Szerintem akkor is fejleszti őket, ha nem tudatosak. Ugyanis én úgy látom és tapasztalom, hogy a "lélek "mindenképpen fejlődik, mert ami őt érte, hatással van rá, és ami hatással van ránk, az valamilyen mértékben, és valamilyen irányban változtat minket.

Persze tudatossággal "turbózhatjuk" a fejlődésünket.

Megmondani szerintem akkor kell, ha belül érzed, hogy most ez a helyes, ezt kell mondanod. De ez nem az egódból fog jönni. Amíg onnan jön, addig szerintem igaz a mondás, hogy hallgatni arany. Bár ha megmondod neki, az sem véletlen, hogy pont Téged vonzott be magának, tudat alatt már kész rá, hogy kezdjen valamit az infóval.

De ha konkrétan rákérdezne, hogy szerintem miért kapta, akkor én figyelve az érzéseimre, hogy mennyivel "terhelhetem meg" beszélnék neki finoman az összefüggésekről. Persze csak annyit, amennyit éppen tudni akar. A képet neki kell össze rakni, Te csak megmutatod a puzzle darabokat.

Üdv.:
Mackó

Én nem tudom biztosan, de erős gyanum van rá, hogy így működik. Biztos nem mindenki fog úgy élni, csak akit már sehogy másképp nem tud a sors "rákényszeríteni" az elfogadásra.
Ugyanis csak akkor mehetünk be Isten királyságába (valahogy így áll a bibliában) ha tökéletesek leszünk.
Ahhoz viszont minden minőséget magunkévá kell tenni, mindent tudnunk kell működtetni, semmit nem zárhatunk ki magunkból, hisz Isten megteremtette azt a minőséget, akkor mi miért akarjuk azt kizárni magunkból.

Üdv.:
Mackó

Kedves Ying-Yang!

Mit értesz az alatt, hogy az ösztönre tippelsz? Azt, hogy megérezzék, megtanulják, elfogadják az ösztönöket?

Szerintem, akik ilyen súlyos fogyatékossággal születnek (nem minősítés, csak egy állapot megjelölése) azoknak talán az a tanulni valójuk, hogy el tudjanak fogadni másoktól. Milyen sok ember van, akik büszkék arra, hogy ők még soha senki segítségére nem szorultak, és bár majd belehalnak élethelyzetekbe, de nekik akkor sincs szükségük másokra. Na egy ilyen élet után el tudom képzelni, hogy a lélek azért választ (vagy választattnak vele) ilyen életet, hogy ezt tanulhassa. A teljes kiszolgáltatottságot. Egyik végletből át a másikban, hogy helyreálljon az egyensúly.

Azt viszont én nem tudom elképzelni, hogy lenne olyan "fogyatékosság" melynek során egyáltalán nincsenek érzelmek. Max. nem kapunk visszacsatolást, de szerintem belül élnek meg érzelemeket ezek az emberek is, hiszen alapvetően az érzelmeink által tanulunk.

Üdv.:
Mackó

Egyetértek Szürkével!

Nem gondolom, hogy akik szellemileg fogyatékosok azok semmit sem fognak fel a világból. Az érzelmi világuk elég gazdag. Lehet, hogy pont azért nem kaptak elég értelmet, hogy "csak" az érzelmeikkel éljenek. Végre vegyék észre az érzelmeiket, és égjen beléjük ez a működési mód a következő életükre, amikor is integrálhatják magukba mind a két részt.

A végletek arra jók, hogy visszazökkentsenek. Nem lehet mindig csak a bal lábunkkal lépni ha haladni akarunk.

Üdv.:
Mackó