire éppen akkor a legnagyobb szükségem van ... merthogy ő egy mély belső szükségletért áhítozik ilyenkor, azt kell kideríteni, hogy most itt éppen miért...
s bizony ennek kiderítése sokkal körülményesebb mint egy gyors önváddal elintézni a dolgokat.
Köszönöm :)
Igen, én is az önszeretettel foglalkozom... ezt találtam ellenszert :)
A hidegtől nem vagyok rosszabbul egyáltalán.. sőt ;)
szóval: én keresem most azokat a dolgokat magamban, amik elválasztanak a szeretetemtől. Erre vonatkozott a kérdésem is: mikor nem szereted magad? és mi van mögötte?
Mindenki így működik: vajon mi másért akadnánk ki, ha valakit megsértünk pl.: a figyelmetlenségünk miatt. Gondoltam, emlékszem majd, h nincs más teendő, csak megnézni, amit múltkor. Hebehurgya voltam, akkor megszeretgetem ezt a részem is, befogadom magamba.
Valahányszor ilyesmi szituba keveredek, csak annyi történik, egy újabb elképzelést, elvárást látok meg, amit magamba kell fogadni. Ezt tudjuk csak adni is másoknak is, magunknak is: feltételekhez kötjük a szeretetünket. Ha egyet értünk, szeretjük egymást, ha nem "szópárbaj" indul :). Mint itt az oldalon s :).
Az önismeret itt indul. Észreveszem magamban is a feltételeket, és elengedem őket, befogadom őket. Van, amit már túlhaladtunk,van amit még nagyon is intenzíven élünk. Nem vagyunk tökéletesek? Na és?
Amíg viszont nem tárogatjuk fel ezeket, addig lehet ugyan próbálgatni mantrázni, h szeretem önmagam, meg gondolkodjunk pozitívan, meg ilyen baromságok, víziók, a lényeg, ami a mélyben megmutatná magát forr tovább. Be kell engednünk tudatosan minden minőséget! Másképp hogy akarjuk megélni a TELJESSÉGET?
Akinem hiszi, meg járjon utána :).
Köszi hogy részletezted.
Nagyon óvatosnak kell lennem, mert olyanért is hajlamos vagyok önostorozni, amiért nem kéne. Tehát ha vesszük a figyelmetlenséget: meg kell húzni a határt, hogy hol van a figyelmetlenség, (az hogy másra nem figyelek oda rendesen) és hol kezdődik az a megfelelési program, hogy jó kislány legyek, ne okozzak fájdalmat másoknak, ezért háttérbe szorítom magam... de hogy viszonyul ez az egész ahhoz, ami belőlem jön? Itt kapcsolódik be a másik tészta: az őszinteség. Természetesen magam felé, ez hozza magával mások felé is... aztán hogy mit kezdenek vele, az már rajtuk múlik...
Rá kellett döbbenjek -én, a lusta trehány szeleburdi művészlélek-, hogy micsoda maximalista hajcsár tudok lenni magammal, ha önismeretről van szó! Egyből akarom az eredményt, nem a lépcsőfokokat, hanem a tetőt! Hogyhogy nem nyilvánul meg ez a maximalizmus az alkotásban?! :) mindenesetre dolgozom rajta, hogy ezt a két területet egyesítsem magamban :)
Tehát nagyon vékony hártya a határ, és az őszinteségen áll vagy bukik. Most ott tartok, hogy tudok neki örülni, és megdicsérem magam a lépcsőfokváltásokért is:) plusz beiktatok egy kis pihenést (itt meg a lustaságra kell ügyelni) tudatosítom a lépcsőfokot, abban rejlő tökéletlenséget és a sikert, hogy haladok :)
Dualitásban élünk.
Azt könnyedén meglátja mindenki: ki "rossz", vagy "jó" ember! Ahhoz kell őszintének lenni, mikor vagyok én rossz, vagy jó ember :).
Minél több dolgot fedezel fel, rájössz, a dualitás a legnagyobb illúzió. Nincs sem nem jó, sem nem rossz ember.
Az a baj, az ember csak jó akar lenni. Megtagadja saját sötét oldalát, ahelyett, h szembe nézne vele, felfedezné, önmagába fogadná.
Gondoljunk bele, mikor meghallgatunk valakit, ha a komfort zónánkon kívül eső dolgot mond, h szörnyülködünk. Meg is van a véleményünk. Elfelejtjük, sőt, nem is tudunk róla, bennünk mikor mi megy végbe, könnyedén sütjük a másikra a bélyeget! De ha figyelünk, akkor fogunk emlékezni is, még ha nem is egyezik az eset!
Ott a baj, csak egy téren nézzük meg a dolgokat. Féltékenység nem csak párkapcsolatban lehet, ott feszülhet bárhol.
Női oldalam elfojtása érinti az anyagi világom, szexualitásom, baráti kapcsolataim, mindent, ami a kül-, és belvilághoz köt. Nem csak ez, minden, ami bennem mozog. Minden összefügg mindennel.
Ha kicsit önmagunkon dolgozunk, akkor egyre több dologban fedezzük fel, nem vagyunk mi sem tökéletesek (de miért is lenne ez baj? ez is egy önostor: jók legyünk, tökéletesek legyünk!!) , sőt, egyre több egységet veszünk észre másokkal is! Mindig azt kell elfogadni, ami VAN! Nem pedig új szerepeket magunkra erőltetni: légy nő. Köszi :). De addig, amíg azok a minőségek állnak reflektorfényben, amik ezt nyomják el bennem, csak újabb önhazugságba esem. Ha már befogadom a férfit, a keménységet, agressziót, stb. Akkor színre lép a NŐ. Magától.
Önismeret mellékterméke: emberismeret. Egyre jobban látod, ki hogy működik, ki beszél könyvekből és ki éli is, amit mond :). A legjobb dolog amit önmagunkért tehetünk: önmagunkra figyelünk, megismerjük, ki lakik bennünk :).
Sikka, merj élni, megélni, befogadni önmagad minden aspektusát! Korlátaink dőlnek le, egyre jobban tágul így a tudatunk. Csak annyi történik, újabb lépést teszünk a teljesség felé.
Csoda vagy!! Minden pillanatban!!!
Ölellek!
addig élünk dualitásban, amíg jó-rossznak címkézzük a dolgokat...
ha nem fogom rossznak címkézni a kólát, nem is fog bántani :) és így tovább a többi önostorommal
"Most ott tartok, hogy tudok neki örülni, és megdicsérem magam a lépcsőfokváltásokért is:) plusz beiktatok egy kis pihenést (itt meg a lustaságra kell ügyelni) tudatosítom a lépcsőfokot, abban rejlő tökéletlenséget és a sikert, hogy haladok :)"
Ünnepeljünk!!!
tegnap ünnepélyesen kólát ittam :)
jól vagyok :)
kössz mindenkinek! :)
Hát nem haltál bele:D
Ezt örömmel konstatáljuk.
Nekem ,ha tejet kéne innom,biztos hogy összehánynám a helységet,meg a csirkebőrétől is.
Semmi pénzért nem vetném alá magamat ilyen ,,beavatásoknak'':D
Nem tudom belőled a kóla milyen ellenállást váltott ki,mindenesetre gratulálok,hogy legyőzted.
Én korábban már próbáltam,de a fenti eredménnyel végződött. /mármint a tej,csirkebőr/.