Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Szeretnék egy "beszélgetést" elindítani a következő témában.
Mit gondoltok a következő kijelentésről: Istennek és magunknak kell megfelelni.
Honnan tudjuk mi Isten akarata velünk, mikor cselekszünk/ reagálunk helyesen?
Nyílván ezáltal "mindenkinek" nem is tudunk megfeleni.

Előre is köszönöm véleményeiteket, gondolataitokat!
Szép napot!

Kedves Tas,

Már meséltem Neked szóban, de mivel kértél konkrét intuíciós történeteket, ezért most leírom:

Az intuíciós tanfolyamod után sokat gyakoroltam a hétköznapi életben, és nyomozói munkám során is. Meglepő tapasztalataim lettek, de most csak egyet részleteznék röviden.

Nem régen történt, hogy egy személyt kerestünk, aki körözés alatt volt. A III. kerületben egy lakóparkban volt bejelentve, de ahogy közelítettünk, éreztem, hogy nem a bejelentett címen lesz, hanem valahol a közelben.

A dualitás és a szenvedés mindaddig folytatódik, amíg az alany (tudat) bármely jelenséges objektumra összpontosít, legyen az fizikai vagy nem fizikai, és azonosul ezzel az objektummal.
Az önmegvalósítás fő célja a valósággal és az Én valódi természetével kapcsolatos illúziók eloszlatása a szenvedés csökkentése érdekében.
A legtöbb Advaita tanítás ébrenléti világközpontú, és ez problémákat okoz, és megnehezíti a békét és a bölcsességet.

Hetek óta szerettem volna blogolni. De ebben a nagy internetes világban nem találtam megfelelő helyet.

Az elmúlt időszakban jelentős változások álltak be életemben. Ezek a párkapcsolatomban és saját belső életemben történtek.

Szerettem volna kiönteni a lelkemet bárkinek... de nem sikerült. Úgy látszik, hogy most érett meg az idő számomra, hogy megtaláltam az igazit.

Már több, mint egy éve foglalkozom a Feng Shuival. A múlt héten a Prana nadival ismerkedtem, és utaztam az egyik előző életembe.

Szerintetek hogy lehet kilépni a sablonjainkból? Mennyire tudjuk tudatosan kezelni azt, amit nem veszünk észre, csak mint egy mókuskerék tapossuk és a következő kört rójuk? Ezt érzem az életemben is és nem látom a fától az erdőt. De már azt érzem ezt tudatosan nem lehet megoldani. Valami plusz kell hozzá, hogy az AHA érzés rám törjön. De mi az? Vannak eszközök a kezemben. De úgy lehet az a legnagyobb gondom, hogy türelmetlen vagyok.

Sziasztok,
Külön azért regisztráltam az oldalra, hátha itt kapok valami választ arra, mi történik velem.
Mostanában gyakran előfordul, hogy 'felébredek', teljesen érzékelem mi folyik körülöttem, aztán amikor odajutok, hogy kikeljek az ágyból, rájövök, hogy még 'alszok'.

Az első ilyen élményem elég rémisztő volt, mert 'valami' lenyomott az ágyra erőszakosan, ijesztő volt, de nem tudtam, hogy még álmodok, magatehetetlen voltam és nem tudtam mozdulni. Még konkrétan tudtam is hogy ott van 'valaki' amikor leszállt rólam. Aztán elment. Felébredtem vagy visszaaludtam, nem tudom.

Kitártam az ablakom, és sok minden berepült rajta. Amikor kitárjuk az ajtónkat is, akkor nem csak friss levegő áramolhat be azon, hanem olyanok is besétálhatnak, akiket nem vártunk, és ez okozhat örömet is, de kellemetlenséget is. Az emberekkel való találkozásoknál sokszor jó érzés kapcsolódni, ismerkedni, adunk és kapunk, megérint minket valaki, mi is megérintjük a másikat, de az is előfordul, hogy próbálkozásaink ellenére sem tudunk jól viszonyulni a másikhoz, állandó a taszítás, félreértés, zavar.

Minden ember kialakít magának egy képet Istenről, Krisztusról és minden másról is, egy olyat, ami segíti a saját életében vagy netán ha fejlődni akar akkor a változásban.
Ez természetes, mert mindig kellenek kapaszkodók,amik segítenek átlendülni a nehézségeken. Itt ami a lényeges különbség,hogy kapaszkodókat keresünk, ami által könnyebben élhetjük az életünket, vagy az igazságot kutatjuk. Ez

Kivétel nélkül minden jelenségnek van egy fogantatási pillanat.
Vigyázzunk tehát, miféle reményeket, becsvágyakat, alap és bölcsesség nélkül való várakozásokat, feltételeket exponálunk.

MERT EZEK MEGVALÓSULÁSA VÁLIK KÉSŐBB SZÉGYENÜNKRE, KESERŰSÉGÜNKRE ÉS CSALÓDÁSUNKRA!

Sorsunk mérgezett gyümölcsei mind azokból a magokból növekszenek ki, amelyeket magunk vetettünk.
E sorsot megragadni, változtatni, irányítani csak a nemzés pillanatában lehet!

Minden méregnek van azonban egy ellen mérge.

Ha letakarsz valamit egy lepedővel, az attól még nem lesz lepedő, ugyanúgy az a valami marad, amit letakartál, csak eltakarja a lepedő.

Erről az elégett múltas blogról eszembe jutott egy régi nagy kedvenc zenekarom számának pár sora (be is idéztem oda), arról pedig eszembe jutott még valami...