Az élet viharai (Írta: Dobiné Olasz-Papp Nóra)

Mikor megszülettél,
Egy fejlődőképes, boldog életben reménykedtél.
Tudtad és hitted,
Célod teljesülhet.
Nem akartál mást,
Csak hogy ne zárják be szívedben a csodák kapuját.
De ha szüleid és a körötted élők már hitüket vesztették,
Saját céljukat már szem elöl tévesztették,
Rá is álltál erre az irányra: tedd magadévá ezt az eszmét.
Nem érted, mi történhetett,
A világ mégsem olyan, mint amilyet egy kisember magának elképzelhetett?
Kicsi vagy, s kicsiként nem tudsz mást tenni,

Anno, amikor külföldre költöztem arra kértem anyumat, bármi is történik a családban, bármi-bármi…csak arra kérem, legyen velem őszinte...és kérem, hogy mondja el nekem…

Van, hogy az ember elindul egy úton, és út közben tetszik meg neki az utazás. A cél bár láthatatlan, s az utazás lényege sem a célba érés, hiszen a céllal, véget ér, lezárul mind az, ami addig mozgatott. Jó-e meghatározni előre az utazás célját, ha tudjuk, hogy véget ér akkor. Életutunk célja sem annak a vége. Az élet értelme hát, az élet megélése, a tudás megszerzése, és a megszerzett tudás gyarapítása. Minden növekszik gyarapszik, Ha célt határozunk meg, annak a dolognak a halála pillanatát jelöltük hát ki.

Hiszem, hogy minden ember lelkében ott van a tudás, hogy miért, mi célból született le erre a világra.
Mégis, egész életünkben szüntelenül, megállás nélkül keressük a miérteket.
Válaszokat keresünk a miértekre.
Miután megszületünk, ebben a világban nagyon nehezen tudjuk felidézni milyen életet is választottunk érkezésünk előtt magunknak, és főleg: miért?
Szerencsések azok az emberek, akik pontosan tudják mi végre születtek meg, mi a teendőjük, milyen irányba kell elindulniuk az életben ahhoz, hogy küldetésüket,feladataikat teljesítsék Sorsuk által.