Régóta vártam már rá, hogy az egyik kedvenc viccemnek megtaláljam a spirituális értelmét is. Egy időben sokat meséltem ezt a viccet, aztán feledésbe merült, de a hétvégi párkapcsolati tréning egyik beszélgetése kapcsán ismét előkerült.

A beszélgetés arról folyt, hogy vajon mi a világ és benne az ember létezésének az értelme?

Az egyik résztvevő azt mesélte, hogy Ő már volt megvilágosodott állapotban, de túl unalmasnak találta a tökéletességet és ezért úgy döntött, hogy visszajön még egy kicsit játszani ide. Ő ugyanis azt tapasztalta, hogy az egész létezés a jó Isten játszótere, pontosabban, mi mind Istenek vagyunk, akik önszántunkból vagyunk itt és játszunk mindenfélét. Azt játsszuk, hogy emberek vagyunk, élünk, dolgozunk, sírunk, nevetünk, szenvedünk, csak sajnos elfelejtettük, hogy mi a valóság, ezért nem élvezzük a saját játékunkat!

Én más véleményen vagyok. Szerintem a létezés az okból teremtődött, mert az Egyetlen létező nem ismerte magát, ezért az általa teremtett világon keresztül kívánja megismerni saját lényegét. Ennek a megismerési folyamatnak vagyunk mi emberek is a részesei és elszenvedői is egyben, ezért az a dolgunk, hogy magunkat és magunkon keresztül a világot is megismerjük, elfogadjuk és újra egyé váljunk a teremtett mindenséggel.
Az egész olyan, mint egy iskola, ahol van tanulnivaló és van vizsga is, annyi különbséggel, hogy ezt az iskolát nem végezhetjük el kettes átlaggal, innen csak szín ötössel lehet kiszállni (megvilágosodni).

Iskola ez vagy játszótér? - nem tudom. Nekem csak elképzelésem van a teremtés okáról, Neki pedig - elmondása szerint - tapasztalata.
Vegyük komolyan az itt létet, vagy inkább játékosan szemléljük az - olykor morbid humorú - életünket?
Mi döntünk arról, hogy minek látjuk a létezést? És ettől megváltozik az értelme is?
Mi a véleményed?

Ja, és a vicc, ami eszembe jutott:

Két paraszt gyalogol hazafelé az egész napos kapálásból. Egyszer csak az egyik minden előzetes nélkül, tarkón vágja a másikat a kapával. Emez összerogyik az ütéstől, majd ahogy lassan tér vissza az eszmélete, csodálkozva kérdezi:
- Ez most vicc, vagy komoly volt?
- Bizony komoly!
- No azért, mert viccnek kicsit durva lett volna!