Keresgéltem a "boldogságkutatás" szóra a neten, kíváncsi voltam mit-hogyan kutatnak ezzel kapcsolatban.
Elszomorító.
Boldogtalanság lett rajtam úrrá, ahogy látom, milyen könnyen mossák össze a boldogság fogalmát az örömmel, jó közérzettel, felszabadító érzésekkel. 
Aztán belefutottam ebbe a beszélgetésbe, amiben annyi ... hallottam, hogy megint lehullott egy csillag az égről. Kár volt odavetítenem! De most már legalább a helyén van.

Bármi történik velem, illetve a külsö világomban, ha nem tetszik akkor azt tudatositom magamban, hogy ez is belölem indul ki. Nekem sok idöbe telt, mire teljesen ráálltam arra, hogy belülröl változtatok magamon, és akkor változik ami kivülröl megnyilvánul. Van aki ezt szintén gyakorolja és müködik?

Nagyon sokat beszélek. Már észreveszem magamat, hogy mikor valakivel beszélgetek, akkor is sokat akarok Én beszélni. Mindenre van ötletem, történetem, saját tapasztalatom. Mostanában van bennem az az érzés, hogy szívesen hallgatok másokat. Mit mond? Mit üzen nekem? Mit tanulhatok belőle? Miért pont azt mondja? Persze ez is rólam szól csak kicsit másképp.

És megtaláltam a Szívemet. Mindez tegnap este történt. Na nem tegnap kezdődött, azt elárulom, régóta keresem-kutatom már Őt, legalább 5 éve tudatosan fülelek, hogy halljam a hangját végre. Hallottam már néhányszor, suttogva, ordítva, eltorzítva... De valahogy akkora volt a hangzavar, hogy mindig elvesztettem a kapcsolatot Vele. Most olyan tisztán szólt hozzám, mint még soha. Elmondom, hogy történt.