Sanyi egyik meditációján csináltunk ilyen egyesüléses lélekpáros gyakorlatot.
Nem is nagyon erőltettem meg magam, mivel nem nagyon kerestem így Konkrétan senkit, rossz passzban is voltam. De megcsináltam Különösebben nem "hittem" benne. Főleg a magán jellegű gondjaim miatt.
Másnap lemegyek a közértbe a legszakadtabb ruhámba, gondoltam 2 perc alatt, míg veszek egy kenyeret csak nem, jön velem szembe egy ismerős se. Hát az valóban nem jött!
Belépett a közértbe egy férfi, megragadta a figyelmemet huu mondom milyen jó pasi.
Eszembe sem jutott, hogy szóba áll velem, Oda jött hozzám, mondta, hogy milyen gyönyörű vagyok stb stb ...
Szeretne velem találkozni. Hát én köpni, nyelni nem tudtam. Végül is szépen de Határozottan küldtem el.
Az egész olyan abszurd volt, álltam és gondolkoztam, hogy ez mi volt????
Mikor beugrott egy Sanyis meditáció, amit egy nappal előtte csináltunk :-))))
Szóval nagyon működik a dolog, de figyelni kell arra is, hogy készen álljunk a befogadására.
Hisz én valószínű a félelmeim miatt küldtem el.
De még ma is hihetetlen és döbbenetes a szitu.

Több írásoddal találkozgattam itt Kobold.

Eddig bírtam szó nélkül. Nem igazán tudom ki vagy és mi fan teremsz.
De akkora hülyeségeket tudsz összehordani, amivel önmagában véve semmi baj nem lenne.
De mindmellé olyan fényezést nyomsz, hogy már én kérek elnézést.
Nem igazán szoktam földi halandó önmegvalósító társaimba bele kötni, de ahogy itt lejött te valami gyógyító feleség vagy. Ami leegyszerűsítve a GÁÁÁZ.
Az alázat órákról biztosan hiányoztál, Velem együtt ;-)
Nem nagyon érdekel, mit teszel, gondolsz vagy cselekszel. Egyszerűen leírtam, amit gondoltam.

Más .....
Aki pedig felnőttként "lát" az megkapja az erőt hozzá, hogy Tudjon bánni vele.
Az más kérdés, hogy meri e használni.

Csak a szembesülés visz előre. Érdemes kihívásként tekinteni rá. Valami döbbenetes érzés szembe nézni önmagunk félelmeivel, hazugságával. Nekem sokszor remeg kezem lábam és elfutnék a világ végére, aztán amikor megoldom, akkor viszont az valami hihetetlen érzés:-)))Szeretek szembe nézni magammal.
Van, hogy sikerül és van, hogy nem állok készen rá, tehát nem sikerül az adott pillanatban sem a felismerés sem a feldolgozás.
Az egyik kedvencem: Nem az az erős, aki nem esik el hanem, aki mindig fel tud állni.
Úgy gondolom nem igazán szokásom más fájdalmával foglalkozni, akad sajátom rendesen.
Összességébe véve bár ritkán adok tanácsot, ha a másik nem "vevő" rá, akkor hátrébb állok és tiszteletben tartom az álláspontját mégha nem is értek vele egyet. Elfogadom azt a pontot ahol ő tart az életében.

Ahogy én látom.
Fakadhat gyermekkorból esetleg előző életből. Megnyilvánulhat vezeklésként. Ha valaki a közvetlen környezetünkben szenvedett mi fel vehetjük ezt a viselkedésformát. Ezzel követjük úgy gondolván így segítünk neki. Szerintem rengeteg emberre rá illik. Köztük rám is. Foglalkoztam vele és kerestem magamban a magyarázatot rá. Azt gondolom olyan élethelyzeteket generál, vagy olyan helyzetekbe megy bele, amibe kicsit sajnálhatja magát, nyalogathatja a sebeit. Ki provokálja, hogy bántsák, és akkor kicsit foglalkozhat magával. Amit konkrétan magamban fedeztem fel ez ügyben az, hogy az életem során sok fájdalmas dolgot éltem meg így természetessé vált, ez az állapot. Jól megálltam benne a helyem, meg mutathattam magamnak esetleg másoknak is ,hogy milyen erős és bátor vagyok. Amivel valójában lepleztem a saját gyengeségemet,kudarcomat,fájdalmamat.