Megcsináltam a folyósat.

Tengerből indult és egy elég széles folyóként ment tovább majd egy gyönyörű vízesésbe torkolt a végén.

Voltak benne kövek, megköszöntem nekik, hogy ott voltak majd megkérdeztem tőlük ki rakhatom e őket a partra és igen jött, így kitettem őket.
Majd találtam egy gátat, amit egy hód család épített. Elvittem a hód családot egy olyan helyre, ahol örültek a gátépítés tudományuknak.
A gátat pedig leromboltam, amit megbeszéltem előtte velük.
Találtam egy nagyobb szűkületet, ahol egy hatalmas halott bálnaféleség volt.
Kiszedtem és eltemettem.
Aztán megkértem a tengert, hogy hullámozzon így átjárta a folyó állott vízét, és oldalra ki vitte a kisebb szennyeződéseket. Amit összeszedtem.

Ennyi volt, bár én nem kedvelem az ilyen típusú meditációkat de ez most tetszett.
Nem vittem bele sok tudatosságot, bele akartam menni a gát, bálna, kövek szimbólumaiba de végül is nem tettem.
De most így volt jó.

Tetszett köszönöm.

A fásat ismerem kicsit másképp. Elsőre egy virágnak kell képzelni magunkat, majd megnézni gyökerét, szárát, virágát figyelni az elakadásokat. Majd bele bújni, és megnézni, hogy érzi magát.
Mikor megtapasztalom az érzéseit ezáltal korrigálni és megadni neki, amire szüksége van.
Legyen az víz, napsütés, szeretet bármi. Annyi a változás, hogy nekem teljesen más virág szokott lenni a végén, mint amivel kezdtem.
Volt már kaktuszból fa. Árvácskából hatalmas bokor stb.....
És a lényeg a végén az eggyé válás vele.

Sokszor szoktam beszélgetni a hajléktalanokkal. Valahogy így adódik. Rengetet, tudnék mesélni milyen tanításokat, hordoznak.
Én írtam már többször erről a mester témáról így most nem tenném.
Ha valaki azt állítja, hogy neki rendben vannak ezen életterületei, nekem nem jut eszembe, hogy felfuvalkodott.
Lehet, elismeri mindazt, amiért megdolgozott, és megvan neki. Tegye is. Feleslegesnek tartom az álszent alázatot, amit sokan nyomnak.
Az életben az emberek nagy többségének romokba hever az élete sok önjelölt "mesternek" meg pláne.
Bennem érdeklődést kelt, ha valaki ilyet, állit.
1, Tetszik az őszintesége
2, Szívesen meghallgatom, és alkalmazom a módszerét, mert látom, tudja kezelni a saját életét.

A tudatossággal, sokkal könnyebb lesz én ezt tapasztaltam. Nem tartom hamis illúziónak.
Nehezebb és komolyabb feladatok jönnek. De képes vagyok megoldani őket.
Míg régen összerezzentem a legkisebb feladattól bezárkóztam, és azon gondolkoztam mikor lesz vége az életnek, mert nem bírom. Menekültem, mert féltem mindentől.
Ma meg alig már várom az Élet kihívásait, hogy mit tesz elém, hogy megoldjam.

Szív megnyitással, tudatosítással és befogadással.

Nekem mindig segít ha észre veszem a tagadásomat, ellenálosomat vagy félelmemet.
Vagy ha bármilyen erősebb érzelem megjelenik, legyen ez szégyen vagy más minőség.

Ha érzem az ellenállást, fájdalmat akkor tudom, hogy hazudok magamnak. És próbálom jobb színben feltüntetni magamat.

Megfigyelem az érzést és akkor már tudatosan bele, megyek az adott dologba. Így szembesülök a tagadásommal.

Majd elfogadással feldolgozom azt.

Ha nagyon nem megy, az elfogadása megkeresem az okait jelen vagy előző életben és oldom azt.

Igyekszem az életben felmerült szituációk által megélni ezeket.

Ha az elején direkt erre meditálok rá, akkor a ki vagyok én? Kérdést teszem fel.
Figyelem a válaszokat és befogadom azokat.

Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el.
A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy kis helyet kaptak a hideg pincében.
Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt:
- A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak.
A következő éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek. Miután azt a kevés ételt is megosztották velük, amilyük volt, átengedték az angyaloknak az ágyukat, ahol ők jól aludtak.
Amikor a következő napon a Nap felkelt, az angyalok könnyek között találták a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn.
A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen.
- Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki - vádolta. - A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük.
- A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak - mondta az idősebb angyal. - Amikor a nagyház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg. Amikor a utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a halál angyala, hogy elvigye a feleségét. Helyette odaadtam a tehenet.
"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."