Vasárnap reggelire nem ettem semmit sem, tanulva a szombati vizes holotróp légzés tapasztalatából, így erőteljesebben is indult a transz folyamata. Kellett ugyan pár perc, amíg belemerültem, de azután úgy kibontakozott, hogy még a szárazföldi transzlégzésekkor sem szokott ennyi minden és ennyire mély tartalom feltörni. Megpróbálom dióhéjban összefoglalni:

Amint a testben a genetikus anyag, a külső burokban pedig a mag nyilvánul meg, úgy az élet a hazafelé igyekvés kifejeződése. Otthonunktól távol találjuk magunkat. Igazi világunk leszármazottai vagyunk. Megfeneklettünk egy illúzió partján. Másképp fogalmazva: az emberi lény ösztönösen, veleszületett hajlamtól hajtva keresi az önkivületet, a bódulatot, fel akar töltődni túláradó energiával, törekszik a szimbiózisra, a szinergiára, a módusult tudatállapotra. Így idézzük fel "szülőföldünket". Feledékeny árnylények vagyunk, akik elnyomják magukban szülődöldjuk gondolatát.

Alapvetően vallom azt, hogy megkaptuk a szabadságot, ezért még segítő szándékkal sem szólhatunk bele mások életébe, ha azok nem kérik.
Viszont mi van akkor, ha van egy harmadik fél is?
Az általam megtapasztalt eset nem túl komoly, nyilván tovább lehet vinni, pl. gyerekét bántalmazó szülő esetében azt hiszem nem kétséges, hogy más is közbe avatkozhat...